#4 - Szent a béke

 

Ahogyan ránéztem, meglágyult a szívem. Olyan volt, mint egy angyal. Gyönyörű szőke haja elterült az ágyon, miközben összekuporodva békésen aludt. Egy kicsi top, és egy nagyon rövid gatyta volt rajta. Végignéztem, és megbizonyosodtam róla, hogy tényleg tökéletes. Lassan odamentem az ágyához, majd észrevettem valamit, amit szorongat. Egy közös képet velem. A szívem gyorsabban kezdett el verni, már lassan kitört a mellkasomból. Nem hiszem el, hogy ennyire megbántottam. Ahogy teljesen közel értem hozzá, nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzá. Lassan végigsimítottam a karján. Bőre puhasága meglepetésként ért. Hirtelen borzalmas lelkiismeret furdalásom támadt. Hogy hanyagolhattam el? Annyira hiányzik most minden amit vele együtt csináltam. Minden együtt töltött perc, hülyülés.

Nem tudom milyen agyalágyult ötlet vezérelt, de befeküdtem mellé. Szépen lassan bemásztam az ágyába, majd közel helyezkedtem hozzá, és csak néztem.

/Anne szemszöge/

Miközben a képeimet nézegettem, annyira álmos lettem és elfáradtam, hogy elaludtam. Mikor kinyitottam a szemem, egy óriásit sikítottam. Egy idegen szempárral találtam szemben magam. Nagyon megijedtem, azonnal felpattantam az ágyból. Jobban megnéztem az illetőt, majd rájöttem: Niall az. Eljött hozzám. Ide jött.

-Jézusom, de megijesztettél te hülye! -futottam oda hozzá, majd a nyakába vetettem magam. Nem érdekelt, hogy bunkó voltam vele, és lehet, hogy haragszik rám, ott volt. Egy kósza könnycsepp kifordult a szememből, ami pont Niall karjára cseppent. Lábaimat összekulcsoltam a derekán, fejemet a nyakába rejtettem. Pár percen keresztül így voltunk, csak öleltük egymást.

-Nem vagy ám olyan könnyű. -kuncogott fel, mire vettem az adást, és leugrottam róla.

-Úgy hiányoztál ! Ne haragudj, hogy olyan hülye voltam ma ! -öleltem meg még egyszer.

-Te is nekem. Figyelj, nekem kell bocsánatot kérnem...Tudod, nagyon hülye voltam... -kezdett bele mondanivalójába, majd mindketten leültünk az ágyam szélére. -Tudod, meg volt az oka, miért nem válaszoltam...Volt egy barátnőm...Aki nem bírta elviselni, hogy veled többet beszélek, mint vele. Én hülye, meg megígértem neki, hogy nem beszélek veled többet. Nem tudom, hogy lehettem akkora gyökér. Nagyon megbántam, tudod? Az a csaj, egy k*rva volt, komolyan. Elvakított a szerelem. Ő nem is szeretett engem igazán. Csak azért volt velem, mert éppen akkor híres voltam. Csak annyira örültem neki, hogy valaki végre pasiként néz rám...Aztán végül kidobott, azzal az indokkal, hogy nem vagyok elég jó neki. És tudod, utána nem mertelek megkeresni. Mert féltem a reakciódtól. Amit ma meg is kaptam...-hajtotta le a fejét. - Nagyon lelkiismeret furdalásom volt, és attól féltem nem akarsz többet látni.

-Olyan hülye vagy! Bármennyire is haragudtam rád, a legjobb barátom vagy, te lökött, festett szőke, ír srác! -boxoltam vállon, mire felnevetett.

-Héj, te is ír vagy. -kuncogott fel. De akkor nem haragszol?

-Rád? Sosem tudnék haragudni. -adtam egy puszit a arcára. -Jé, a kis puha pofidból szőrös férfi arc lett. -kuncogtam, mire megforgatta a szemét.

-És belőled, a szeplős kicsi lányból pedig egy hibátlan arcú, tökéletes alkatú nő.

-El fogok pirulni. -mosolyogtam rá. -Nos, sem az arcom nem tökéletes, sem az alakom. Sajnos...

-Szerintem pont így vagy jó. -adott egy csókot a homlokomra, majd nekidöntöttem a fejem a vállának, ő pedig átkarolt.

-És mi újság az én ki sztárommal? -mosolyogtam rá, majd jól végignéztem rajta. Kezei ki voltak dolgozva, hátán is megfeszültek az izmok. Arcán már kezdtek kinőni a szőrszálak, gondolom pár napja borotválkozhatott utoljára. Haja már-már majdnem teljesen lenőtt, a tökéletes fogai megmutatkoztak ahogy mosolygott, hegyeskés ír fülei pedig kilátszottak a haja alól.

