#57 - Újra

 SziasztoK!:)
Meg is jöttem a következő résszel, köszönöm a visszajelzéseket, imádlak titeket! :)) Ez a rész erotikus tartalmú (!!!!!!!) viszont egyben romantikus is.:)  Remélem elnyeri a tetszéseteket! ^^
Hogy telt az első két nap? Én elszörnyedtem az órarendem láttán.:( Rengeteget kell majd tanulnom, ezért azt hiszem lehet, hogy csak hétvégenként jön mindig az új rész.:( Nagyon sajnálom !:(((
 Sok puszi, is kitartást a sulihoz! ♥
  u.i.: elnézést a sok hibáért, de hulla vagyok és nincs energiám átnézni.:(

Nevetve, boldogan sétáltunk Peterrel a parkban. Olyan jó érzés volt mindent kiadni magamból, önfeledten beszélni az unokatestvéremmel minden problémámról. Illetve elég alaposan kiveséztük az utóbbi két év dolgait.
- Hát, ezek alapján kedvem támadna beverni egyet annak a Niall gyereknek.... - fintorgott Peter. Nevetve löktem oldalba. 5 nap telt el azóta, amióta hazaértem. Minden nap felmerül a Niallel kapcsolatos téma, Peter pedig minden alkalommal kitalál valamit, amivel Niallnek rosszat tehetne. A legutóbb azt mondta, hogy kivágja a hangszálait...Hm, érdekes.
- Nehogy bunyózni merj!
- Akkor is... Ezek után te még képes vagy nem felháborodottan beszélni róla? -vonta fel a szemöldökét.
- Igazság szerint nekem is nagy hibám volt ebben az egészben. Én szakítottam vele, amint említettem. - húztam félre a szám.
- De ettől függetlenül nem kellene összefeküdnie fűvel-fával ha kidobja a csaja.
- Mi lenne, ha nem feszegetnénk tovább ezt a témát? Köszönöm.
Az út további részén Peter minden áron meg akart arról győzni, hogy Niall egy idióta, és hogy véletlenül se merjek vele beszélni. Javarészt minden egyes Niallről szóló mondata az egyik fülemen be ment, a másikon pedig ki. Nem nagyon érdekelt az oktatása...
A fülemet egy ismerős hang csapta meg.
- An !!!!!! - sikított valaki a hátam mögül, de mire megfordultam az illető már a nyakamba ugrott, ezzel a lendülettel a kemény betonon végeztünk. Fájdalmasan nyögtem fel, ahogy éreztem a gerincem roppanását. Hát, még szerencse, hogy nem tört el... Perrie vigyorgó arcával nézett rám, de eszébe sem jutott volna lemászni rólam.
- Héj. Ember a földön... megtennéd, hogy leszállnál rólam?!
- Ó, persze.
Perrie egy pillanat alatt pattant fel rólam, mit sem törődve velem, hogy még a földön vagyok fordult Peterhöz, tekintetét kérdőn váltogatta köztem és az unokatestvérem között.
- Ó, ki a fiatalember veled, An ? -vigyorgott a barátnőm mindent sejtően. Szerencsére Zaynbe szorult annyi kedvesség, hogy a kezét nyújtva húzott fel a földről.
- Köszönöm Zayn. -mosolyogtam rá hálásan. - Nos akkor bemutatom nektek a 'fiatalembert'. Peter, ők itt Zayn és Perrie, Zerrie, ő itt az UNOKATESTVÉREM Peter. - hangsúlyoztam ki az unokatestvér szót. Perrie két puszival mutatkozott be, Zayn pedig kissé ideges nézéssel méregette Petert, de végül ő is kezet fogott vele.
- Ó, An sokat mesélt ám rólatok. - vigyorgott Pete. - Ne aggódjatok, csak rosszat.
Egyszerre nevettünk fel, a drága áruló rokonomat pedig kissé oldalba böktem.
- ne is hallgassatok rá, nem tudja mit beszél ez az idióta. - néztem szűkített szemekkel az említettre.
- Perrie, nem akarlak siettetni, de anyuék várnak minket. - húzta el a száját Zayn.
- Jézusom, elfogunk késni! na ne haragudjatok drágáim, de mi most megyünk. Sziasztok!
Egy gyors öleléssel elbúcsúztunk egymástól, a híres-neves Zerrie pár pedig sietősen tovább állt.
- Wow. Őszintén mondom, nem gondoltam volna, hogy a Little Mix egyik énekese fog megölelni, megpuszilni, és fiatalembernek hívni. - tátotta el a száját Peter, mire hangosan felnevettem.
