#38 - Tökéletes az élet egy időre? Ne röhögtess, az túl egyszerű lenne

Sziasztok! :))
Ismét csak meg tudom köszönni a sok kommentet és pipát, amit hagytok, agyon hálás vagyok! ♥ Lehet, hogy már unalmasnak találjátok, hogy mindig kiírom, de én ezt fontosnak gondolom, ugyan is máshogy nem tudom kifejteni a köszönetemet! :))♥
Vasárnap Londonba utazok egy hétre, szóval ne haragudjatok, egy hétig nem tudok részt hozni.:( Viszont utána kárpótollak benneteket, megígérem! :)) Illetve már holnap felrakom a következő részt! :)
sok puszi xx


---

Elvesztem a szemeibe. Gyönyörű kékek voltak, mint mindig, de most valahogy még szebbnek tűntek. Egy pillanatra sem engedtük el egymás tekintetét, majd egy emberfeletti erő lett úrrá rajtam. Nem tudtam, mit miért teszek, de azt éreztem, most ezt kell tennem. Lassan közelítettem felé. Meglepődötten nézett rám, de nem hajolt el. Ajkaimat az övéire tapasztottam, majd ő cselekedett. Nyelve óvatosan bejutásért esedezett, amit azonnal megkapott. Nyelveink összhangban mozogtak, először lassan keringőzni kezdtek, ami végül vad csatába torkollottak. A gyomromban a pillangók tízezrei repdestek, a szívem majdnem kiugrott a helyéről. Abban a pillanatban nem számított semmi. Úgy éreztem, tovább nem tudom türtőztetni magam. Imádtam a csókját! Egyre többet akartam belőle, nem érdekelt, hogy ez nem helyes. Óvatosan a hajába túrtam, ezzel is közelebb húzva őt a fejemhez. Olyan édesen csókolt, mint az első és második csókunknál is. De ez még inkább csodásabb volt. Hiszen..Mindketten akartuk. Ennél romantikusabb nem is lehetett volna. Bármennyire is ott volt a tudatomban, hogy ez nem helyes, nem szabad ezt tennem, még is a nagyobbik részt az nyerte, hogy szeretem őt. Igen, szeretem. Határozottan nem úgy, mint egy barátot! nem érdekeltek a korábbi vitáink, az ügyei a bulikban, vagy, hogy ez már nem az első csókunk. Most már magamnak sem hazudhatok tovább.

Már kezdtünk teljesen kifogyni a levegőből, ezért meg kellett szakítanunk a csókunkat. Niall kipirult arccal, csillogó szemekkel és levakarhatatlan mosollyal az arcán meredt rám. Egy kicsit zavarba is hozott. Lehajtottam a fejem, majd a mellkasába temettem az arcom, amit kuncogással nyugtázott. Nem szóltunk egy szót sem, és ez így volt a helyén. Féltem, hogy talán Niall nem akarta ezt az egészet, de nem akartam most ezzel törődni. Itt volt velem, és megcsókolt. Ez a lényeg.

*

A szememet nem nyitottam ki, de felébredtem a beszédre.

-Szerintetek mi történt köztük? –ez határozottan Perrie hangja volt.

-Tuti lefeküdtek. –kuncogott Zayn, mire egy csattanást hallottam. –Áu!

-An nem olyan. A perverz formátokat már. –nevetett halkan Perrie. Egy kisebb mosoly ült fel az arcomra, amit szerencsére nem láttak, mert Niall teste eltakarta az enyémet.

-De most komolyan. Szerintetek összejöttek?

-Délután is összebújva aludtak. Nem hiszem…

-Ezt nem hiszem el, komolyan! Meddig várnak még?

-Szerintem lehet, hogy nem is fognak…Ha idáig nem tették, akkor nem is fogják.

-Ilyeneket ne is merj mondani Zayn Malik! Mert nem alszol velem.

-Jó,jó, befogtam asszony.

Nagy önuralom kellett ahhoz, hogy ne nevessem el magam. A testem rázkódott a kuncogásba, aminek hatására Niall is mocorogni kezdett. Gyorsan megembereltem magam, és úgy tettem, mint aki álomba merült. Niall egy apró csókot nyomott az arcomra.

-Mi van Niall? Mi történt?

-Semmi extra. Csak…megvigasztaltam…és csókolóztunk. –éreztem a hangjából, hogy mosolyog.

-Tessék?! –jött egyszerre a kérdés. –Jézusom, jézusom,jézusom! –visongott Perrie. –Tudtam, tudtam, tudtam, hogy összejöttök! Végre!

-És akkor ti most jártok? –ez biztosan Eleanor volt.