-A te kis sztárod most nem magáról szertne beszélni, hanem a legjobb barátjáról. Na mesélj csajszi, mi van veled?

-Velem kérlekszépen...Hát, szokásosan szerencsétlen vagyok, semmihez nincs szerencsém. Még egy sorsjegyen sem nyerek...Aztán, imádok bulizni, mindenben benne vagyok, de ezt úgy is tudod, kis koromban is ilyen voltam. Emlékszel, amikor kiskoromban mondtam, hogy ha nagyobb leszek segíteni akarok majd a hátrányos helyzetűeknek? El szoktam menni az árvaházba énekelni, illetve gitározni, vagy csak játszani a gyerekekkel. A fogyatékosok otthonába is rendszeresen járok, illetve az állatmenhelyre.

-Ez nagyon aranyos dolog tőled. -mosolygott rám Niall. -Elmehetnék veled legközelebb.

-Annak nagyon örülnék! -vigyorogtam, mint egy tejbe tök. -Most hogy nyár van elég sokszor járok mindenhova. Rengeteg időm van ezért ezt szeretném jó célokra használni. Majd felhívlak, ha megyek valahova.

-De kellene először a számom, nem-de?

-Ö..Lehet. -nevettem fel, majd beírtuk egymás telefonjába a számunkat. -Na de mondj már magadról te is valamit!

-Amint már tudod, Niall Horan vagyok. -mosolyodott el. -Aztán, hamarosan turnéra megyünk. -húzta el a száját. -De ezentúl hivatalosan is megígérem, hogy tartani fogom veled a kapcsolatot. Oké? -emelte fel az állam, mire hevesen bólogattam. -A srácoknak meséltem rólad, és szívesen megismernének téged.

-Ó, igen?

-Bizony. Szóval, ha gondolod, elmehetnénk hozzánk.

-Niall...9 óra van. -nevettem. -Anyuék amúgy úgy volt, hogy későn jönnek, de aztán korábban hazajöttek a barátaiktól. Na mind egy.

-Aludhatsz nálam! Úgy is kell egy beszélgetős est, mint régen. Nem gondolod?

-Komolyan? Akkor ezt megbeszéltük. -ugrottam a nyakába. -Öm, azt hiszem felöltözök normálisan. -mosolyogtam, majd a gardróbom felé vettem az irányt, ugyan is egy minigatya és egy top volt rajtam. Eddig fel sem tűnt, de Niall előtt nem vagyok szégyenlős. -Ne bámulj! -szóltam rá szórakozottan.

-Nem bámullak, héj.

-Szerencséd, ír barátom. -kacsintottam rá, majd eltűntem a gardróbban. Felvettem egy nyári szerelést, ami egy kis ruha volt,

megfésülködtem, feltettem egy kis szempillaspirált, majd kiléptem, és megpördültem Niall előtt, aki füttyentett egyet.

-Gyönyörű, mint mindig. -kacsintott, majd felállt az ágyamról, hogy elindulhassunk.

-Jaj, olyan jó, hogy itt van Niall, nem-de An?

-Dehogyisnem! -értettem egyet. -Anya, elmegyek Niallékhoz, rendben? Holnap jövök.

-Hát..Rendben. A szüleid is itt vannak, Niall?

-Nem, ők Írországban. A fiúkkal lakom együtt, de ők is meg akarják ismerni An-t. Szóval remélem nem baj, ha elrabolom mára. -nevetett.

-Nyugodtan! Beszéljétek ki ezt az elmúlt pár évet. -mosolygott anya, majd kimentünk és megláttam egy nagy, fekete autót.

-Wow! Ez a tiéd? -kérdeztem ámulva, miközben kézen fogott, és a kocsi felé kezdett húzni.

-Igen. Nem tetszik? -kérdezte aggódó szemekkel.

-Istenem! Ez csúcs szuper! Bele se merek ülni, mert a végén még tönkreteszem a bőrülést.

-Idióta vagy.- nevetett, majd kinyitotta nekem az ajtót. 