- Hát látod, ezt is megéltük.

*

-Elmentünk, majd jövünk. És ne szedjétek szét a házat! - kiabált vissza anyu legalább harmadszorra az ajtóból, mire végre meghallottuk a csukódást. Peterrel éppen a TV előtt 'döglöttünk' popcornt majszolva, valami új vígjátékot nézve, anyuék pedig valami közös ismerősükhöz jöttek. Meg kell vallanom, imádom az ilyen reggeleket. Egyedül a hatalmas házban, zenét bömböltetve, pizsamában egész nap. tegnap éjszaka Peterrel aludtam az ágyamban. Régebben is mindig így csináltuk, unokatestvérek vagyunk, ez teljesen normális dolog, úgy gondolom. Sikerült kiszednem a csirkefogóból, hogy egy Sarah nevű fekete hajú lány tetszik neki, de nem meri megszólítani, mert a lány az iskola egyik leismertebb személye, és úgy érzi nincs nála esélye. Hát, ha már tegnap egész nap az én éltemet tárgyaltuk ki, itt volt az idő, hogy én adjak neki tanácsot.
Az idő 13.24 körül járt. Hát igen... Körülbelül egy órája keltünk. Az este csupán hajnali 4-ig beszélgettünk, mire végül sikerült elaludnunk. Rájöttem, hogy egy igazi áldás, ha az embernek van majdnem vele egykorú fiú rokona: mindenben tud tanácsot adni, megtudja mondani ő hogy érezne az adott fiú szerepében. Hasznos dolgok ezek a rokoni szálak...
Furcsa belegondolni, hogy mennyi rokonom van, akik mind Írországban laknak... Azt hiszem,ideje lesz felvennem velük a kapcsolatot. Ott van például Jonathan, a nagybátyám, és a két éves ikrei Zoe és Lucy. Illetve Adriana, Paul, Kimberly, Ashton, Louise, Lotty, stb.... Hogy nekem mennyi rokonom van!
- Min agyalsz hercegnő? -vágódott ismét le mellém Peter, kezében a most hozott kólás dobozával.
- Azon, hogy milyen sok rokonom van, akikkel alig tartom a kapcsolatot.
- Hm. Meglehetősen sok, igen. Jut eszembe, nem akarsz elvinni valamilyen jó szórakozóhelyre? Nem is ismerem az itteni bulihelyeket. Gondolom, te nagy szakértő vagy. - vigyorodott el. Viszonoztam gesztusát, és hevesen bólogattam.
- Amikor csak akarod! Imádni fogod az itteni bulikat. Garantálom, hogy nem jössz haza józanon.
Felnevettünk kijelentésemen, majd meghallottam fentről, hogy csörög a telefonom. Mint akit puskából lőttek ki ugrottam fel, és kezdtem rohanni az emelet felé.

Niall szemszöge

Nagy levegőt vettem, próbáltam rávenni magam, hogy becsöngessek. Nyilvánvalóan mindent elmesélt a szüleinek, akik pólómnál fogva fognak elráncigálni a kukáig, és jól beletömködnek, hogy a szemétbe való vagyok, mert magam is egy nagy szemét vagyok. Meglehet... De jóvá kell tennem! Nem tudom elmondani, mennyire hiányzik. A szimpla jelenléte, a fűtött érintései, édes csókjai, hosszú ölelései. Bőrének illata, haja selymessége. Telt ajkai, ahogy a puha bőrömet kényeztetik a nyakamon, az arcomon, a fülem mögötti érzékeny területen, vagy vállamon. Hiányzik, és tudom, hogy minden az én hibám, azt is megértem, ha látni sem akar, de nem fogom feladni. Régen sem adtam fel, és sikerült. Az enyémnek tudhattam, ha csak egy kicsi időre is. Most sem fogom feladni, ha kell, itt fogok éjszakázni sátorban! Na jó... ezt én sem gondoltam komolyan. De azt viszont igen, hogy nem adom fel semmi árán sem !
Egy nagy levegővétel után megnyomtam a csengőt. A szívem hevesen zakatolt, próbáltam magam nyugtatni, de nem sikerült. Izzadtam mindenhol, ajkaimat rágcsáltam. Az ajtó kinyílt.
Először nem hittem a szememnek. Azt hittem az elmém szórakozik velem, de nem. Tényleg egy borzalmasan magas, igen jóképű fiú állt előttem. Ha ő An új barátja, azt hiszem esélyem sincs....
