.Ismét rossz hírrel jövök.:/ Ismét elmegyek 10 napra.:( Ne haragudjatok! Ha lesz valahol WiFi, akkor megpróbálok feltölteni új részt, de nem garantálom.:(
.Gratulálok Denise-nek és Gregnek a picihez! ♥ Azt hiszem Niallnél jobb nagybácsi nem is lehetne :') Egy nap majd a saját gyerekét fogja így fogni, a világ legszerencsésebb lányától.
.Köszönöm az előző részhez a kommenteket, és a 13 pipát, nagyon meglepődtem, köszönöm! ♥♥
jó olvasást, teljen jól ez a 10 napotok! :)))xx
xoxo smile-girl.:)))

Hosszas búcsúzkodás után
bepakoltuk a bőröndjeinket a kocsiba, majd Denise és Greg kivitt minket a
reptérre. Nem akartam még visszamenni. Most, hogy minden tökéletes lett, úgy
éreztem, hogy még itt akarok maradni. Nehéz volt újra itt hagyni az itteni
barátaimat, Mauráékat, Deniset, akivel nagyon jól összebarátkoztam a napok
alatt. Ránéztem Niallre, akinek az arcán ott ült a szomorúság, amiért ismét el
kell utaznia otthonról. Bátorítóan megszorítottam a kezét, majd egy puszit
adtam a kézfejére. A fejemet a vállára hajtottam.
Még utoljára elköszöntünk
Gregéktől, mivel a bemondó bejelentette, hogy fel kell szállnunk a gépünkre.
-Aztán hívj ám fel néhanapján.
–szorongatott meg Denise. Mosolyogva bólintottam, majd a bőröndünket húzva
megindultunk a becsekkoláshoz. A gépre felszállva elfoglaltuk a helyünket majd
csöndbe vártuk, hogy felszálljunk.
*
Niall édesen aludt a vállamra
dőlve, miközben szuszogott. Muszáj volt egy fényképet készítenem róla. Kuncogva
adtam egy puszit a hajába, majd ébresztgetni kezdetem, ugyanis megkezdődött a
leszállás. Haja kuszán meredezett az ég felé, szemei álmosan akartak
visszacsukódni. Amint megdörzsölte őket olyan volt mint egy kisgyerek akit
legnagyobb álmából keltették fel az óvodai szunyókája után. Olyan aranyosan
nézett ki, hogy az arcomra egy apró mosoly szökött.
-Ébresztő álomszuszék. –kuncogtam
és egy cuppanós puszit akartam nyomni az arcára, de az utolsó pillanatban
elfordította a fejét így az pont a szájára ment. Huncut módon egy apró csókot
varázsolt belőle. Belecsíptem az oldalába, amire megugrott.
-Héj. –nevetett fel, majd
csikizni kezdett. Felsikítottam, majd Niall a számra tette tenyerét jelezvén,
hogy maradjak csöndbe. Beleharaptam a tenyerébe, amit sziszegve tolt el azonnal
a szám elől.
-Erőszakos egy leányzó vagy te.
–csóválta rosszallva a fejét, majd a vállamra dőlt.
-Khm..Niall, ez a lányoknál szokás,
hogy a fiú vállára dőlnek. –röhögtem fel, amire megsértődötten elfordította a
fejét. Csak vicceltem, visszajöhetsz. –rebegtettem meg a szempilláimat, de nem
fordult felém. Lassan közelítettem felé, majd egy lágy csókot intéztem csupasz
nyakára. Megborzongott, majd amilyen messze csak lehetett elhúzódott tőlem.
Követtem a példáját, majd egy újabb puszit leheltem az érzékeny bőrére,
miközben kezemmel a pólója alá nyúltam. Lassan végigsimítottam a kockáin,
aminek hatására lehunyta a szemeit, majd halkan nyögött egyet.
-Na jó, elég legyen… -morogta,
majd eltolta a kezemet.Kuncogva visszatértem eredeti helyemre, majd még ezek
után is Niall piros arcán szórakoztam.
*
Kiszálltunk a taxiból,
kihalásztuk a bőröndjeinket majd Niall kifizette a díjat. A turnébusz már csak
pár méterre volt. Mielőtt odaértünk volna megfogtam Niall kezét és egy kissé
visszahúztam.
-Mi lenne ha nem mondanánk el
nekik? Legyen egy kis izgalom. –kuncogtam. Niall látszólag elgondolkodott a
helyzeten.
-Szerinted nem lesz feltűnő
nekik, ahogyan csókolózunk? –húzta fel a szemöldökét.