 

#3 - Old letters

 Ne haragudjatok.:/ Tudom, hogy rövid  rész, de amint mondtam már idővel hosszabbak lesznek.:))) Illetve megpróbálom majd azzal kiváltani, hogy gyorsan hozok részeket. VISZONT! Túl vagyunk az 5.000 oldalmegjelenítésen, aminek nagyon örülök! *-*Bár kicsit szomorú vagyok, mert az előző részhez egy komment sem jött:( Kérlek titeket, ha nem tetszik egy rész, akkor nyugodtan írjátok le hogy mi nem tetszett benne vagy ilyenek, mert akkor a következőt megpróbálom jobbra írni.:) Előre is köszi xxx Ja, és még annyi, hogy legyetek szívesek kipipálni a bejegyzés alatt, hogy "elolvastam", "tetszik' vagy "nem tetszik'' :) x

/Niall szemszöge/

Amikor megláttam An-t, egyszerűen nem akartam elhinni. Annyi idő után újra láthattam. Először igazából mégsem tudtam mozdulni, aztán hirtelen magamhoz szorítottam. Nem akartam elengedni. Olyan hihetetlenek tűnt, hogy újra itt van. Nagyon lelkiismeret furdalásom volt, amiért nem válaszoltam neki, illetve nem kerestem. De nem tehettem mást...Az akkori barátnőm nem nézte jó szemmel, hogy egy másik lánnyal többet beszélek mint vele. Hiába mondtam neki, hogy ő a legjobb barátom, azt mondta hogy nem beszélhetek vele többet. Én hülye meg szerelmes voltam, és belementem. Az elején még majd megszakadt a szívem. Aztán miután szakítottunk, nem mertem felkeresni An-t. Tudtam, mi lesz a véleménye, és féltem. Féltem, hogy nem is akar majd rám hederíteni, és látni sem akar. A lány, akivel jártam, amúgy nem is értem miért keltette fel az érdeklődésemet. Egy valóságos liba volt. Talán csak annyira örültem, hogy valaki pasiként néz rám, hogy nem is foglalkoztam vele, hogy milyen irritáló is volt ő. Akkoriban rengeteget szekáltak a fogaim miatt, a kinézetem miatt, illetve mindenem  miatt. És ezek nagyon rosszul estek nekem. De aztán végül a lány rakta ki a "szűröm", mivel állításai szerint nem voltam elég jó neki. Ahogy tegnap  otthagyott, bekövetkezett amitől féltem annó is. Mérges rám. És ez ellen nem tudok mit tenni. Gondolatmenetemből Liam hangja szakított ki.

-Ö..Niall, megtudhatnánk ki volt ez a csaj?

-A legjobb barátom...Tudjátok, szomszédok voltunk, és a legjobb barátok. Akkoriban minden időnket együtt töltöttük. Egy szeplős, kicsi lány volt, aki benne volt minden hülyeségben. -mosolyodtam el. -Aztán elköltöztek Londonba. Tartottuk a kapcsolatot, az X-Factor idején, tudjátok, összejöttem azzal a lánnyal. És megtiltotta, hogy beszéljek An-nel. Aztán amikor szakítottunk nem volt merszem felkeresni...Féltem, hogy mit fog szólni. Pont úgy, mint most. -hajtottam le a fejem.

-Haver, ezt nem értem. Mért nem mondtad akkor el nekünk? Emlékszem, hogy valakivel mindig beszéltél, de nem mondtad el.. Mekkora egy gyökér voltál, hogy amiatt a szőke k**va miatt vesztetted el! -csapott vállon Zayn, majd rosszallóan rázta a fejét.

-Köszi az együttérzést. -forgattam meg a szemeimet.

-Szerintem menjünk együnk valamit, mit szóltok? -próbálta oldani a feszültséget Harry, mire mindenki hevesen bólogatni kezdett, majd elindultunk a Nando's felé. Beérve letámadott minket a rajongók hada, majd fél óra után sikeresen leültünk egy asztalhoz. Mindannyian jól laktunk, majd hazaérve leültünk az X-Boxhoz, hogy legalább egy kicsit is felvidítsanak a fiúk.  Gyorsan eltelt a nap, közben pedig végig An-en járt a fejem. Teljesen megváltozott. Gyönyörű lett. AZ arca tökéletes, az alakja is. Biztos vagyok benne, hogy rengeteg fiú megfordul utána, illetve, hogy van barátja. Nem is értem ez mért zavar engem ! Nem nézhetek úgy a legjobb barátomra, mint egy csajra! Nem, nem, nem. Ezt ki kell vernem a fejemből. Az első legfontosabb dolgok az, hogy kiderítsem hol van. Emlékszem, még amikor küldtünk egymásnak leveleket, akkor megvolt a címe. Ezzel az lendülettel felugrottam, és a szobámba futva elkezdtem felderíteni a fiókokat. Csak kerestem, és kerestem a leveleket, de nem találtam. Már-már kezdtem teljesen ideges lenni, amikor kezembe akadt a levélkupac, amiket egymásnak küldtünk. Megkönnyebbülten felsóhajtottam, majd leültem a babzsákfotelemre, és elkezdtem olvasni párat.