Az egész felsőteste szabadon látható volt, derekán hanyagul lógott a nadrágja. Ó, az isten szerelmére, ezek biztosan együtt töltötték az éjszakát !
- Segíthetek? - szólalt meg kissé mogorván, összeszűkített szemekkel.
- Ant keresem.
- An! - kiabált fel a fiú a szerelmemnek. Nyilvánvalóan az emeleten van. Ó, bárcsak én is ott lehetnék vele, egymást ölelve feküdnénk el az ágyán.
- Megkérdezhetem te ki vagy? És mit akarsz tőle?
- Niall Horan vagyok. - nyújtottam a kezem felé. - és egy rohadt nagy idiótaként viselkedtem, és szeretnék beszélni vele, és bocsánatot kérni.
A srác szemei legalább két méteresre nyúltak.
- Niall? Jézusom, emlékszel még rám? Peter vagyok. An unokatestvére.
Az emlékek szempillantás alatt kúsztak be az elmémbe. Régen az együtt töltött játszós délutánok, a sok focizás, hülyéskedés. Ó, mennyi ideje volt már az...
- Peter? - vigyorodtam el. - Ezer éve nem láttalak. - öleltem magamhoz. A szívemről hatalmas kő esett le, ahogy megvilágosult, ő nem An barátja.
- Én is örülök, meg minden. De ugye tudod, hogy legszívesebben most akkorát bevágnék neked, hogy nem tudnál egy hónapig színpadra állni. -váltott komorrá a hangszíne. A mosoly hamar lefagyott az arcomról.
- Ezek szerint tudsz róla. -sóhajtottam.
- Mindent tudok. És hidd el, nem könnyű dolog végighallgatni egy lány siránkozását egész este ! - forgatta meg a szemét, majd halványan elmosolyodott. De, igen is tudom... Ő az én barátnőm volt, végighallgattam, ahogy a menstruációját vitatta meg velem, és panaszkodott mennyire utál lány lenni. Mindig jót mosolyogtam rajta, és egy-egy ellopott csókkal próbáltam meg lenyugtatni kedvesem.
- Én nagyon sajnálom, amit tettem. Ezért szeretnék vele be...
A szó is belém ragadt, ahogy megláttam Őt felénk közeledni. Testét nem takarta más, csak egy francia bugyi, illetve egy bő póló. Ó, istenem, még egyszer biztosan tönkretesz a tökéletességével ! Szememmel gyorsan végigmértem hibátlan alakját, majd hirtelen megállt Peter mellett, ajkai "o" alakot formáztak, fintorogva állt be Peter mellé.
- Te mit keresel itt?
- Inkább...kit. - mosolyodtam el halványan. - Beszélhetnénk?
- Nem.
Olyan érzelemmentesen, és könnyedén ejtette ki ezt az egy szót... A szívem egyre hevesebben vert, fájt, hogy ilyen nemtörődöm stílusban beszélt hozzám.
- Kérlek. Csak 5 percet adj. Semmi többet nem kérek.
Tekintetemmel az övét kerestem, amit nagy nehezen sikerült is megtalálnom. Eddig a földre szegezett csodás íriszeit a enyémekbe fúrta, szemeiből kiolvashatóvá vált a gondolkodása. Nem tudta, mit mondjon. Pár másodpercig szótlanul álltunk egymást kémlelve, míg végül megtörte a csöndet.
- 5 perc. Semmi több. És utána többet nem keresel. - emelte fel mutatóujját. Arcomra egy hatalmas vigyor ült. Éljen ! Akkor még nincs minden veszve. Azt hiszem, ez egy jó jel, hogy már beengedett a lakásukba. Figyelmem nem tudta elkerülni Peter összeszűkített szeme, amivel Anre nézett. An egy biztató pillantást küldött felé, majd rám se nézve mutatott az emelet felé. Értettem. Gyorsan szedtem a lépcsőfokokat,  a szívem majd' kiugrott a helyéről. Éreztem, amint az adrenalin szintem az egekbe szökik, rettentően izgultam. Nyilvánvalóan az arcom egy paradicsoméra hasonlíthatott, de nem zavart. Láthattam őt. Beszélhettem hozzá.
Kissé zavartan fordultam felé, ahogy becsukta ajtaját.
- Mérem az időd. 5 perc. -biccentett a falon lévő falióra irányába. Ismét vettem egy nagy levegőt, majd nekikezdtem.

