Nem tudom, mit is kellene, hogy mondjak. Talán azt, hogy sajnálom? Vagy, hogy be kellene fejeznem a blogom? Igen, azt fogom monda ni, hogy borzalmasan sajnálom, mert ez az igazság. Megváratlak titeket, de nem szándékosan, egyszerűen nincs időm, már ott tartunk, hogy a hétvégéim is be vannak táblázva minden idióta programmal. Köszönök nektek mindent, a kitartásotokat, a türelmeteket, a kommentjeiteket, esküszöm, nekem vannak a legjobb olvasóim a világon!
Hogy bezárjam vagy szüneteltessem-e a blogot? Nem! :) Ugyan is lehet, hogy nektek nem így jön le a sok részek közötti szünet miatt, de imádok írni!!! És nem fogom abbahagyni! :) Sajnos, azt viszont el kell mondanom, hogy ezen a blogon már nincs túl sok rész hátra, hamarosan eléri a történet a végét, amit rettentően fogok sajnálni.:) Még nem kezdem el elérzékenyülve írni a búcsúsorokat, mert még nincs vége!! :) De sajnos előbb utóbb mindennek véget kell érnie... :/
Az előző résznél egy kisebb veszekedést láthattatok, ne haragudjatok, de néha elér az a pont is hozzám, amit már nem bírok tovább tűrni. Elnézést hogy a rész alatt kellett látnotok, és a chaten, de mindent megbeszéltünk úgy gondolom sikerült közös dűlőre jutnunk, és mindkettőnk túl lőtt egy kicsit a célon. De megígérem, több veszekedés nem lesz a blogon! :)
Köszönök mindent, tudom, a mostani rész nem lett nagy szám, nekem sem tetszik, a fogalmazás is elég "gyér" lett, sajnálom...:( De őszi szünetben kárpótollak titeket, ígérem!!!! ;)
Jó olvasást, I LOVE MY READERS♥
xoxo
Kintről hangos dudálás hallatszott be. Egy utolsó puszival elköszöntem anyutól, majd táskástul-mindenestül kirontottam az ajtón. Egy nagy csapódás után egy hangos jajdulás ütötte meg a fülem.
Mindkét kezemből kiestek a cuccaim, számhoz kapva kémleltem a földön fekvő Niallt. Orrát fogva terült el úgy, hogy fél teste a lépcsőn volt, a másik már nem. Ó, a fene ebbe a hülye ajtóba, kell ennek kifelé nyílnia!
- Jézusom, Niall, a-annyira sajnálom! -rohantam oda hozzá, leguggolva méregettem a fájdalomtól eltorzult arcát. - Jól vagy?
- Kurvára fáj! -nyögte ki orrhangon. Idegességembe nem tudtam mit tegyek. A barátomat arcon csaptam a bejárai ajtóval, ami következtében leesett az ajtóhoz vezető lépcsőfokokon. Hát, tehetséges vagyok, azt hiszem..
A fiúk röhögve ugrottak ki a kocsiból, de ahogy meglátták Niall vérző orrát azonnal arcukra fagyott a mosoly. Igen, az orrából csak úgy dőlt a vörös folyadék.
- Valaki hozzon már valamit!
Sietve rohantam be a házba, egyenesen a fürdőbe. Anyu kérdései elmentek a fülem mellett, nem tudtam azzal foglalkozni, hogy miért jöttem vissza, csak Niall érdekelt, lehet, hogy eltörtem az orrát.
Lihegve fogtam meg a tamponos dobozomat, és egy törölközőt, majd ezekkel a kellékekkel rohantam vissza a barátomhoz. A fiúk kinevettek, Niall kikerekedett szemekkel figyelte miket is vittem neki. Belegondolva, elég ciki helyzet, de ez a legjobb megoldás.
- Nem fogok tamponokat dugni az orromba! - zsörtölődött. Mit sem törődve a kijelentésével, elvettem kezét az arcától, orrát a kissé vizes törölközővel kezdtem felitatni. Nem bírom a vér látványát, de abban a percben nem zavart. Lelkiismeret furdalásom volt, és féltettem őt.
- Szerintetek eltört? - kérdezte ijedten Perrie.
- Remélem nem. - suttogtam halkan.