"Szia Niall!

Ez az első levelem neked, huhú! :D Képzeld, itt Londonban miden olyan más... Nincs idegesítő szomszéd néni akit meg lehet viccelni, nem tudok minden egyes percben átmenni hozzád, amikor unatkozok. Már most hiányzol, te idióta! Pedig csak 1 hete, hogy elköltöztünk...Olyan rossz, hogy nem  beszélhetek ki mindent veled, és nem hallgathatom a gitározásodat. Remélem már tökéletesen megtanultál! :D Ugye tudod, hogy el kell majd játszanod, a kedvenc számaimat? Szavadon foglak fogni. ;) Amúgy a ház nagyon tetszik, van egy tök jó saját szobám. És képzeld, meghalt Oli a teknősöm :(( Nagyon szomorú vagyok... De képzeld, van egy nagyon-nagy park, ahol tök jól lehet focizni! Nagyon-nagyon király! El kell jönnöd, minél hamarabb! ^^ (...) " A első levele...Nagyon hosszú volt, talán 2 oldalas is.Végig mosolyogva olvastam. Többet is kezembe vettem. Valamelyikben például azon volt kiakadva, hogy az egyik fiú a sulijából folyton a seggét nézi, és randizni hívta, de nem ment el, mert az ő szívében az egyetlen férfi én maradok. Ezen jót mosolyogtam, majd egy kis pír szökött az arcomra, de szerencsére egyedül voltam gy senki sem látta.

Nem is tudom mennyi ideig nézegethettem őket, amikor eszembe jutott, mért is kerestem ezeket elő. Ránéztem a borítékra: London, Moonlight Street 24. Nem is kellett több, magamra kaptam a cipőm, és futottam is ki a házból. Egy "majd jövök"-el elköszöntem a fiúktól, majd kocsiba pattantam, és próbáltam a GPS segítségével eljutni a Moonlight utcába. Amint megérkeztem, egy szép, nagy, barack színű házzal találtam szemben magam. Az udvaron óriási terület, nagy medence, gyönyörű kert. Komolyan, nagyon szép ház volt. Odaléptem az ajtóhoz, majd becsöngettem. Pár másodperc múlva kinyílt az ajtó. An anyukájával, Rose-zal találtam szemben magam, aki a meglepődöttségtől meg sem tudott szólalni, hanem szorosan magához ölelt, és agyon puszilgatott.

-Jézusom Niall! Hogy megváltoztál! Rád sem ismerlek! Gyere beljebb! Jézusom, nem láttalak ezer éve? Mi a helyzet! Gyere kedvesem. -invitált be a házba, én pedig zavartan ültem le a kanapéra. -Mesélj valamit Niall! Annyi ideje láttalak utoljára, An-nek is nagyon hiányoztál ám...Komolyan,rád sem ismerek. Szép szál legény lett belőled, biztos buknak utánad a lányok, ugye?

Nem szabadultam. Legalább 1 órán keresztül kellett neki mesélnem magamról, hogy vagyok, miket értünk el, stb. Nagyon szeretem Rose-t, csak egy rossz tulajdonsága van: szeret túlzásokba esni.

-Öm...Rose, ne haragudj, de An-hez jöttem. Szóval, felmehetek hozzá? -kérdeztem zavartan.

-Ó, persze, hiszen ezer éve nem találkoztatok. Ne haragudj, de ismersz milyen vagyok, nyugodtan szólj rám, ha túlpörgök. Menj csak drágám. -mutogatott fel a lépcső felé. Lassan szedtem a lépcsőfokokat, a szívem egyre hevesebben vert. Megpillantottam egy ajtót, ami ki volt dekorálva minden féle poszterrel, matricával, képekkel. Egyből tudtam, ez lesz An szobája. Vettem egy nagy levegőt, majd benyitottam.

 

#2 - A nagy találkozás

 

-Anne! -kiabált anyu a földszintről.

-Igen?

-Gyere le!

Kimásztam az ágyamból, leraktam a laptopomat, majd leszaladtam a lépcsőn.

-Miért szóltál?

-Csak hogy ma elmegyünk apuval Jane-ékhez.

-Oké. Mikor?

-5-re. Majd csak későn jövünk. Vigyázz a lakásra, és ne szökj el. -mosolygott anyu. Jane, és a férje Lewis anyuék gyerekkori barátja. Sokszor szoktak találkozgatni egymásnál. Szerintem aranyos dolog, hogy ennyire megtartják a barátságukat. Amúgy van egy fiuk, George, aki 18. Szoktunk beszélgetni, jó fej srác. Jól is néz ki, de jelenleg nincs szükségem egy barátra. Tökéletes nekem egyedül is.