An szemszöge

- An, figyelj. Tudom, hogy egy eszméletlen nagy idióta voltam. Tudom, hogy olyat követtem el, amire nincs bocsánat, és hidd el, rettenetesen megbántam mindent! A féltékenykedésemet, Alicet, a viselkedésemet, minden. Tudom, hogy nagy valószínűséggel a monológom után kivágsz a házból, és meg is tudom érteni, miért. Csak borzalmasan kiborultam... Nem tudod elhinni milyen érzés volt elvesztenem téged. Borzalmas! Te vagy a mindenem... nyilvánvalóan hülyén hangzik, de nélküled üresnek érzem magam.Soha életemben nem szerettem még senkit ennyire, mint ahogy téged, és ezt tudnod kell! Őszintén bevallom, nem kellett volna idejönnöm, mert felesleges minden. Nem érdemellek meg téged. De ennek ellenére nem tudtam kontrollálni magam. Látnom kellett téged. Hallani a hangodat. Önző vagyok, An. Csak magam mellett akarlak tudni, minden más hímneműtől távol. Azt szeretném, ha csak én csókolhatnálak meg, én adhatnék apró csókokat a hasadra, és a válladra, mert azt annyira szereted. Csak én érhessek hozzá selymes hajadhoz, puha bőrödhöz. Csak én érezhessem isteni illatod. Csak én bókoljak neked, csak tőlem fogadnál el virágokat, ajándékokat. Csak én érezhessem szíved heves verését, amikor fél méternél közelebb kerülök hozzád, vagy csak miattam pirulj el. Mindent, ami veled kapcsolatos magaménak szeretném tudni. Nem bírnám elviselni, ha bármilyen más fiú nézne rád úgy. Szerelmes vagyok beléd, az isten szerelmére ! Egy idióta, szerelmes fiú vagyok, aki nem tudja véka alá rejteni az érzelmeit, és nem is akarja. Ha kell egész Londont kiplakátoltatom a te neveddel, az első közös képünkkel. Emlékszel, milyen nehezen jutottunk el a járásig? És milyen könnyen szakítottunk? Azt szeretném, ha a múlttal nem foglalkoznánk, legalábbis a rossz részével nem, és tiszta lappal kezdenénk. Csak te és én. Az összes időmet rád szentelem, ha kell. Megígérem, képes leszek kordában tartani a féltékenységemet, bármennyire is nehéz lesz, megpróbálom érted, An. Megígérem, nem erőltetek semmit, ha nem akarod, tiszteletben tartom a kéréseidet. Csak... bocsáss meg nekem. Megértem, ha ezek után nem akarsz többé látni, vagy ha kidobsz, tedd csak. Én is ezt tenném a helyedben. Csak... ennyit akartam.
Komótos léptekkel, lassan indult meg az ajtóm felé. Csak álltam a szoba közepén, mint egy darab lecövekelt fa, agyamban a szavai forogtak. Éreztem, amint az elmém majd' szétrobban, nem tudtam feldolgozni, amiket mondott. Soha életemben nem mondott nekem senki ilyet. Ha régebben utáltam is Niallt, abban a pillanatban semmi sem tudott érdekelni. Szeretem! Igen, ez biztos! Szeretem, szeretem, szeretem!!
- Niall!
Neve hallatára felkapta fejét, mozdulatában egy pillanatra megállt, kezét levette a kilincsről. Mire felém fordult, ideje sem volt reagálni, rohanva termettem azonnal a nyakában, ajkaimat hevesen az övéire nyomván. Olyan lendülettel rohantam neki, hogy háta az ajtónak csapódott, fájdalmát egy nyögéssel adta tudtomra.
Lábaimat dereka köré fontam, olyan erősen szorítottam magamhoz, ahogy csak tudtam. Pillanatok alatt átvette az irányítást ajkaim felett, nyelve azonnal összhangba került az enyémmel. Olyan hevesen, szenvedélyesen csókolt, mintha ezer éve nem tette volna senkivel.
Hiányzott. Az ölelése, az illata, mámorító csókja. Igen, hiszek benne, hogy a kapcsolatunk van olyan erős, hogy képesek leszünk elfelejteni ezt a borús időszakot. Minden ember követ el hibákat. Ki nem? Én is elkövettem, rengeteget, Niall is. Emberek vagyunk, akik nm tökéletesek. Mindenki megérdemel még egy esélyt, úgy vélem.