Az idő teltével fokozatosan kezdett lassulni a vérzés, de nem állt le teljesen.
- Gyertek, megyünk a kórházba.
- Mi? - csattant fel Niall- Nem megyek kórházba!
-Ide figyelj haver. Az orrod lehet, hogy szilánkokban hever, most még lehet tenni valamit ellene ha komoly a baj. De ha nem megyünk, örök életedbe ferde orrú leszel, nem hogy An, de más lány sem fog rád nézni. -felelte Louis. A barátom megszeppenve pislogott, segítettem neki felállni, a kocsiban pedig figyelmeztetés nélkül dugtam az orrába két tampont.
- Áúúú! -jajdult fel.
- Ne haragudj. - pusziltam meg arcát. Ujjainkat összekulcsoltam, lelkiismeretesen cirógattam kézfejét, combját, arcát.
- Annyira sajnálom, nem tudtam, hogy ott vagy, és én... aj, ne haragudj rám! -hajtottam le a fejem.
- Nem a te hibád, drágám. - mosolygott rám kedvesen. Bármennyire is próbáltam elmerülni a kedvességben, hirtelen nevetés tört elő belőlem. Nem bírtam, rettentő vicces volt, ahogy a két tampon kilógott az orrából. Liam a vezető ülésről a visszapillantó tükrön keresztül nézet Niallre, ő is elnevette magát.
- Kedvesek vagytok, köszi... - mormogott a barátom..
Szerencsére a kórházig nem kellett sokat utazni. Mondanom sem kell, pillanatok alatt behívták Niallt. Hát... azt hiszem besegített a híressége, talán, egy kicsit.
Türelmetlenül ücsörögtünk a fehér, kórházi székeken, a fiúk már legalább húsz lánnyal fényképezkedtek, aláírást osztogattak, míg mi a lányokkal idegesen vártuk, hogy Niall kijöjjön. Utáltam a kórházakat. Tipikus kórházillat, a fertőtlenítők szaga bekúszott az orromba, hányinger kerülgetett, amikor előttem eltoltak egy-egy műtétre váró embert.Olyan borzalmas nézni, hogy ezen a helyen több száz ember hal meg hetente. Titkon hiszek benne, hogy ahányszor egy ember meghal, egy kisbabában újraszületik.
Az ajtó nyílt, Niall mosolyogva lépett ki. Hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem lett komolyabb baja. Felugrottam a helyemről, olyan szorosan öleltem magamhoz, hogy csodálom nem tört el egy bordája sem.
- Minden rendben van? - suttogtam mellkasába.
- Nincs kutya bajom se. - puszilta meg a hajam.
Meghitt pillanatunknak szokás szerint Louis vetett véget. Szinte ellökött Nialltől, szoros szemekkel méregette a barátom orrát.
- Minden oké, haver? Eltört?
- Szerencsére nem. Csak egy kis repedés, de túlélem. - vont vállat Niall.
- Akkor nem lesz görbe orrod? Aj.. - sóhajtott fel szomorúan Louis. Egy emberként tört fel belőlünk a nevetés.
- Vicces vagy, Lou, de nem,nem leszek ferde orrú.- forgatta meg a szemét. - Azt hiszem vár ránk egy remek sátrazás. Mire várunk?
Szinte szaladva indult meg a kocsi felé. Nagyokat pislogva meredtünk utána. Előbb jött ki a rendelőből, úgy vérzett az orra, mintha vízesés lenne, most pedig mintha mi sem törtét volna vidáman szökdécsel. Igen, ez Niall Horan.
*
Igazi megkönnyebbülés volt kiszállni az autóból. Már legalább két órája utaztunk, ugyan is az út, amin mennünk kellett volna le volt zárva, gy kerülnünk kellett, a GPS pedig teljesen más irányba terelt minket, mint kellett volna. Eközben végig hallgatnom kellett Niall panaszkodását, hogy éhes, fáj az orra, pisilnie kell, stb... Ahhoz képest, hogy a kórházban kijelentette semmi baja, még is igencsak hisztis volt. Imádom Niallt, ő a mindenem, de nem kívánom senkinek, hogy hallgassa a hisztijeit, mert még én sem bírom ilyenkor elviselni. Főként, hogy én is ideges voltam, ilyenkor pedig ingerült vagyok, ezért is adtam neki egy kis taslit. Erre bevágta a durcit, és azóta hozzám sem szólt. Bármennyire is gonosz dolog ilyet mondani, de abban a percben nem érdekelt. Fáradt voltam, ideges, kezdett sötétedni, és a sátraink még sehogy sem álltak, nem ettem legalább 3 órája, és álmos voltam. A saját gondjaimat is nehezemre esett nem elpanaszolni, de visszafogtam magam.