Jut eszembe, még nem is mondtam el alap dolgokat magamról. A nevem Anne Alice Alley. Igen, vicces, hogy a mnogramom A.A.A. A szüleim vicces kedvükben lehettek...18 éves vagyok. Itt Londonban járok iskolába, amit nagyon szeretek. Az egész suliból mindenki ismer mindenkit, és sokszor megyünk partizni együtt. Komolyan, szerintem ritka az ilyen jó társaság. Legjobb barátom nem annyira van, mert nem tudok közülük választani. Talán akiket különösen kiemelnék, az Ashley, Rebecca és Margaret. Ez sem igazán legjobb barátság. Annyi hogy nagyon ritkán elmegyünk együtt vásárolni, vagy beülünk valahova. Velük a kezdetektől fogva nagyon egy húron pendülök. De amióta elkezdődött a nyár szinte egyáltalán nem találkozunk. Mindenki vagy nyaral, vagy a barátjával/barátnőjével van. Egyke vagyok, ezért anyuék nagyon féltenek mindentől, és próbálnak mindent megadni, amit nem szeretek. Azt hiszik ha elkényeztetnek, attól jobb lesz nekem, pedig nem. Háziállatom a 3 aranyhalam, Emy, Amy, Imy. Anyuékkal jól kijövök, de nem nagyon szeretek velük mindenről beszélni. Mégis csak tini vagyok, a dolgaimat a barátaimmal kell megbeszélnem, nem a szüleimmel. Anyuék sokszor dolgoznak, amit nem bánok, mert szeretek egyedül lenni. Nagyon gondolkodom az elköltözés dolgon. Anyuékkal is beszéltem, és kicsit félve, bár belegyeztek. Szóval ha minden igaz, akkor pár héten belül kiválasztjuk az albérletemet, ami közel van a sulihoz, és egyedül fogok benne lakni. És persze anyuék finanszírozzák. Szerencsére a megélhetéssel nincs problémánk. Nagyon szeretek adományozni. Ugyanis ha meglátok az utcán egy hajléktalant vagy egy szegény kisgyereket, teljesen meghasad a szívem, és nem bírom ki hogy ne segítsek neki. Borzalmas látni, hogy néhány ember milyen körülmények között él...Senki sem érdemli meg azt a módot. Mindegyikünknek ugyan úgy joga van boldogan élni, nem nyomorban. Alapjába véve nagyon vidám típus vagyok, és mindenbe benne vagyok (persze azért vannak határok) , de egyben nagyon érzékeny is, ami sokszor nem jön kapóra. A hangulatom nagyon gyorsan képes megváltozni.  Tudom, hogy az én koromban megesik, de nagyon zavaró tud lenni. Szeretek ismerkedni, szimplán magamat adom és szerencsére a legtöbb ember azonnal megkedvel. Nagyjából ennyit rólam.

Visszabaktattam a szobámba, ahol villogott az "1''-es a facebook-omon. Ashley írt, hogy menjek velük bulizni. Sajnos ma nem tudok menni, hiszen anyuék elmennek, és ha nincsenek itthon úgysem engednek el. Visszaírtam neki, majd beraktam egy filmet. Imádom, hogy nyár van, és minden nap azt csinálok amit akarok, nem kell tanulnom. Szinte csak most kezdődött a nyár, még rengeteg szabadidőm van. Egy kicsit elszundítottam, mert arra lettem figyelmes, hogy anya kiabál lentről.

-Elmentünk An! Legyél jó! Ha valami baj van telefonálj! Puszi.

És az ajtó csattant is. Ránéztem az órámra, 16.35. Felvettem magamra egy rövidnadrágot illetve egy toppot pár kiegészítővel, a fülhallgatóm rácsatlakoztattam a telefonomra, feltettem a napszemüvegem és nekivágtam London utcáinak. Szeretek Londonban sétálgatni. Olyan megnyugtató az egész. AZ ajtón kiérve megcsapta az arcom a nap sugara, ami felettébb jólesett. Sétálgattam, majd megakadt a szemem a fagyisnál. A gyomrom korgott egyet, majd úgy éreztem muszáj lesz megennem valami finom hűsítőt. Édes tölcsérbe kértem egy kókuszt, egy csokit, meg egy karamellát, majd sétálgattam tovább. Igen, elég sokat eszek. Felettébb érdekes, hogy nem látszik meg rajtam. Persze ennek nagyon örülök, hiszen annyit eszek amennyit akarok. Bármit. Nincs olyan nap, hogy ne ennék csokit vagy gumicukrot. Mindig megkívánok valamit, vagy csak hozattatok anyuékkal. Miután végeztem a fagyival, sétálgattam tovább, és a kedvenc parkomhoz értem. Közben azon gondolkodtam, hogy vajon milyen érzés lehet repülni. Bizony, vannak érdekes gondolataim. De hát ha egyszer érdeklődöm a hülyeségek iránt? Az egyik padon 2 fiú verekedett valamiért, mellettük pedig 3 másik szakadt a nevetéstől, és bátorították társaikat. Éppen mellettük haladtam el, amikor egy mondtad megfogta a figyelmem.