-Erről beszélek. Olyanok leszünk
mint amikor elmentünk. Kicsit ellenszenvesek egymással, nem csókolózunk, még
puszi sincs, nem simogathatsz kivéve amikor egyedül vagyunk. Okés?
Niall arcár rémület ült ki, majd
beletörődött, hogy nem hátrálok a tervemtől, ezért rábólintott.
-Nehéz lesz… -biggyesztette le az
alsó ajkát.-De ezért még egy utolsó csók jár.
Hirtelen magához rántott, ajkait
édesen nyomta az enyémekhez. Nekinyomott a busz oldalának, egyik keze pedig a
pólóm alá vándorolt. Puha tenyerével a hátam cirógatta. Nehezen, de sikerült
elválnunk egymástól.
-Akkor terv indul. –adtam egy
utolsó puszit a szájára, majd felmentünk a turnébuszra. Perrie azonnal felém
kezdett rohanni ami következtében majdnem hátra estünk ahogy nekem ugrott.
-Jaj de hiányzott az idióta
fejed. –visongott.
-Kösz..Én is szeretlek…
-nevettem.
Megöleltem Harryt, Zaynt, és
Liamet is. Louis és El még nem voltak ott, elméletileg hamarosan nekik is be
kell toppanniuk , már csak idő kérdése.
-Na és milyen volt Írország?
–kérdezte Harry miközben egy Twixet majszolt. A háta mögé osontam, majd az
egyik rudat kiszedtem a csokipapírból és mint aki jól végezte dolgát elfutottam
fele.
-Héj! –kiáltott utánam, de
addigra a csokinak már hűlt helye sem volt…maximum a gyomromban. –Jössz nekem
egy Twixszel. –dunnyogott amikor visszatértem. A bőröndömet visszaraktam az
ágyam melletti helyre. Akárhányszor Niallre pillantottam mindig engem nézett
egy édes mosollyal az arcán. Ha folyton ezt csinálja a többiek észre fogják
venni…
-Visszatérve a kérdésedre Liam.
Jó volt. találkoztam a régi barátaimmal, illetve tartottunk csajos napot is a
régebbi legjobb barátnőimmel. Megismertem Greg barátnőjét, Deniset, aki amúgy
nagyon jó fej.
-Ühüm. Egyéb „extra” dolog nem
történt? –vigyorgott Harry kajánul. Megforgattam a szemem, majd a tarkójára
csaptam.
-Nem. –nevettem el végül magam. A
mikróhoz rohantam, majd kipattogtattam egy tál popcornt. Visszaültem a többiek
közé, és felvetettem az ötletet, hogy filmezzünk. Mindenki támogatta, így végül
Liam addig akaratoskodott amíg a Batman-t kezdtük el nézni.Niall „feltűnés
mentesen” vágódott le mellém, majd direkt úgy intézte, hogy a popcorn evés
közben többször összeérjen a kezünk. Hirtelen egy nagy huppanásra kaptuk fel a
fejünket. Louis feküdt a földön. Egyszerre tört ki belőlünk az önfeledt
röhögés. Lou fájlalva magát felvánszorgott a kanapéhoz, majd lehuppant. Eleanor
rögtön a szobájába vitte a bőröndjét, majd ő is csatlakozott hozzánk. A film
után kezdetét vette a kibeszélő műsor, ami azt takarta, hogy mindenki elmonta
milyen volt ez az egy hét. Eleanorból csak úgy ömlöttek a szavak, mi Niallel
inkább csöndben maradtunk és hallgattuk a többieket. Perrie is ismét
chatboxszá változott, be sem állt a szája. Harry lerendezte az egész hetet egy
„jó volt”-tal. Amikor a busz hirtelen elindult a kényelmes törökülésemből
kibiccentem és a földön végeztem. A srácok jól szórakoztak rajtam, én pedig
csak feküdtem a földön és röhögtem magamon.
Miután visszaszenvedtem magam a kanapéra úgy döntöttem elugrok egy kicsit
gépezni. Befészkeltem magam az ágyamba, ölembe vettem a laptopom majd felmentem
Skypera. Anyuval beszéltem majd’ egy órán keresztül, a közösségi oldalamon írtam
Emmának, illetve a híreket kezdtem nézegetni. El-elmosolyodtam azokon, hogy
„Perrie Edwards terhes!”, vagy „Harry Styles új barátnője a banda másik
tagjának, Louis Tomlinsonnak az (ex)barátnője”. Tovább görgettem a híreket,
amikor megláttam valamit…
„Titkolózunk?Titkolózunk? Avagy
Niall Horan és Anne Alley titkos csókja”. Azonnal rákattintottam, majd tátott
szájjal olvastam a híreket.
