#46 - Vita

Sziasztok!:)

Itt van az új rész, jó olvasást! :)

Köszönöm a sok pipát, és a sok kommentet! ♥

 

 

Idegesen rontottam be a mellettünk lévő Perriék szobájába. Sajnos éppen megzavartam az édes enyelgésüket de abban a pillanatban nem tudott érdekelni. A szavak csak ki akartak szökni a torkomon. Levetődtem a kanapéra, felhúztam a térdem,a  fejemet a karfára döntöttem, majd panaszkodni kezdtem.

-Én ezt nem hiszem el. Elegem van a pasikból! Miért kell mindegyiknek perverz, kanos idiótának lennie? Hm? Valaki elmondhatná! Elegem van… A meghitt pillanatunknak megint mi vetett véget? Niall ostoba kanossága. Leszarom, hogy már volt dolga jó pár lánnyal és már hiányzik neki valami öröm, de értse meg azt, hogy nem! Olyan nehéz ezt megérteni? Először szépen abba is hagyta, amikor már kezdtem is örülni hogy mily édes, hogy megérti, hogy nem akarom, erre meg mit csinál? Nekem simul, simogat, és azzal dicsekszik,hogy ellenállhatatlan számomra. Most normális az ilyen? Ha az mondom nem, akkor nem. Nehogy azt mondjátok, hogy érthető, mert ez nem az!

Szinte mindent egyszerre mondtam ki. Monológom végén nagy levegőt vettem, kezemmel a halántékomat masszíroztam, hogy lenyugodjak. Perrie és Zayn értetlenül bámult rám, nagyokat pislogva.

-Na várj bébi. Szóval Niall le akar veled feküdni, de te nem akarod és ezért vagy kiakadva? –bólintottam. Zaynnel egyszerre nevettek fel. –Ez komoly? Na ne már, An.Együtt vagytok már egy ideje. Szegény srác tudod hányszor gerjedt már be rád? Szerintem nem tudnád megszámolni a két kezeden, mert nem lenne elég. Fiúból van. Te meg jól nézel ki, felkeltetted a fantáziáját, ennyi. Szerintem ne vedd ezt ennyire vérre.  –jött oda mellém Perrie, majd átölelt.

-De tudod, milyen vagyok. Hirtelen haragú. –csaptam a combomra. –És, aj, lehet, hogy túlreagáltam, de akkor is mérges vagyok rá. Nagyon.

Az ajtón hirtelen kopogás hallatszott. Zayn kiszólt egy „jöhetsz”-et, majd belépett a szőkeség. Zavartan megvakarta a tarkóját. Megforgattam a szemem, majd elfordítottam a fejem tőle.

-Öm…An..Beszélhetnénk? –kezdte halkan.

-Beszéljünk. Itt vagyok, nem? –válaszoltam flegmán.

-Mármint…Négyszemközt…

-Mondjad itt, nem kell szégyellned a kanosságodat a többiek előtt.

Ismét felé fordultam, majd a karjaimat a mellkasom előtt kereszteztem. –Gyerünk, mondjad.

-Biztos nem megyünk át inkább a…

-Biztos! –vágtam a szavába. –Ki is nyögöd még ma, hogy mit akarsz, vagy úgy kell kihúzni belőled.

Nagyot sóhajtott, majd becsukta maga mögött az ajtót, és beljebb lépett.

-Figyelj…Én egyáltalán nem azt akartam, mint amire te gondoltál. Csak viccelődtem. Ilyenen sosem kaptad még fel a vizet. Ne haragudj, jó? Én meg értem azt, hogy nem, nem is akartam erőltetni. Ez egy egyszerű…

-Niall, ne etess ezzel a hülye dumával… Egyszerűbb lenne, ha elmondanád, hogy minden álmod, hogy végre lefeküdjünk. Ezt akarod, nem? Nem kell itt a kerítés.

-De ez nem így van! Hidd el…

-Mit higgyek?

-Ne vágj már a szavamba! –emelte fel a hangját. –Igen, képzeld, sokszor álmodozok róla, mert annyira tökéletes vagy! És sosem akarnálak erőltetni rá, fogd már fel! Most sem volt semmi hátsó szándékom! Talán nem bújhatok hozzá a saját barátnőmhöz?! Vagy nem simogathatom a hátát? Olyan nagy baj ez? Ezekkel eddig sohasem volt bajod, nem tudom most miért kezdődött megint a hisztis korszakod, ugyan is nem menstruálsz!