-Add vissza a répámat Niall James Horan, különben elveszem a Nando's VIP kártyád! Hallod? -a lábam földbegyökerezett. Az a Niall? Hiszen...Őt is így hívják...

-Niall?! -kérdeztem inkább magamtól, de kicsit hangosabbra sikeredett. 3 fiú hirtelen rám nézett, az arcom pedig enyhe pírt vett fel. Azonnal leesett. Ők a One Direction.

-Szólt valaki? -kérdezte Niall, miközben le sem vette a szemét a 'párbajtársásról'.

-Egy lány. -válaszolt azt hiszem Harry, miközben alaposan végigmért, és elmosolyodott. A göndör hajáról felismerem, hiszen velük van tele az újság. Még mindig nem láttam Niallt, mert eltakarta a 3 fiú Őt, és az 5. tagot.

-Pillanat, addig készíts képeket a többiekkel, addig ezt lerendezem.

 A 3 fiú már épp be akart állni a fényképhez, Zayn még a féloldalas mosolyát is elővette.

-Na, előveszed a telefonod?

-Nekem nem kép kell! -csattantam fel egy pillanatra, mire a többiek furcsán néztek rám. Erre a kijelentésemre Niall és a verekedőtársa Louis is rám kapta tekintetét.

-An?! -lepődött meg Niall. Az álla a földet koptatta, amilyen fejet vágott. Nem akarta elhinni, hogy komolyan én vagyok. Hiszen már olyan rég óta nem láttuk egymást. És még is megismert! Hirtelen lelökte magáról Louist, és felállt. Elém lépett, körülbelül fél méterre volt tőlem, amikor megállt. Én is szótlanul néztem. Tényleg teljesen megváltozott. Nem a kis tejföl szőke hajú kisfiú volt, aki régen. A haja tökéletesen beállítva, a fogai tökéletesek, az arca pedig idősebbnek tűnt. Még így is magasabb volt nálam egy fejjel legalább. A szívem egy hatalmasat dobbantott. Hirtelen végigfutottak az agyamon a közös emlékeink, illetve az iránta való érzelmeim. Elmosolyodtam, amire Niall hirtelen felém futott, és olyan erősen megölelt, hogy szinte levegőt sem kaptam.

-Jézusom! Nem hiszem el hogy ez te vagy ! Uram atyám! Nem láttalak ezer éve ! Anne! Azonnal mesélned kell magadról! -mondta, miközben el sem engedett. Fejem a mellkasába fúrtam, úgy szorítottam én is őt. Illata azonnal elragadott. Férfias volt, és nagyon jó. A lábaim megremegtek alattam. Még mindig nem akartam elhinni...Hogy annyi idő után újra láthatom, az akkori életem szerelmét! Szerintem nem lehet leírni, amit akkor éreztem. Nem tudom mennyi ideig szoríthattuk egymást, de egyszer csak villámszerűen csapott belém a felismerés...hogy Niall teljesen elhanyagolt. Hirtelen felindulásból ellöktem magamtól, amire arcáról lefagyott a mosoly, és kérdően nézett rám.

-Nem válaszoltál...Lassan másfél éve hogy nem  beszéltünk. Megígérted, hogy legjobb barátok leszünk örökre, de te elfelejtettél...Nm is kerestél, az üzeneteimre meg nem válaszoltál. -szemeimbe könnyek gyűltek, ahogy hozzá vágtam a szavakat.

-An...Én... -itt elakadt. Levette a pillantását rólam, és a cipőét kezdte fürkészni.

-Te? -vártam a válaszára.

-Én...Sajnálom.

-Niall. Kár sajnálnod. Ami volt megtörtént. Már nem tudsz változtatni rajta. Csak hogy tudd. Komolyan azt hittem, hogy mi talán...örökké barátok maradunk. De tévedtem.