Azt hiszem a srácok felcsomagolták a fél házat. Mindegyik kocsi csomagtartója fullra volt pakolva, mindennel , akár a búcsúban. Legalább 10 perc telt el, mire mindent kicsomagoltunk, megfogtunk. Abból is vita keletkezett, hogy ki mit visz. Senki sem akarta a nehéz hűtőtáskát cipelni, míg végül Harry elvállalta, de aztán Louis azon sértődött meg, hogy ő ugyan nem fogja Harry cuccait cipelni. Kész káosz volt minden.
- Most már aztán elég legyen! - üvöltöttem fel. - Mindenki lenyugszik a picsába, mert rohadt idegesítő, hogy mindegyikőtök nyávog mindenen. Mindenki fárad, éhes, hisztis, én is az vagyok, de nem panaszkodom. Fogja meg mindenki azt, ami a szeme előtt van, és induljunk a fenébe felverni ezeket a kiba... átkozott sátrakat, aludjunk, és holnap majd bulizunk. Ennyi.
Megszeppent tekintetek sokasága szegeződött rám, mit sem törődve velük indultam meg a szerintem megfelelő irányba. A hely tényleg gyönyörű volt. Egy hatalmas erdő vett körül minket, a természet illata bekúszott az orromba. Teljesen lenyugtatott a környezet. Tudom, kicsit bunkó voltam velük, de sokszor olyan lehetetlenek tudnak lenni.
Úgy gondoltam, megvan a tökéletes hely, ezrét mindent ledobtam, ami a kezembe került. A fák között volt egy hely, ahol felméréseim szerint elfért mindegyik sátor, és még tüzet is tudunk gyújtani. Tökéletes!
- Megérkeztünk. - tettem csípőre a kezem örömittasan. A többiek ámulva néztek körbe a helyen. Egyre inkább szürkült az ég. Utálom a sötétet, az idő csípőssé vált, kirázott a libabőr a pulcsimon keresztül is. Teljesen logikus, hogy csak azért, mert ma jó idő volt, ettől függetlenül eljövünk szeptember közepén sátrazni egy erdőbe az isten háta mögötti sarokra. Hm, így kell ezt...
- Azt javaslom kezdjük el felállítani a sátrakat, mert sötétedik. Én elmegyek fáért, hogy gyújthassunk tüzet. Jössz velem, Harry?
Liam és Harold barátunk eltűnt valamerre, kis fákért kutatva, mi pedig eszeveszett sátorállításba kezdtünk. Áldom érte az istent, amiért kitalálták a gyorsan, 2 perc alatt felállítható sátrakat, így se perc alatt sikerült megcsinálnom. Nekem, egyedül. Ugyan is a barátom nem akaródzott nagyon segíteni.
- Niall, emeled fel a segged, és segíts leszúrni ezeket a vackokat, ha nem akarod, hogy este elvigyen minket a szél.
Szerencsére nem ellenkezett, szó nélkül verte a földbe a leszúrókat. 5 perc alatt felállítottuk a sátrunkat. A hátizsákomból előhalásztam a takarómat, illetve a hálózsákom, elrendeztem, majd a cuccaimat a sátor csücskébe dobtam. Niall is hasonló képpen cselekedett.
Liam és Harry visszatértek a fával, a tűz is kezdett alakulni. Lassacskán minden pár sikeresen elvégezte feladatát, már csak a pakolásokkal voltak problémák. Amíg én segítettem Liamnek tüzet gyújtani, addig Niall segített Harryék sátrát felállítani. Kezdtek elszállni a panaszok, lassacskán mindenki feloldódott.
Örömömben felsikítottam, ahogy megpillantottam az első lángokat. Sikerült tüzet gyújtanunk! Úgy éreztem magam, akár egy 8 éves kiscserkész, de nem érdekelt. Kezdtem élvezni az egész helyzetet, hogy itt vagyunk, egy baráti társaság, és csak a miénk ez az egész természetes hely.
