#37 - Veszekedés a menedzserrel

 Sziasztok!:)) Íme a következő fejezet, remélem tetszeni fog, ne haragudjatok, hogy ott hagytam abba, ahol...:D:D:$

Nagyon köszönöm, hogy ilyen sokan kommenteltek, eszméletlen sokat jelent nekem ♥ Illetve az is, hogy a másik blogom első fejezetéhez is sokan kommenteltetek.:) Love y'all! ♥

--

-Nem akarok megzavarni semmit,  de amíg itt jó pofiztok, addig mi éhezünk. –nézett pontosan Andrew szemébe. Ez most mi? Mi baja van Niallnek?! Megfogtam a tálcát, majd elköszöntem Andrewtól egy puszi kíséretében és az asztalhoz vettük az irányt. Leültem az egyik székre, majd azonnal nekiestem egy csirkecombnak.

-Ki ez a srác? –méregetett Niall felhúzott szemöldökkel.

-Nem mindegy? –forgattam meg a szemem, de igazából élveztem a helyzetet, ahogyan zavarba jön és ideges is egyben.

-Csak féltelek. És nem akarom, hogy bajod essen.

-Niall. Mi bajom lenne abból, hogy egy pasival beszélgetek?

-Lehet hogy meg akart erőszakolni, ki tudja? –tárta szét a karjait, amire hangosan felnevettem, majd megráztam a fejem.

-Niall. Csak egyszerűen jó fej volt Annel. An jó csaj, nem bámulhatja meg egy pasi? –tette kérdőre Liam Niallt, majd az arcom enyhe pírbe szökött. Niall megrántotta a vállát, majd nekiesett a csirkének. Pár perc alatt elfogyasztottuk a nagy ’vödör’ csirkét, a krumplit és a tekercseket.

-Tele vagyok. -dőltem hátra, és a hasamat kezdtem simogatni. –Híztam vagy 5 kilót amióta veletek vagyok. –kuncogtam.

-Már éppen meg akartam jegyezni, hogy a lábad is narancsbőrös… -fintorgott Niall, mire a szám egy ’o’ alakot formázott, majd vállon ütöttem.

-Idióta vagy. –tettem keresztbe a karjaimat a mellkasom előtt, majd megjátszottam, hogy megsértődtem.

-Csak vicceltem, na. –nevetett, de rá se hederítettem. –An. Kapsz valami desszertet, ha megbocsájtasz. –a szemeim felcsillantak, majd fel is álltam, hogy menjek a pulthoz hogy kérjek valami édeset, de Niall visszahúzott a karomnál fogva.

-Nem. Majd ÉN hozok neked valamit. –nézett a szemembe, majd visszatessékelt a helyemre. Miután eltűnt az asztaltól, akkor esett le miért nem enged oda. Felkuncogtam, majd hátradőlve a helyemen figyeltem, hogy valamit súg Andrewnak, akinek az arca elsápad, majd bólint egyet, és eltűnik a pult mögül.

-Niallnek meg mi a baja? –nevettem és Liamre néztem, aki csak megvonta a vállát.

-Szerintem féltékeny.

-Féltékeny? Jó vicc. –horkantam fel. Pár pillanat múlva Niall visszatért valami fagyi szerűséggel, amit letett elém egy puszi kíséretében.

-Ezt miért kaptam ? –utaltam a puszira, majd nekiláttam a hűsítőnek.

-Csak úgy. –vont vállat. Amúgy az a fagyi szerűség finom volt. Ha az ízlelő bimbóim nem csalódnak akkor karamellás-fahéjas volt. Már a felénél tartottam, amikor eszembe jutott hogy meg kéne kínálnom a fiúkat.

-Kér valaki? –dugtam az orruk elé. –Niall hevesen bólogatott, majd a kanalamra tettem egy nagy adagot és a szájába toltam. Liam megrázta a fejét.

-Ez finom! –csillant fel Niall szeme, de gyorsan magamhoz szorítottam a fagylaltomat, jelezve, hogy ez csak az enyém.

-Nem kapsz többet. –nyújtottam rá a nyelvem. Hirtelen egy férfi hangra lettem figyelmes magam mellett. Felnéztem és Andrew állt mellettem kedvesen mosolyogva, kezében egy papírral amit lerakott az asztalomra és már ment is tovább. Niall összeszűkített szemöldökkel meredt utána, majd a papírt kezdte kémlelni. A kezembe vettem, majd elolvastam. „ Szia An! Itt a telefonszámom, és a teljes nevem, jelölj be Facebook-on is. A barátodnak nem nagyon tetszik a helyzet, hogy beszéltem veled, remélem nem a pasid, mert akkor azt hiszem futhatok ezek után :D  xoxo Andrew Homerhan , 02134568945 „

Elmosolyodtam, Niall megfenyegette volna? Gyorsan beírtam a telefonomba a számot, majd zsebre tettem a papírt. Pár perccel később felálltam, majd magam után húztam a fiúkat is. Kifelé menet intettem egyet Andrew-nak, aki mosolyogva viszonozta a gesztusomat.