Ezzel a lendülettel meghátráltam, és futni kezdtem. Hallottam, hogy mögülem Niall kiabál, hogy "An, várj! " , de nem akartam visszafordulni. Hiába jutottak eszembe a közös emlékeink, ezeket eltiporta az érzés, hogy nem érdekeltem. Hogy otthagyott. Hogy nem tartotta be az ígéretét. Én komolyan azt akartam, hogy találkozzunk. Erre tessék..Mindent felkavart bennem, ami volt. Nem tudtam volna visszamenni hozzá, könnyes szemekkel és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Végül azt vettem észre, hogy egészen hazáig futottam. Bementem, majd lefeküdtem az ágyamba, majd előtört belőlem a sírás. Magam sem tudom, miért lettem ilyen érzékeny. Ellenkezőleg, örülnöm kellett volna, hogy újra látom Niallt, de én még is inkább a haragot éreztem. Pedig meg kellett volna értenem. Világsztárok. Miért pazarolta volna rám az idejét, amikor alig van így is szabad perce? Nem szabadott volna úgy lehordanom. Egyáltalán nem is szabadott volna kiakadnom...Még a telefonszámát sem tudom. És lehet, hogy ismét nem fogom látni ki tudja hány évig. Ezt elszúrtam...Ismét. Miért rontok el mindent?!

#1 ~ Prológus

Sziasztok.:) Akkor hivatalosan is nekikezdek az új történetnek.:D Ahogy ígértem, ma (május 1-én) kezdem, szóval itt is van az első rész, ami inkább prológusnak használ szerintem.:) Remélem tetszeni fog ez a történet is! :) xx

u.i. Gondolom már ti is hallottátok, hogy a Popcorn One Direction különszámának megjelenéséhez 3000 megrendelő kellene előre. Vasárnap éjfélig kellene hogy meglegyen, szóval hajrá emberek, mutassuk meg, hogy igen is megérdemeljük azt a különszámot, mert Magyarországon igen is sok directioner van!
Itt tudtok előrendelni --- www.directioner.hu
(Ez nem egy havonta megjelenő magazin, egyszer van az évben! Kattintsatok a linkre ott több mindent megtudtok.:) )