-Ezt most komolyan gondolod, hogy neked áll feljebb?! Komolyan kitérek a hitemből… -felálltam a helyemről, majd idegesen trappoltam elé, ahol megálltam. –Szóval egy hisztis libának tartasz, aki még elviselhetetlenebb, amikor menstruál?

-Igen mert az vagy! –kiáltotta a képembe. –Minden hülyeségen hisztizel, és folyton én könyörgöm neked bocsánatért, amikor egy normális ember egy „ne haragudj” után megbocsájt. Na és veled mi a helyzet? Tovább hisztizel és fél óráig kell könyörögni a semmiért! Nézz egy kicsit magadba!

Nem akartam elhinni, hogy Niall tényleg ezt mondta nekem. Hogy tényleg kiabált, és ezt gondolja. A szemeimbe könnyek gyűltek, majd lendületből arcon csaptam. Szemeit összeszűkítette, majd arcához kapott. Sóhajtott egyet, és megbánón pillantott rám.

-An…én…én nem…nem akartam…

-Nem érdekelsz Niall! –kiáltottam visszanézve az ajtóból, miközben a könnyeim csurdogáltak az arcomon. – Hagyj békén, és hozzám se szólj! Utállak, érted?! Keress magadnak egy ribancot a hotelben akit megdughatsz egy perc ismeretség után, aki nem hisztizik, és nem kell érte harcolnod, engem meg felejts el! Remélem élvezetes éjszakád lesz!

Az ajtót becsapva rohantam ki a szobából. Szinte semmit sem láttam, homályos volt a kép a sok könnyemtől, csak rohantam lefelé a lépcsőn. A recepciós nő megbámult, de az sem tudott érdekelni. Csak ki akartam menni innen. Messze Tőle, a fiútól, akit mindennél jobban szeretek, és megbántott. Abban a pillanatban addig bírtam volna pofozni, ameddig az erőm tartja. Megérdemelte volna. Igen, lehet, hogy hisztis vagyok, de nincs joga hozzá, hogy így beszéljen velem. A medencénél az emberek jókedvűen pancsoltak, úsztak, a gyerekek vízi pisztolyoztak. Nagy rohanásom közepette arra eszméltem fel, hogy az arcomba egy jókora vízadag kerül. Egy pillanatra megálltam, majd megláttam a nevetve futkosó gyerekeket. Ennél idegesebb már nem is lehettem volna. Imádom a gyerekeket, de akkora legszívesebben bedobtam volna a kis srácot a medence közepébe. A hotel aljához érve leültem a patkára, és engedtem, hogy a könnyeim még inkább utat törjenek. Ültem, sírtam, és a szívemben reméltem, hogy ez a probléma majd megoldódik, bár nem bírtam volna Niallre nézni.

/Niall szemszöge/

-Hogy én mekkora egy idióta paraszt vagyok! –temettem a tenyerembe az arcom. Hogy lehettem ekkora gyökér? Komolyan ezeket mondtam az Életemnek? Nem érdemlem meg ezt a lányt…. Minden alkalommal elszúrok mindent. Folyton fájdalmat okozok neki. Én komolyan nem akartam tőle semmit ma! Igen, bevallom, rengetegszer lejátszódott már az együttlétünk terve a fejemben, de nem akarom kényszeríteni rá, mert tudom, hogy nem akarja. Képes a puszta mosolyával teljesen tönkretenni… Nem egyszer fordult már elő, hogy el kellett mennem tőle, mert nem bírtam magammal. Bármennyire is furcsán hangzik, ezt váltja ki belőlem, mert szeretem! Mindennél jobban! Csak ő kell nekem, és ha kell, akkor éveket is képes lennék várni rá.

-Hát haver, mi tagadás, ez tényleg bunkóság volt. –helyeselt Zayn.

-Szépen elszúrtam ismét minden esélyem. Megint nem fog szóba állni velem….

-Tény, hogy ez csúnya dolog volt Niall, de úgy is megbocsájt, ne aggódj. Csak találj ki neki valami meglepetést. De egy dolgot nem értek. Miért is akadt ki pontosan?

-Én sem értem! –csaptam a combomra hitetlenkedve. –Hozzábújtam, a pólója alatt pedig a hátát simogattam. Ennyi. Viccelődve meg azt mondtam neki, hogy nem tud ellenállni nekem. Erre felkapta a vizet, hogy én mekkora egy egoista idióta sztár vagyok, és hogy ne képzeljem, hogy azért mert híres vagyok leveszem őt a lábáról… Valami ilyesmi.