*
A tűz melletti farönkökön ücsörögtünk, betakarózva, énekelve, melegedve. Liam és Zayn hozott magának összecsukható horgász széket, így ők nem egy fatörzsön nyomorogtak, de így volt tökéletes minden. Niall a gitárján pengette a különböző akkordokat, egy pillanatra elvesztem a nézésében. Olyan tökéletesen mozogtak ujjai a húrokon. Arcára kiült, mily' odaadással játszik, mennyire szreti ezt csinálni. A tűz lángjai tükröződtek Niall gyönyörű íriszeiben, elmosolyodtam a látványon. Itt van mellettem egy ilyen tökéletes fiú, aki csak az enyém.
Eleanor kissé oldalba lökött, megráztam a fejem, és csatlakoztam az énekléshez újból. Mindenféle régebbi, illetve új eszméletlen dalt elénekeltük, csak szimplán jól éreztük magunkat. Louis sunyiban elugrott a hűtőtáskához, elővett belőle egy üveg bort, illetve pár sört, így mindenkinek jutott valami. Nem is ő lett volna, komolyan... Most döbbentem csak rá igazán, milyen szerencsés is vagyok, hogy ilyen csodás barátokat tudhatok magam mellett. Mindannyiukra számíthatok, bármilyen baj van, olyan idióták, mint én, feldobják a napjaimat. Igaz a mondás: barátok nélkül senki vagy. El sem tudnám képzelni az életemet nélkülük. Mit csinálnék? Nyilvánvalóan a gépem előtt roskadva beszélgetnék valamelyik haverommal. Valószínűleg.
- Srácok... Azon gondolkodtam, hogy vajon hol leszünk 5 év múlva? - szólalt fel hirtelen Niall pár perces csend után. A fiúk gondolkozó arcát megvilágította a fény.
- Nem tudom, és fogalmam sincs róla. Talán egy új albumon fogunk dolgozni? Vagy lehet, hogy a gyerekeinket fogjuk tisztába tenni? Nem tudhatjuk előre.
- Fiúk. Mindegyikünk tisztában van vele, hogy nem tart örökké a One Direction, bármennyire is akarjuk. Előbb-utóbb vége lesz. Nem lesznek ránk annyian kíváncsiak, elfáradunk, talán megunjuk ezt az egészet. De én azt mondom ne a jövőre koncentráljunk, hanem a jelenre.
-Pontosan. Úgy gondolom, életünk fénykorában vagyunk, hírnév, rajongók, siker, kellhet ennél több? Élvezzük ki ezt az egészet, mert nem tudhatjuk, meddig tart majd.
- Ti vagytok a testvéreim. Mindig is akartam egy fiútestvért, és tessék, kaptam belőle négyet is. - mosolygott Liam. - Van egy csodás barátnőm, aki sajnos most nem lehet itt, de tudom, hogy ő az igazi. Azt csinálhatom, amit szeretek, a nap akár minden percében. Nem szeretnék a jövőn gondolkodni.
A fiúk közt a jövőről való csevej alakult ki. Ámulva hallgattam őket, mennyire tisztában vannak a dolgokkal. Igen, a One Direction nem lesz örök életű, ahogy egyik banda sem. Egyszer vége lesz, mindenki tudja, a fiúk is, csak nem szeretnének belegondolni. De úgy vélem, bármi is fog történni, ők öten örökké testvérek maradnak, és ugyan olyan barátok lesznek, mint most.
- Képzeljétek el, ha majd 55 évesen kiállunk a színpadra ráncosan, krákogó hanggal. Igazi papi buli lesz. - nevetett fel Niall.
- Imádni fogják a vén bulák a göndör fürtjeimet
- Hát Harold drágám annyi idős korodra nem lesz ilyen hajkoronád, hacsak nem veszel fel egy parókát.
A nevetésünk töltötte be az egész erdőt. Elképzeltem a fiúkat öregen, a szimpla gondolaton elnevettem magam. Már pedig ők is meg fognak öregedni.
- Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mindjárt elalszom. - ásított egy nagyot velem szemben Perrie.
- Én is... - csatlakozott Zayn. Tény, mi tény, összeillenek. A két mormota.