„A One Direction énekese, Niall
Horan (19) kijelentette, hogy nincs semmi közöttük a szintén ír eredetű szőke
szépséggel, régebben a Twitteren is kiírta, hogy a legjobb barátok. Itt valami
nincs rendben! Ugyan is a minap együtt látták őket a repülőtéren, illetve a
turnébusz mellett csókolóztak, a szemtanúk szerint nem is egyszer. Más
szemtanúk arról nyilatkoztak, hogy kézen fogva hagyták el a repülőteret, illetve
Írországban is együtt látták őket. Mindenesetre kíváncsian várjuk mikor
szeretné a szőkeség bejelenteni a dühös fanoknak, hogy ki is a barátnője, és,
hogy mióta vannak pontosan együtt. Azt hiszem, az ír fiúnak lesz mit
magyaráznia, ugyan is a fanok ezrei tombolnak, amiért szív szerelmük hazudott
nekik.” Ahogy szememmel lejjebb
tekintettem, nyilvánvaló fényképek voltak feltöltve rólunk, ahogy tényleg
csókolózunk a turnébusznál, és kézen fogva megyünk. Az arcomat a tenyerembe
temettem, majd sóhajtottam egyet.
-Niall! –ordítottam el magam, mire
az említett másodpercek töredéke alatt a szobámba termett ijedt arccal, és
kérdő tekintettel. Mivel az ajtót becsukta maga után, azonnal bemászott mellém,
majd egy hosszadalmas, lágy csókkal köszöntött.
-Igen, hercegnő?
Mutatóujjammal a cikkre mutattam
a laptopomon. Niall szemei oda vissza jártak, ahogy olvasott a sorok között,
majd idegesen összeszorította a tenyerét. Nyugtatóan rásimítottam, majd
aggódóan fürkésztem tekintetemmel.
-Ezt nem hiszem el…-csapott a
homlokra.- A paparazzik…Teljesen el is felejtettem…Sajnálom. –nézett rám
bűnbánó arccal. Elmosolyodtam, majd egy puszit nyomtam a kissé piros arcára.
-Én sajnálom. Ha miattam utálnak meg a rajongók, akkor az
az én lelkemen szárad majd. –hajtottam le a fejem.
-Héj. –emelte fel az állam.
–Ilyenekre ne is gondolj, oké? Nem utálnak meg a rajongók és főleg miattad nem.
Ez egyáltalán nem a te hibád és ha magadat mered okolni esküszöm este idejövök
és rád mászok.
A mondata végére elmosolyodott,
amit egy nevetéssel nyugtáztam.
-És ha én azt akarom, hogy gyere?
–vontam fel a szemöldököm. Arcára megszeppentség ült ki, illetve egy kis
rózsaszín árnyalatot vett fel és zavartan kezdte fürkészni az arcom. Kuncogtam
rajta, majd hozzábújtam. Elfeküdt az ágyamon, én pedig hozzáfészkelődtem a
fejemet a mellkasán pihentettem.
-Kényelmes az ágyad. Tetszik.
Lehet, hogy mégis csak benézek este. –kuncogott. Megforgattam a szemem, majd
játékosan hasba ütöttem.
-De komolyan. Figyelj, most mit
fogunk csinálni?
-Elmondjuk. –sóhajtott.- Előbb
utóbb túl kellett volna esni rajta, így még jobban megfeszülnek majd kedélyek. Vagy…vagy te nem akarod? Nem…érzed
úgy, hogy ezt be kellene jelenteni ? –halkult el a mondata végére.
-Jaj, Niall! Ilyenekre ne is
gondolj! Én…szeretlek. –pirultam el. Egy megkönnyebbült sóhaj hagyta el a torkát,
majd belepuszilt a hajamba.
-De ha nem akarod…mert ez neked
túl korai…én…megértem.
-Niall…Tudod, hogy amióta
találkoztunk újra beléd szerettem? Csak magamnak sem akartam beismerni… Innentől
kezdve engem más nem érdekel, csak az, hogy boldog légy. Ennyi. Tedd azt, amit
jónak látsz.
Felültem, majd biztatóan
rámosolyogtam.
-És te azt tudod, hogy én is ugyan így voltam vele?! –nevetett
fel. –Borzalmas volt látni, hogy ott volt az a Drew gyerek, simogatott és
csókolgatott…közben Harry is rád akart mászni…Én sajnálom, amit…vagyis, amiket tettem..Nem
akartam. Nem ilyen vagyok, te is tudod.