Ez alatt az elmúlt pár nap alatt rengeteget gondolkodtam rajta, mi is lenne a helyes megoldás. Felmerült bennem, hogy vissza se megyek a srácokkal a turné maradék részére. Nem akartam Niallt látni. Most már bevallhatom, hogy azért, mert akkor is szerettem. Minden egyes félrelépése, és hibája ellen ugyan úgy szerettem, csak a pillanatnyi harag beszél belőlem mindig is. Furcsa dolog ez a szerelem, nem? Olyan dolgokat tudunk , amiket eddig nem. Nem gondoltam volna, hogy ilyen borzalmas érzés valakit hiányolni, hogy képes vagyok sírni több órán át megállás nélkül, és még sorolhatnám. Azt hiszem, kellett nekünk ez a kis szünet. Most már beláthatjuk, nem tudunk élni a másik nélkül, és úgy érzem, ez csak erősített a kapcsolatunkon, javulni fogunk mindketten, alkalmazkodni a másikhoz. Érzem, hogy egy tökéletes időszak áll előttünk, ki tudja, talán örökre.
Kezeit lassan csúsztatta a fenekemre, hogy megtartson. Tudom, máshogy nem tudott volna megvédeni a leeséstől, de nem is zavart. Az övé vagyok, teljes mértékben. Bármi is lesz a jövőben, tudom, hogy helyesen fogok dönteni, mikor mielőtt arra kerül a sor, igent mondok neki.
Éreztem, amint Niall megindul velem, a következő pillanatban a hátam alatt valami puhát éreztem: az ágyam. Niall óvatosan feküdt fölém, kezeit a fejem mellett tartotta,kiéhezve, mohón
kapott újra és újra ajkaim után.
-Ez. Annyira. Hiányzott. Már.-motyogta a csókok közepette, minek következtében belemosolyodtam a csókunkba. Óvatosan szőke tincsei közé túrtam, majd kissé meghúztam azokat. Egy halk nyögés tört elő torkából. Kezeimmel idegesen keresgéltem pólójának alját, meg akartam szabadítani tőle. Pillanatok alatt le is került róla a ruhadarab. Kezeimet hátára vezettem, körmeim hegyét lágyan húztam végig rajta. Az egész teste megremegett, kezein láthatóvá vált a libabőr. Éreztem, amint bő pólóm alja megemelkedik, teret adva lüktető bőrömnek. Pillanatok alatt az én felsőm is csatlakozott Nialléhez. Niall egy pillanatra megszakította csókunkat, ajkát harapva nézett végig a csak fehérnemű által takart testemen. Akaratlanul is elmosolyodtam kipirult arcán. Nem zavartatva magam most én tapadtam ajkaira. Fordítva helyzetünkön derekára ültem, lehajolva hozzá csókoltam meg újra és újra. A lepedőt markolva tűrte, ahogy megharaptam hol alsó ajkát, hol felsőt, vagy éppen nyelvét. Azt szerettem volna, ha jól érzi magát. Nincs semmilyen tapasztalatom ilyen téren, csak azt tudtam, hogy hallani akarom újra torkából előtörő férfias hangjait.
Fejét oldalra fordítva adott szabad utat számnak. Apró csókokkal hintettem be puha bőrét, tudom, hogy mennyire szereti. Ajkait, szemeit összeszorítva tűrte "kínzását".  Szemei hirtelen pattantak ki, ahogy kissé belekaptam fogaimmal. Innentől kezdve már nem bírta türtőztetni magát. Kéjes sóhajai, férfias morgásai másodpercenként hagyták el ajkait. Ahogy mellkasán húztam keresztül körmeimet, fejét hátrafeszítve nyögött fel. Áhá! Egy újabb gyenge pont.
- Csss. - kuncogtam fel. - Nem akarom, hogy Peter meghalljon minket.
Niall egy pillanatra felém kapta vágytól sötét tekintetét. Azt hiszem soha életemben nem láttam még ilyen eszméletlenül szexi fiút, mint Ő. Haja össze-vissza állt, a verejtékcseppek megmutatkoztak homlokán.
- Kurvára nem érdekel, ki hall meg, amikor ezt teszed velem! - nyüszített fel, fejét újra a párnába mélyesztette. Halkan nevettem kijelentésén, egy cuppanós puszit nyomtam arcára, majd újra letámadtam nyakát, vállát, mellkasát. Egyik ujjamat végighúztam mellkasától egészen a bokszere aljáig, majd ezt az útvonalat bejártam ajkaimmal is. Éreztem, amint izmai megfeszülnek, majd ahogy nyelvemmel köldöke körül köröztem teste felemelkedett a matracról, mélyről előtörő nyögés hagyta el a száját. 