Céltalanul bolyongtunk a városban. Néhány (na jó, rengeteg) rajongó megrohamozott minket párszor, ismét jöttek a kérdéssel,hogy én kivel járok a bandából. Valahogy egyik sem akarta elhinni, hogy egyik fiúval sincs semmilyen komolyabb kapcsolatom a barátságnál.

Betértünk egy-egy ruhaboltba is, mert Niall kitalálta, hogy vesz magának egy pólót, mert szeretne innen is egy emléket. Fél órán keresztül keresgéltünk, de ’őfelségének’ semmi sem felelt meg. Végül már annyira elegem lett, hogy ami a kezembe akadt póló megfogtam, és odasétáltam vele a kasszához. Niall kivette a kezemből, jól szemügyre vette, majd elmosolyodott.

-Ez tökéletes lesz!

Végigmértem a pólót, tényleg jól nézett ki. Halványzöld színű volt, valamilyen Pittsburg-ös felirattal és mintákkal.

-Ha ezt tudom hogy az tetszik amit véletlenül választok, akkor nem keresgélek fél órán keresztül. –forgattam a szemem. Kifizette a pólót, majd végül egy bowling pályán kötöttünk ki. Felvettük a bowlingos cipőket, majd még saját golyót is választhattunk, ugyan is a srácok ezt is elintézték. Én egy rózsaszínes golyót kaptam. Mondanom sem kell, kettő profival játszani veszett ügy volt. A legjobb gurításomban is maximum (!) 3 golyót löktem le. Ezt persze Niall és Liam nevetéssel nyugtázta.

-Nem vicces. –durciztam be. –Most bowlingozok életemben másodszorra!

-De attól még béna vagy. –ütögette meg a vállam Niall, mire kedvem támadt leütni a fejét a helyéről. De ehelyett csak egy apró pofont kapott. Hirtelen az arcához nyúlt, majd hitetlenkedve nézett rám.

-Hú. Milyen erőszakosak vagyunk. –kuncogott mellettem Liam.

-Azt említettem, hogy ilyenkor hisztis és hangulatváltozós vagyok. De azt nem, hogy erőszakos is. –kacsintottam Niallre, aki még mindig az arcát simogatta.

-Még sosem pofozott meg lány. –tűnődött el. –Ugye ez nem válik ezentúl szokásoddá? –húzta fel a szemöldökét.

-Már pedig Horan, ha bunkó leszel, kapni fogsz egy párat. -kacsintottam ismét.

-Ő..Oké..Jó kisfiú leszek! –térdelt le előttem és a térdemen csüngött, mint egy kutya, mire felnevettem.

-Rendben kisfiam, de állj már fel mert mindenki minket néz.

Niall körbenézett, majd felpattant,mint ha mi sem történt volna. Nem tudom mennyi ideig lehettünk ott, de az tuti, hogy csúnyán kikaptam… Ezért kellett a fiúknak vennem egy-egy hot-dogot a büfében. Megnéztem az órám, de bár ne tettem volna. 6.13 percet mutatott.

-Jézusom fiúk elkéstünk Paul meg fog ölni minket! –üvöltöttem fel, mire mindenki kapcsolt és rohanni kezdtünk. Liam útközben kidobta a fél hot-dogját, hogy jobban tudjon futni, Niallnek pedig a fele kilógott a szájából. Eléggé messze voltunk a turnébusztól. Úgy szaladtunk, mint akiket kerget a kutya, ugyan is Paul nagyon mérges lesz így is, nemhogy ha még késnénk fél órát. Tíz perc loholás után Niall megállt, és kijelentette, hogy nem bírja tovább. Mindannyian lihegtünk, már a levegővétel is fájt, de észrevettem, hogy ott áll kb. 100 méterre a turnébusz. Nagy nehezen ismét futásnak eredtünk majd amint odaértünk a buszhoz Paul már keresztbe tett kezekkel fogadott minket. Mindhárman lehuppanunk a kanapéra, majd próbáltunk oxigént juttatni a szervezetünkbe. Eleanor azonnal dobott hozzánk három üveg vizet, amit helyből lehúztunk.

-Nos, drága csavargók. Nem megmondtam, hogy 6-ra itt kell, hogy legyetek? Még is mi volt olyan fontos, hogy idáig elhúzódott? Mi? fél órája úton kellene lennünk.

-Nyugi Paul. –ölelte át Paul vállát Harry. –Itt vannak, nem? Semmi gáz. Fél óra nem a világ vége.