Szemeibe néztem, amik
szomorúsággal megtöltve csillogtak. Fejét lehajtotta, majd szégyenteljesen
ropogtatta ujjait. Láttam rajta, hogy megbánta, és tudom, hogy ő nem ilyen.
Mindig is tudtam, de még is mérges voltam rá.. Nem lenne képes egy lány
szívével sem játszani valójában! De a tudat, hogy ezt mind miattam csinálta,
lelkiismeret furdalást keltett bennem, de egyben teljesen meghatódtam, amiért
ennyire fontos voltam neki akkor is. Hirtelen karjai közé bújtam. Ölelésem
azonnal viszonozta, fejét a nyakamba fúrta, kezeivel pedig fel-le simított a
hátamon.
-Ugye tudod, hogy sosem lennék
képes rá, hogy megbántsalak?-suttogta. Bólintottam egyet, majd lehunytam a
szemeimet. Még mindig nem bírtam elhinni, hogy tényleg ilyen kedves és érzelmes
barátom van valójában, akit egy vicces, idióta, komolytalan fiúként ismertem.
Most, hogy rájöttem milyen is ő valójában, a szeretetem iránta még jobban
fokozódott.
Percekig elmerültünk egymás
ölelésében, végül pedig egy érzéki csókot váltottunk. A pillangók a gyomromban
eszeveszettül repkedtek, szint úgy, mint minden csókjánál. Olyan hatással van
rám, amit magam sem értek. Hiányolom az érintését minden percben, legszívesebben
minden nap minden másodpercében csókolnám, piszkos szőke hajtincsibe túrnék és
hallgatnám a lágy hangját. Igen, nem tagadás, szerelmes vagyok! Szerelmes
vagyok a gyermekkori legjobb barátomba..
Végre utolértem magam! Nagyon jó ez a történeted és voltak benne izgalmas részek is. Most hogy összejöttek hogyan lesz tovább? Lesznek még bonyodalmak benne mert az bírnám :D
VálaszTörlésörülök, hogy tetszik! :)x
Törlésmajd kiderül..;)
Ezhipermegaszuperjo lett!! Siess majd ha hazajottel, jo utat!:)xx
VálaszTörlésnagyon örülök, hogy tetszett! :))xx
Törlésköszönöm szépen♥
Először is elnézést, hogy egy darabig nem kommenteltem, de jelenleg is nyaraláson vagyok, és hú.., remélem, érted.:D
VálaszTörlésA részről pedig: VÉGREVÉGREVÉGRE! Annyira jó, hogy végre egy párt alkotnak! Reméltem, hogy mikor sikerült wifihez jutni, ilyesmi fogad, és tessék.:3Ismét jókat mosolyogtam néhány részen, amik feldobták a napomat! Ráadásul el ig képzeltem, hogy mi lenne, ha egyszer hasonló paparazzi fotó kerülne a szemünk elé, mint a turnébuszos: hát, lenne valakiknek felháborodás, bár én azok közé tartozom inkább, hogy jó lenne végre egy rendes barátnő mind Niall-nek, Harry-nek, és még reménykedem Payzerben.<3 [ sosem fogom megérteni, egyeseknek mért jó szinte a pokolra küldeni a barátnőjüket.... idk]
Nagyon jó rész lett, nagyon-nagyon örülök ennek a couple-nek.:3
Jó nyaralást, várom a következőt. (:
xx
semmi baj.:) én is :D
Törlés^^ ennek nagyon örülök :)
igen, dettó. :/ Niall annyira megérdemelné már, hogy boldog legyen.:( Harry szintúgy.:( És Payzer... sajnos már nem látok sok valószínűséget abban, hogy újra összejönnek.:(((
igen.... akikbeszólnak a 1d barátnőknek, azok nem igazi directionerek ;)
örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy a nyaralásodon is ilyen hosszú kommentet írtál.:)))♥
köszönöm szépen♥ neked is ! x
kövit!!! nagyon gyorsan
VálaszTörlésmegpróbálom ma hozni.:)x
Törlésistenem*------------------*:) siess a kövivel x
VálaszTörlés:D
Törlésmegpróbálom ma hozni.:)x
Huhh... nagyonnagyonnagyon jó rész lett. Jó nyaralást neked :D Miután újra tudsz részt hozni én sajnos nem fogom tudni olvasni, mert táborban leszek 1 hétig. Az erdőben pedig aligha lesz wifi xddd Mindenesetre nagyon várom már a következő részeket :D
VálaszTörlésxoxo
örülök, hogy tetszett!:)xx
Törlésköszönöm szépen!♥
hát igen, nem valószínű :D jó táborozást! :)
x