- Azt javaslom, térjünk nyugovóra, és holnap kibulizzuk magunkat.
Louis próbált költőinek hangzani, de nem jött össze neki. Mindenki arcon nevette szegényt, mire megsértődve megfogta El kezét, húzni kezdte a sátruk felé,és dunnyogva mormogott egy "rossz éjszakát" szerű mondatot.
Egy csípő került a látószögembe, illetve egy kéz. Mosolyogva fogtam meg Niall kezét. Egy halk sikoly hagyta el a számat, ahogy hirtelen kezeibe kapott. Nevetve kapaszkodtam nyakába, a sátrunkhoz érve szinte bedobott a sátorba. Mit ne mondjak, eléggé fájdalmas volt a földre érkezésem.
- Áúúúú! - nevettem fel összeszűkített szemekkel.Roppant egyet a gerincem. Érdekes..
Niall rajtam feküdt, két kezét fejem mellett támasztotta. Kuncogva próbáltam eltolni a fejét, amiből kisebb fajta harc alakult ki. Édes nevetése töltötte be a sátrat, ám ahogy ujját az oldalamba fúrta megugrottam, így elengedve fejét, nem totojázva ajkait azonnal az enyémekre nyomta. Próbáltam minél közelebb húzni magamhoz, ami már aligha volt lehetséges. Egy milliméter sem tátongott közöttünk. Nyelve édesen keringőzött enyémmel, hol elmélyítette, hol lágyabbra vette a csókot.
- Ne legyél ennyire mohó. - kuncogta szájamra. Mohóság, nem mohóság, de szükségem volt rá..Az ölelésére, puha bőrére, ajkaira.
Ahogy leszállt rólam már-már fizikai fájdalmat éreztem a mellkasomban. Magára húzta a meleg pulcsiját, majd a hátizsákjában kutatott valamit. Elnevettem magam, ahogy elővette a termoszát, illetve a szendvicses zacskóját. Eszembe jutott, hogy nem olyan ruhába jöttem, amibe aludnom kellene. A farmer nem túl kényelmes viselet. Próbáltam gyorsan előhalászni a ruháimat az én táskámból, amíg Niall a kajával van elfoglalva. Szempillantás alatt kaptam le a felsőm, de ahogy rápillantottam, arcán egy kaján vigyort fedeztem fel.
- Hú, bébi, csak szólnod kellett volna, és akkor nem felöltözök, hanem le. De ha te most akarod...
Vigyorogva közelített felém, vöröslő arccal toltam el magamtól.
- nem szeretnék semmit, csak átöltözni. - forgattam meg a szemem. Lebiggyesztett ajkakkal motyogott egy "hát jó..."-t, majd könyökére támaszkodva feküdt hátra, pimasz mosollyal fürkészett engem.
- Ne néz már... - nevettem fel idegesen, hátat fordítva neki.
- Drágám, hogy felvilágosítsalak, láttalak már ruha nélkül is.
- Nem baj...
Sietve kaptam fel egy lazább felsőt, a nadrágomat is ledobtam magamról. Egy laza, kényelmes, de meleg cicanadrágot vettem fel, mert a belseje bundás volt, így remélhetőleg ebben nem fogok fázni...
Egy szintén bundás, macifüles pulcsit kaptam magamra hozzá. Niall már elhelyezkedett a hálózsákjában, felülve éppen egy szendvicset tömött magába.
-Nem is te lettél volna... -kuncogott fel a macis pulcsira utalva. Lazán emeltem felé középső ujjam, elfordulva tőle kuporodtam a hálózsákomba. Halkan felsikítottam, ahogy hirtelen felkapott. Hálózsákostul, mindenestül az ölébe ültetett.
- Tudod, hogy utálom, ha ezt csinálod. - suttogta a fülembe. Hm, játszani akar. Rendben, én benne vagyok!
- Micsodát? - kérdeztem ártatlanul.
- Ha bemutatsz. Csúnya szokás.
Ajkait végighúzta fülem vonalán, egyre lejjebb csúszva. Felkuncogtam, ahogy nyakamnál egy igencsak csiklandós részt érintett.
- Letennél?
- Tessék?!