-Nem tudom. –sóhajtott Niall. –Nem vagyok benne biztos, hogy ezt csak azért csinálta-e, mert ki volt akadva, vagy mert tényleg szeret..

-Ugyan már! Engedte hogy megcsókold? igen! Akkor? Ez tuti, hogy szerelem.

-Igazából…ő kezdeményezett.

-Akkor meg mi itt a kérdés? Egyértelmű, hogy szeret téged.

-Remélem… -mondta halkan Niall, majd valahogy éreztem, hogy engem néz. –Olyan gyönyörű és kedves. Pault kinyírom amiért megbántotta!

-Örülj neki. Neki köszönheted hogy eljátszhattad a hős lovagot és ennek eredményében most összejöttetek.

-Nem baj. Akkor is ez nagyon bunkó volt Paultól. Beszéltetek vele?

-Igen. Azt mondta, hogy majd esetleg bocsánatot kér Antől, de persze csak, ha ő meg többet nem szól vissza neki.

-Ajánlom neki, hogy bocsánatot kérjen tőle. A szívem hercegnőjét nem bánthatja senki. –kuncogott.

-Nocsak, nocsak. Akkor a mi kis írünk komolyan szerelmes. Hát ezt is megéltük! –mondta lányos hangon Zayn, amire ismét majdnem felnevettem. Végül mindenki elhallgatott, és én is újra álomvilágba merültem.

*

Reggel amint felébredtem, kétségeim voltak afelől, hogy a tegnapi nap tényleg megtörtént-e. De amint magam mellé néztem, megpillantottam az édesen szundikáló Niallt, és melegség öntötte el a szívem. Akkor tényleg megtörtént a tegnap! Már oltárira kellett pisilnem, ezért muszáj volt átmásznom Niallön, de mire kiértem volna, egy kéz visszarántott. Rajta feküdtem, kuncogva adott egy puszit a homlokomra.

-Jó reggelt, szépség. –dörgölőzött az orrával az enyémhez.

-Neked is szőke herceg.

-Figyelj…a tegnapról beszélve… -komorodott el az arca. –Akkor te…vagyis mi…szóval…

Nem engedtem, hogy befejezze a mondatot, ugyan is megcsókoltam. Puha ajkai túl csábítóak voltak. Azt hiszem nehéz lesz megállnom hogy ne csókoljam a nap minden egyes percében. Miután elváltunk, kuncogva ölelt szorosan magához.  Jól éreztem magam a közelébe, és megnyugvást adott. De végül belém szállt a kisördög. Hiszen ha szakítunk akkor mi lesz? Nem lehetünk többet barátok. Semmi nem lesz ugyan olyan. Haragban leszünk egymással! És még egyszer nem bírnám ki, hogy elveszítsem. Niall észrevette a zavart arcomat.

-Mi a baj, An?

-Niall…Én…Azt hiszem, hogy ezt nem lenne szabad. –másztam le róla, majd az ágy szélére ültem.

-Te..Te miről beszélsz?

-Niall. Mi lenne, ha csak barátok maradnánk továbbra is? –kérdeztem meg halkan.

-Tessék? –lepődött meg Niall. –Te…ezek után csak a barátom szeretnél maradni? –kérdezte halkan, elcsukló hangon.

-Azt hiszem…igen. –mondtam ki nehezen. Hiszen egyáltalán nem ezt akartam. Sőt! Csak csókolni akartam ott, ahol érem. De féltem..hogy ha szakítunk, akkor mindent elrontunk. Bármennyire is fájt meghozni ezt a döntést, nem tehettem mást. Ismét gyáva nyúl voltam, aki mindig a biztosra megy.

Niall felült, az arcát a két tenyerébe temette, majd a plafont kezdte kémlelni.

-Rendben. –mondta ki, majd felállt, és szó nélkül ott hagyott. Egyedül maradtam, magamban. Megint megbántottam. Újra…És magamat is. De valahogy mindig a könnyebb utat akarom választani, ami igazából a nehezebbik. 

/Niall szemszöge/

Maradjunk barátok? Ezt most komolyan gondolta? Hogy lehettem ekkora hülye…Hiszen ez túl egyszerű lett volna, ha minden tökéletes is akár egy percre is. De egyet nem értek. Akkor miért akart Ő megcsókolni engem. És miért csókolóztunk tegnap este is jó pár percig és ma reggel is? Komolyan szórakozni akar velem? Nem igazodok ki rajta.

Szomorúan baktattam ki a szobából, a többiekhez akik arcukon nagy mosollyal figyeltek rám.