Paul szikrákat szóró szemekkel nézte Harryt, aki kapcsolt, és inkább visszaült a helyére.

-Most az egyszer elnézem. De ilyen többet nehogy előforduljon, mert itt hagyunk titeket, és nem érdekel, hogyan juttok el a következő állomásig. Ha kell lemondjuk a fellépéseteket. Ezt akarjátok? Liam, rád pedig külön haragszom, mert azt hittem legalább benned lehet bízni, de ezek szerint nem.

-Már meg ne haragudj, de szerintem nem kéne így lecseszni Liamet! Ő is emberből van, nem? Jól érezte magát, ez olyan baj? –tártam ki a karjaimat, majd a combomra csaptam. Mindenki csöndbe maradt,és tekintetük köztem és Paul között ingázott.

-Te ebbe ne szólj bele! Fogadni merrnék, hogy te vitted bele a fiúkat a rosszba, nem tévedek, ugye? És velem ne beszélj így! Örülj annak, hogy itt lehetsz! Nem is értem a fiúk mit szeretnek benned. Niallt meg főleg nem értem…Hogy tetszhet neki egy ilyen visszabeszélős, ostoba szőke lány? Te meg már eldönthetnéd, hogy még is mit akarsz a fiúktól, vagy melyiktől mit! Most pedig indulunk tovább, srácok. És örülnék ha beszélnétek ezzel a …. hogy  ÉN ki vagyok és kivel hogy beszélhet…

Egy pillanatra lesokkolva álltam, majd könnyek gyűltek a szemembe, és éreztem, ahogyan utat törnek maguknak az arcomon. Paul szavai nem kicsit bántottak. Mi az, hogy döntsem el kitől mit akarok? Mi az, hogy idióta szőke vagyok? Mi az, hogy én vittem bele a fiúkat a rosszba? Azt hittem Paul egy kedves menedzser, aki egy kicsit szigorú, de összességében jó fej. Erre tessék!

Mindenki csendben ült. Gondolom nekik is fel kellett dolgozniuk a történteket. Felálltam a helyemről, majd a részlegemre rohantam. Bebújtam az ágyamba, a fejemre húztam a takarót, és sírtam. Engedtem, hogy a szomorúság eluralkodjon rajtam. Igaza lenne? Én tényleg…ilyennek tűnök kívülről? Egy pasikat behálózó, ostoba szőke libának, aki rosszba visz másokat és még a pofája is nagy? Éreztem, hogy az ágy lesüllyed mellettem, majd a takaró lekerül rólam. Még jobban befelé fordultam, és összekuporodtam kisbaba pózba. Éreztem, hogy valaki hátulról hozzám simul, majd betakar minket és pár puszit nyom a fejemre és az arcomra. Az illata mindent elárult, ez Niall. Teste melege lassan átvándorolt rám, majd a dúdolgatása megnyugtatott. Lassan felé fordultam. Ahogy a szemeibe néztem tele volt sajnálattal, és dühvel.

-An. Figyelj. Ne vedd magadra, rendben? Te egy csodálatos lány vagy! Paul…pedig Paul. Nagyon jó fej, komolyan, de nem tűri ha visszaszólnak neki. És…azt se szereti, ha elkésünk valahonnan. És mivel elég ideges állapotban volt amikor visszaszóltál neki, ilyenkor nem gondolkodik és mondja ami a szájára kerül. De ne aggódj, a fiúk majd beszélnek vele. -puszilta meg hosszasan a homlokom. Szorosan hozzá bújtam, majd a fejem a mellkasába temetem, úgy könnyeztem tovább.

-De az emberek ha mérgesek azt mondják ki amit gondolnak.Ezek szerint tényleg ez a véleménye rólam. –szipogtam, mire Niall az állam alá nyúlt és mélyen a szemembe nézett.

-Ilyeneket ne is mondj! Csak hirtelen dühkirohanása volt. És ezért nagyon haragszom rá…majd beszélek vele én is. Mi szeretünk téged! És csak ez számít, nem?

-Niall..Én haza akarok menni. –sütöttem le a szemeimet.

-Tessék?! ilyet ne is mondj! Meg se forduljon a fejedben. Kivel beszélgetnénk és hülyülnénk? Ki lenne a reggeli ébresztőm és kivel harcolnánk mindig? Fontos vagy nekünk. –a szavai egy kis mosolyt csaltak az arcomra. Megöleltem, majd biztatóan simogatni kezdte a hátam.

-Köszönöm, Niall. –mondtam halkan, majd megtöröltem a szemem. Niall egy mosollyal adta a tudtomra, hogy nincs mit megköszönnöm. Belenéztem a szemébe, majd elöntött egy furcsa érzés.