- Aludni szeretnék. - forgattam meg a szemem, kimászva öléből. Szinte láttam magam előtt az értetlen tekintetét, hogy próbálja kigondolni, mi is a bajom. Nem szép dolog, de élvezem ezt a fajta játékot.
- Valami rosszat tettem? - fordított maga felé, aggódó tekintetével az enyémet kereste. Bármennyire is játéknak szántam először, valamiért belém áramlott a méreg, ideges voltam rá, fogalmam sincs miért.
- Aludni akarok. Jó éjt, Niall.
Ismét megbántottam. Őt, akit mindennél jobban szeretek. Utálom a hangulatingadozásaimat. Egyszer szárnyalni tudnék a boldogságtól, a következő pillanatban meg már fel tudnék pofozni valakit. Lánynak lenni nem könnyű, az egyszer biztos. Miért van az, hogy legszívesebben egész életemben csak Őt csókolnám, most pedig azt sem akarom, hogy bárki is hozzámérjen, csak egyedül akarok lenni és aludni? Szeretem őt, ez biztos. Na jó, nem agyalok ilyen hülyeségeken, reggelre kialszom.
Erőszakosan próbáltam lehunyni szemeimet, de valami miatt mégsem ment az elalvás.
Már legalább egy órája feküdhettünk szótlanul, minden csendbe borult. Niall sem aludt, tudtam, mert nem szuszogott. A többiek sátraiból is megszűntek az utolsó zajok, egyedül a szél fúvását hallottam, és néhány állat hangját.
Lelkiismeret furdalás. Ez volt a problémám. Nem szabadott volna gonosznak lennem Niallel, de mit tegyek,ha ilyen idióta vagyok? Nem tehetek róla, mindig megbántok olyanokat, akiket szeretek.
Ahogy felé fordultam, nekem pont ellentétes irányban feküdt. Hálózsákja nyakáig fel volt húzva, ujjaival lábán dobolt. Ideges - ez annak a jele.
Ahogy hátához bújtam, egész teste megugrott. Félve fordult felém, nem tudtam a szemeibe nézni.
- Sajnálom. - suttogtam.
Karjával hirtelen húzott magához, olyan erősen szorított, féltem levegőt sem kapok.
- Annyira sajnálom, Niall. Tudom, egy hisztis liba vagyok, hangulatingadozásokkal, nem akartalak megbántani.
- Semmi baj, semmi baj. - adott a homlokomra egy csókot. - Őszintén mond meg, csináltam valamit, valami rosszat?
Hangjából sütött a szomorúság. Magát okolja, ez biztos. Azt hiszi ő tett valamit, amiért mérges voltam rá. A fenébe is, An, mondj már valamit!
- Nem, esküszöm, nem a te hibád. Szeretlek.
Pár másodpercig csendben feküdtünk egymást ölelve, míg végül megtörte a csöndet.
-Én is.
Nincs is jobb arra kelni, mint amikor egy féleszű Louis beugrik közétek, és sikítozva visítja, hogy "ébresztőőőőőő!". Ez Louis, hölgyeim és uraim. A szép álmok tönkretevője.
- Mi a ... ? - morgott mellettem Niall.
- Ébresztő, gerlicék, hasatokra süt a nap. Megyünk túrázni, készüljetek.
Hatalmas ásítások közepette ültem fel. Louis ránk kacsintott egyet, majd kiviharzott a sátorból. Talán túl gyorsan, mert a következő amit hallottam az egy nagy puffanás volt, és egy hosszú szitkozódások sora. Felnevettem a mi egyetlen humorkirályunk ügyetlenségén. Pont olyan, mint én.
Ajkaimat hosszan nyomtam barátoméra, egy lágy jóreggeltcsókot váltottunk.
- Mi ez a jókedv, drágám? - mosolygott.
- Nem elég indok, hogy van egy olyan barátom, képes minden alkalommal megbocsájtani a hisztijeimet, és az indokolatlan bunkóságaimat? Mert szerintem elég.
Vigyorogva ölelt magához, arcomat vagy száz édes puszival látta el.
- Éhes vagyok.
Hangosan felnevettem kijelentésén.
- Niall.. A meghitt, reggeli hangulatot muszáj volt elrontanod ?
Lassan összeszedtük magunkat, rendesen felöltözve, túrás cipőbe bújva másztunk ki a sátorból.