-Figyelj. Kerüld az ilyen jelegű beszólásaidat, ne érj hozzá annyit,és hagyd, hogy ő dirigáljon. ha megengedi, hogy hozzáérj csak akkor tedd. Vagy ne is érj hozzá egy ideig. Meglátod, könyörögni fog érted. –kacsintott Perrie. –An ilyen. Könnyen felkapja a vizet, de alapjáraton nem haragtartó. Kivéve veled, neked valahogy nagyon nehezen bocsájt meg. Ezért kell lenyűgöznöd.

Sóhajtva kezdtem azon agyalni, mit is tegyek azért, hogy megbocsájtson nekem. A fejemben csak egy mondat visszhangzott: „Utállak, érted?!” Utál…Megutáltattam magam vele 5 perc alatt, szép teljesítmény…

-Öm… Azt hiszem, meg kellene keresned Ant. –szólt közbe Zayn. Bólintottam egyet, majd kiviharoztam a szobából. Fogalmam sem volt, hogy hová mehetett. Idegesen rontottam be a mi szobánkba, átmentem Harryékébe is, Louisékéba is, átfésültem a hotel alsó szintjeit, illetve emeleteit, de sehol sem találtam. Idegességemben a hajamba túrtam, majd nagy levegőket vettem. Ahogy kiléptem a hotelból, nem messze észrevettem egy alakot a patkán ülni. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, majd sietve indultam felé. Amint már csak 1 méterre voltam tőle, lelassítottam. Halk szipogása megcsapta a fülemet, szörnyű érzés kerített magába. Miattam sír….ismét. Megbántottam. Kissé hezitálva bár, de lassan leültem mellé. Rám se nézve kapott fel egy újabb kavicsot, majd az úttestre dobva pattogni kezdett az említett tárgy.

-An…figyelj, én nem…

-Mit nem, Niall? –vágott a szavamba. –Nem akartál hisztis libának nevezni? Mert ha jól tudom az emberek amikor részegek vagy idegesek akkor mindig igazat mondanak. Mond csak ki, hogy így gondolod, nem érdekel a véleményed!

Szemeivel szinte szikrákat szórt rám. Mondókája végén ismét könnyek csordultak le az arcán, majd felállt, és szélsebesen próbált elindulni egy másik irányba. Sietve pattantam én is fel, majd kezénél fogva visszahúztam magamhoz. Ahogy megfordult, mellkasa az enyémnek csapódott, arcunk vészesen közel került egymáséhoz.

-An, hidd el, nem gondoltam komolyan.Az idegesség beszélt belőlem. Igen, néha szoktál hisztizni apró dolgokon, vagy felkapod a vizet a semmin, de nem érdekel. Tudod, miért? Mert szeretlek. Minden egyes kis hibáddal együtt, nekem így vagy tökéletes. Ami pedig a mait illeti, kérlek, hidd el, nem akartam semmit sem tenni esküszöm! Csak egyszerűen… nem bírom ki, hogy ne érintselek meg. Minden pillanatban a karjaimban akarlak tudni, hozzáérni a puha bőrödhöz, vagy megcsókolni, megpuszilni. Semmi hátsó szándékom nem volt ma, egyszerűen csak poénból mondtam azt, amit. Kérlek higgy nekem! Engem nem érdekelne az sem, ha házasságunkig nem lehetnénk együtt, mert szeretlek, és nem azért vagyok veled, hogy ágyba vigyelek. Te vagy a legjobb barátom, a szerelmem és a bajkeverő társam, aki mindent tud rólam, és azt hiszem többet is mint kellene. –mosolyodtam el. –Kérlek, bocsáss meg nekem, nem akartalak megbántani, illetve olyan dolgokat a fejedhez vágni!

Érdeklődve fürkésztem a szemeit, de semmit sem tudtam kiolvasni. Pár másodpercig szótlanul álltunk. Vártam a reakcióját, de semmit sem mondott. Hirtelen arcára egy féloldalas mosoly ült, majd ajkait az enyémekre nyomta, és a nyakamba ugrott. Kuncogva próbáltam megtartani az egyensúlyomat, hogy ne essünk el. Kezeimmel a combját fogtam, hogy ne essen el, miközben élvezettel szívtam be isteni illatát. Abban a percben, csak csókolni szerettem volna, éveken keresztül, rendületlenül. Miután elváltunk, nevetve ugrott le rólam, majd egy puszit nyomott ajkaimra.

-Niall, ne haragudj rám, amiért azt mondtam, hogy utállak, illetve, hogy felkaptam a vizet a semmiért ismét. –hajtotta le a fejét. Ujjaimat álla alá helyeztem, egy bíztató mosolyt küldtem felé és újra megcsókoltam.