-Na hol hagyta a herceg a hercegnőjét? –kuncogott El.

-Kérlek szépen a hercegnő bejelentette, hogy szeretné, ha a herceggel csak barátok maradnának...

-Ugye most csak viccelsz?! –döbbent le Perrie.

-Nem viccelek…Én ezt az egészet nem értem! –sóhajtottam fel. –Reggel is megcsókolt! Éreztem..hogy szeret! Hogy gyorsabban ver a szíve és hogy elpirul! Erre meg bejelenti, hogy szeretné ha csak barátok maradnánk… Most szórakozik velem? Mert nagyon jó úton halad felé, hogy tönkretegyen. –nevettem fel kínosan.

-Hát komolyan mondom fejbe verem ezt a csajt. –csattant fel Perrie.

-Hagyjad. Inkább ne beszélj vele, jobb lesz. Azt hiszem jobb lesz, ha lemondok róla… -hajtottam le a fejemet. Úgy éreztem a szívem ketté szakad. Nem szeretek sírni,de a szemembe könnyek gyűltek. Erőlködtem, hogy ne törjenek maguknak utat. Sikerrel jártam, de látni semmit sem láttam, mert teljesen homályos volt minden. Valaki átölelt, amit viszonoztam. Puha öleléséből egyből rájöttem, hogy ez Liam.

-Nyugi, haver. ne akadj ki ennyire miatta, oké? Csak egy lány.

-Nem csak egy lány! –csattantam fel.  –Nem tudjátok mennyit jelent nekem ez a lány! –gurult le az arcomon egy könnycsepp. Nem törhetek meg! Ennyire nem! Gyorsan eltüntettem az elkószáló cseppet, majd levetődtem az ágyamra, a fejemet pedig a párnába nyomtam. Ennyire peches is csak én lehetek. Nekem mért nem jön össze sosem semmi rendesen egy normális lánnyal?! Annyira szeretem őt! Szerelemből! Ő a tökéletes lány, akit el tudok képzelni magam mellé. Vele önmagam lehetek, elfogad olyannak, akinek vagyok, az idióta, bolondozós fiúnak. A puha ajkairól nem is beszélve! Egy lány sem varázsolt még el egy puszta csókjával ennyire! Kínoz. Inkább ne is tette voltna meg ezt az egészet, vagy is, ne tettük volna meg. Akkor sokkal könnyebb lenne minden! Ezek után már nem tudom, hogyan fogunk egymáshoz viszonulni, de úgy érzem, nincs hozzá erőm, hogy jó pofizzak vele. Pár pillanattal később megjelent az emlegetett szamár. Arcán enyhe mosollyal vágódott leva kanapéra a többiek mellé. Ismerem, ez a mosoly nem őszinte.

-Te.Én.Most.Beszélünk. –fogta meg Perrie An kezét, majd a részlegükre indultak, és el is tűntek.

/An szemszöge/

-Na most azonnal elmondod, hogy mit szórakozol Niallel, és hogy mi a szar van?! –kezdte Perrie enyhe idegességgel az arcán.

-Én..Én nem szórakozok vele…Csak..csak…félek. –hajtottam le a fejem.

-Mitől félsz!?

-Attól, ha esetleg összejönnénk, és szakítanánk, akkor minden elromlana köztünk. És én nem bírnám ki, ha még egyszer elveszíteném.

-Jaj de butus vagy.-ölelt meg Perrie. –Ne legyél folyton pesszimista. Figyelj, akkor mi lenne, ha örökre együtt lennétek? Nem szabad mindig mindenben a rosszat meglátnod, oké? Egyet mondok…most vagy tényleg Niall közelébe se menj és kerüld el, vagy jöjj vele össze, de ha nem akarsz semmit tőle akkor ne ölelgesd meg ilyenek, mert hidd el nekem, nagyon kiakad tőle. Bármennyire is jó érzés neki, nem fogja bírni. Ismerem Niallt egy ideje, szóval tudom, hogy szerelmes. Ne tudd meg milyen megtörten jött ki! Nem szokott sírni, de most mégis könnyezett.

Perrie szavai könnyeket csaltak a szemembe. Könnyezett? Miattam? Remek…ismét elszúrtam. Nem igazodom ki megint magamon sem ! Miért bántottam meg már megint ennyire?

-Én…nem tudom.

-Szereted, ugye? –halványan bólintottam. –Akkor meg miért kell mindig a nehezebb utat választanod? Nem lenne egyszerűbb, ha ti ketten egy pár lennétek és mindegyikőtök boldog lenne? De!

-Tudom, hülye vagyok…De nekem túl fontos a barátságunk a szerelemhez képest.