-------------
 

Kint hét ágra süt a nap. Imádom az itteni időt ! Igaz, hogy az év többi napján rengeteget esik a fránya eső, de legalább nyáron süt a nap. Amikor még Írországban laktunk, teljesen más volt az időjárás. Lassan 5 éve, hogy elköltöztünk. Hihetetlen hogy repül az idő...Az elején őszintén bevallom, nagyon hiányoztak a lökött osztálytársaim, illetve a legjobb barátaim. Jessica, April, a két nagyon jó barátnőm, illeteve Niall, a legeslegjobb barátom. Hihetetlen kimondani, hogy lány létemre egy fiú volt a legjobb barátom egy fiú volt, de ez az igazság. Niallel szomszédok voltunk. Együtt töltöttük az egész gyerekkorunkat. Minden nap együtt tanultunk, illetve együtt lógtunk. Nem volt olyan dolog, amit ne tudtunk volna egymásról. Persze, voltak vicces sztorik is...Mint például amikor Niall 8 volt én meg 6, és mindegyikünk kíváncsi volt a másik...na, szóval értitek. Aztán egyszer csak anyu benyitott, és nem értette mért állunk egymás előtt letolt gatyával. Akkor nagyon zavarban voltunk, de így visszagondolva csak nevetek rajta, mindig. Hihetetlen, milyenek voltunk kicsinek. Az a rengeteg közös csintalankodás, füllentés, emlék, szórakozás. Sosem felejtem el, amikor az "okos"barátom kitalálta, hogy vágjuk le a szembe szomszéd, Mrs. Johnson féltve őrzött, és mindennél jobban szeretett kutyájának a hosszú szőrét. Persze belementem, miért is ne tettem volna? Csak az volt a baj, hogy Mrs. Johnson egy boszorkány volt inkább, mint kedves öreg néni. Folyton kiabált velünk, amikor az utcán játszottunk, illetve a szüleinket is mindig lehordta, hogy milyen szemtelen gyerekeik vannak. Anyuék és Niall szülei persze mindig elnézték neki a kirohanásait, mivel öreg volt. Mi meg Niallel csak röhögtünk rajta. Kiterveltük a tervet. Pontosan éjfélkor kimásztam az ágyamból. Fogtam egy zseblámpát, felöltöztem feketébe, majd lesomfordáltam a lépcsőn. Nagyon féltem, hogy anyuék felkelnek, de nem tették. Kimentem az ajtón, ahol Niall már mosolyogva várt egy ollóval a kezében. Odaosontunk Mrs. Johson házához, majd bemásztunk a kerítésen. Amint beértünk kúszva vonultunk Punch-joz ( ez volt a kutyus neve ), majd Niall jelezte, hogy indul a menet. Odaléptem a kutyához, megfogtam (szerencsére kistestű volt) Niall pedig elkezdte vágni a szőrét. Alig bírtam nevetés nélkül. A végére a kutyának hol hosszú volt a szőre, hol meg már a bőre is kilátszott, amikor Niall véletlenül belevágott a bőrébe, mire a kutya felvonyított, én is felsikítottam, erre Niall is. A kutya elkezdett futni, minél messzebb tőlünk, mi meg észrevettük, hogy Mrs. Johnsonnál felkapcsolódik a villany. Niallel egymásra néztünk, mindegyikünk tekintete teljesen összezavarodott. Egy dolgot láttunk jónak...FUTÁS! Amilyen gyorsan csak tudtunk rohantunk a házunk felé, mert az volt közelebb. Én véletlenül megbotlottam, és elestem. Niall megfogta a kezem, felállított, és együtt futottunk tovább. Amint beértünk a házunkba, lihegve mentünk fel halkan a szobámba. Becsuktuk az ajtót, egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a nevetés. Legalább 10 percig abba sem hagytuk. Egyszer csak egy nagy sikítást hallottunk az utcából. Egyből felismertük...az "öreglány". Még jobban nevettünk, majd elfeküdtem az ágyamban. Niall befeküdt mellém. Magunkra húztuk a takarót, majd végigbeszélgettük az estét. Vagyis...inkább végignevettük. Akkor változott meg bennem minden. Szerelmes lettem a legjobb barátomba... De azóta ez elmúlt. 12 évesek voltunk. Aztán elköltöztünk Londonba. Borzalmas volt elválni Nialltől. Még ő is sírt, fiú létére. Nem akartuk egymást elengedni, végül anyuék választottak minket szét. Az autóban ülve könnyes szemekkel néztem, ahogy egyre messzebb kerülök a legjobb barátomtól, majd végül már nem látok belőle semmit, csak egy pontot, majd az is eltűnt. Utána végig tartottuk a kapcsolatot. Néha el-ellátogattunk egymáshoz, amikor már nagyobbak voltunk. Még mindig éreztem iránta valamit. De nem mondtam neki. Aztán jelentkezett az X-Factorba. Nagyon büszke voltak rá, illetve a csapatra amibe került. Minden nap beszéltünk az internet hasznos funkciói segítségével. Öröm volt nézni, ahogy csillogó szemekkel újságolja, mennyire jó volt a színpadon, és hogy nem hiszi el, mennyi rajongójuk volt már pár adás után. Aztán az idő folyamán egyre kevesebbet beszéltünk. A folytonos fellépések mellett nem volt ideje rám...a legjobb barátjára. Az én helyemet 4 srác töltötte be addigra. Így jutottunk el oda, hogy lassan másfél éve, hogy nem beszéltünk. Már nem érzek iránta semmit, nem jövök lázba a neve hallatán. Sőt...Inkább amit érzek, az a düh és harag. Mert nem tartotta be az ígéretét, hogy "best friends FOREVER". Gondolhattam volna...Az idő folyamán új barátokat találtam és új fiúkat akikbe belezútam, mondjuk, viszonzatlanul. Ilyen az én szerencsém... Teljes volt a életem Niall nélkül is. Bevallom, nehéz volt, de sikerült. Végül is a barátok jönnek, mennek. Nem igaz?

Most, miközben lapozgatom a fotóimat, eszembe jut rengeteg emlék, amiken elmosolyodok, illetve amelyek könnyet csalnak a szemembe. Miért kell ennyi közös képemnek lenni Niallel? El kellene őket égetnem...Hogy ne emlékezzek rá. Hiszen valahol éppen a világ közepén van és énekel, amire már kiskora óra vágyott. Bizony, mindig arról álmodott, hogy énekes lesz, és lesz egy csomó jó száma. Hát tessék, bevált. Büszke vagyok rá, teljes szívemből gratulálok neki. Csak már ott tartok, hogy arra sem emlékszem hogy néz ki. Nem tudom elképzelni a jelenben. Az interneten több képet látok róla, de csak azt tudom lekövetkeztetni, hogy eszméletlenül megváltozott. Mintha nem is a régi Niall lenne...Bár nem tudom, mert a képek sokszor csalnak, és lehet hogy csak photoshop, de akkor is hajt a kíváncsiság. Jó lenne újra látni. De lehet, hogy meg sem ismerne...Nem, nem, nem. Nem szabad ezen gondolkodnom. Hiszen már ezer éve nem is beszéltünk. Miért is érdekel annyira? El kell felejtenem, végleg...

--

Ne haragudjatok, amiért ilyen rövid lett.:) Az első pár rész nem lesz túl hosszú, de idővel egyre hosszabbak lesznek.:)