- Tönkre...teszel. - sziszegte összepréselt fogai alatt. Megijedtem. Mi van, ha valamit nem jól csinálok? Ha ezt nem így kellene? Ha... nem tetszik neki?! Ám ezek a gondolatok azonnal elhagyták az elmém, amint belefújtam köldökébe és egy újabb hang származott tőle.
Ujjamat végighúztam a kilátszódó bokszere fölötti részen. Fejét kelletlenül fordította egyszer jobbra egyszer balra, vagy éppen teljesen hátrafeszítette az élvezetben. Nadrágja gombját olyan lassan pattintottam ki, ahogyan csak lehetett, ezt követte a cipzárja. Csípőjét kissé megemelte, hogy eltávolíthassam róla a felesleges darabot. Szemem kissé kikerekedett, amint megláttam őt ott. Már láttam bokszer nélkül is, de az teljesen más volt. Így... ijesztőnek tűnt. Remegő kezem óvatosan helyeztem a lényegre, de fogalmam sem volt mit is kellene csinálnom. Niall szemei kikerekedtek érintésemre, hitetlenkedve pillantott rám, de ideje sem volt panaszkodni, apró kezemmel megszorítottam őt az anyagon keresztül. Kezdtem egyre inkább megijedni attól, hogy ezt már biztosan meghallotta Peter odalent...
Az anyagot lassan húztam le róla, muszáj volt megtennem. Örömöt akartam okozni neki, és ez más módon nem megy.
- An, ne!
Megilletődve pillantottam le féltő pillantására. Olyan ártatlannak tűnt, amint ott feküdt. Kérdően pillantottam rá.
- Kérlek. Ne csinálj semmit ott, túlságosan tisztellek ahhoz, hogy azt tedd, amire készülsz...
A szemem könnybe szöktek kijelentése hallatán. Hogy lehet valaki ilyen figyelmes? Azt hiszem, ennél jobban nem is dönthettem volna. Hol talál az ember olyan fiút, aki teljesen elvarázsolt állapotban képes azt mondani, hogy ne tegyem azt, amire tudom, hogy régóta vágyik, mert túlságosan tisztel hozzá?! Sehol. Úgy éreztem minden rossz emlék ami vele kapcsolatos kitörlődött a fejemből, csak arra tudtam gondolni, mennyire szeretem őt!
Hirtelen felmásztam hozzá, majd teljes súlyommal rádőlve csókoltam meg, kezeimmel körülfontam a nyakát.
Meglepődve vett észre, hogy ismét lehúzódok a testéről. Be szerettem volna fejezni azt, amit elkezdtem, bár nem olyan módon, mint azt terveztem. Ágyékára ülve támadtam meg a nyakát ezúttal erősebben, szenvedélyesebben. Ahogy előrehajoltam, mozgásom hatására Niall felsóhajtott, összeszorította szemeit. Erősen kezdtem szívni bőrét, fogammal harapdáltam, majd újra szívtam. Egy kis idő után igen csak szép vörös foltot sikerült hagynom a nyakán, amit elégedetten nyugtáztam. Kezemmel elkalandoztam a hasán, ujjaimmal a bokszere feletti részt simítottam végig újra és újra, csiga tempóban. Zihálása egyre inkább felgyorsult, körmeimet ismét végighúztam a mellkasán ezúttal erősebben, ami végleg betette nála a kaput.
*
- Azt hiszem nem hogy Peter, de az egész szomszédság meghallotta a hangod, és sejteni fogja mi is történt itt. - nevettem fel. Niall édesen karjai köré vont, úgy feküdtünk az ágyban. A takarómat magamra húztuk, Niall lágyan simította karom folyamatosan, vagy éppen apró puszikkal hintette be a hajam, vagy az arcom. Levakarhatatlan vigyorral az arcunkon feküdtünk már legalább egy órája egymás karjai között teljes csöndben.
- Nem tudom elmondani mennyire szeretlek, és mennyire hiányoztál, és hogy mennyire sajnálom. - suttogta a fülembe.
- Felejtsünk el mindent, ami a múltban volt. Szeretlek, és azt hiszem minden eddigi dolog ellenére is ugyan úgy imádlak, sőt, még jobban!
Édesen puszilta meg a fülem mögötti területet, majd orrával cirógatta arcomat.
Ám a csodálatos pillanatot természetesen el kellett valakinek rontania...