#1 ~ Prológus

Sziasztok.:) Akkor hivatalosan is nekikezdek az új történetnek.:D Ahogy ígértem, ma (május 1-én) kezdem, szóval itt is van az első rész, ami inkább prológusnak használ szerintem.:) Remélem tetszeni fog ez a történet is! :) xx

u.i. Gondolom már ti is hallottátok, hogy a Popcorn One Direction különszámának megjelenéséhez 3000 megrendelő kellene előre. Vasárnap éjfélig kellene hogy meglegyen, szóval hajrá emberek, mutassuk meg, hogy igen is megérdemeljük azt a különszámot, mert Magyarországon igen is sok directioner van!
Itt tudtok előrendelni --- www.directioner.hu
(Ez nem egy havonta megjelenő magazin, egyszer van az évben! Kattintsatok a linkre ott több mindent megtudtok.:) )

-------------
 

Kint hét ágra süt a nap. Imádom az itteni időt ! Igaz, hogy az év többi napján rengeteget esik a fránya eső, de legalább nyáron süt a nap. Amikor még Írországban laktunk, teljesen más volt az időjárás. Lassan 5 éve, hogy elköltöztünk. Hihetetlen hogy repül az idő...Az elején őszintén bevallom, nagyon hiányoztak a lökött osztálytársaim, illetve a legjobb barátaim. Jessica, April, a két nagyon jó barátnőm, illeteve Niall, a legeslegjobb barátom. Hihetetlen kimondani, hogy lány létemre egy fiú volt a legjobb barátom egy fiú volt, de ez az igazság. Niallel szomszédok voltunk. Együtt töltöttük az egész gyerekkorunkat. Minden nap együtt tanultunk, illetve együtt lógtunk. Nem volt olyan dolog, amit ne tudtunk volna egymásról. Persze, voltak vicces sztorik is...Mint például amikor Niall 8 volt én meg 6, és mindegyikünk kíváncsi volt a másik...na, szóval értitek. Aztán egyszer csak anyu benyitott, és nem értette mért állunk egymás előtt letolt gatyával. Akkor nagyon zavarban voltunk, de így visszagondolva csak nevetek rajta, mindig. Hihetetlen, milyenek voltunk kicsinek. Az a rengeteg közös csintalankodás, füllentés, emlék, szórakozás. Sosem felejtem el, amikor az "okos"barátom kitalálta, hogy vágjuk le a szembe szomszéd, Mrs. Johnson féltve őrzött, és mindennél jobban szeretett kutyájának a hosszú szőrét. Persze belementem, miért is ne tettem volna? Csak az volt a baj, hogy Mrs. Johnson egy boszorkány volt inkább, mint kedves öreg néni. Folyton kiabált velünk, amikor az utcán játszottunk, illetve a szüleinket is mindig lehordta, hogy milyen szemtelen gyerekeik vannak. Anyuék és Niall szülei persze mindig elnézték neki a kirohanásait, mivel öreg volt. Mi meg Niallel csak röhögtünk rajta. Kiterveltük a tervet. Pontosan éjfélkor kimásztam az ágyamból. Fogtam egy zseblámpát, felöltöztem feketébe, majd lesomfordáltam a lépcsőn. Nagyon féltem, hogy anyuék felkelnek, de nem tették. Kimentem az ajtón, ahol Niall már mosolyogva várt egy ollóval a kezében. Odaosontunk Mrs. Johson házához, majd bemásztunk a kerítésen. Amint beértünk kúszva vonultunk Punch-joz ( ez volt a kutyus neve ), majd Niall jelezte, hogy indul a menet. Odaléptem a kutyához, megfogtam (szerencsére kistestű volt) Niall pedig elkezdte vágni a szőrét. Alig bírtam nevetés nélkül. A végére a kutyának hol hosszú volt a szőre, hol meg már a bőre is kilátszott, amikor Niall véletlenül belevágott a bőrébe, mire a kutya felvonyított, én is felsikítottam, erre Niall is. A kutya elkezdett futni, minél messzebb tőlünk, mi meg észrevettük, hogy Mrs. Johnsonnál felkapcsolódik a villany. Niallel egymásra néztünk, mindegyikünk tekintete teljesen összezavarodott. Egy dolgot láttunk jónak...FUTÁS! Amilyen gyorsan csak tudtunk rohantunk a házunk felé, mert az volt közelebb. Én véletlenül megbotlottam, és elestem. Niall megfogta a kezem, felállított, és együtt futottunk tovább. Amint beértünk a házunkba, lihegve mentünk fel halkan a szobámba. Becsuktuk az ajtót, egymásra néztünk, majd kitört belőlünk a nevetés. Legalább 10 percig abba sem hagytuk. Egyszer csak egy nagy sikítást hallottunk az utcából. Egyből felismertük...az "öreglány". Még jobban nevettünk, majd elfeküdtem az ágyamban. Niall befeküdt mellém. Magunkra húztuk a takarót, majd végigbeszélgettük az estét. Vagyis...inkább végignevettük. Akkor változott meg bennem minden. Szerelmes lettem a legjobb barátomba... De azóta ez elmúlt. 12 évesek voltunk. Aztán elköltöztünk Londonba. Borzalmas volt elválni Nialltől. Még ő is sírt, fiú létére. Nem akartuk egymást elengedni, végül anyuék választottak minket szét. Az autóban ülve könnyes szemekkel néztem, ahogy egyre messzebb kerülök a legjobb barátomtól, majd végül már nem látok belőle semmit, csak egy pontot, majd az is eltűnt. Utána végig tartottuk a kapcsolatot. Néha el-ellátogattunk egymáshoz, amikor már nagyobbak voltunk. Még mindig éreztem iránta valamit. De nem mondtam neki. Aztán jelentkezett az X-Factorba. Nagyon büszke voltak rá, illetve a csapatra amibe került. Minden nap beszéltünk az internet hasznos funkciói segítségével. Öröm volt nézni, ahogy csillogó szemekkel újságolja, mennyire jó volt a színpadon, és hogy nem hiszi el, mennyi rajongójuk volt már pár adás után. Aztán az idő folyamán egyre kevesebbet beszéltünk. A folytonos fellépések mellett nem volt ideje rám...a legjobb barátjára. Az én helyemet 4 srác töltötte be addigra. Így jutottunk el oda, hogy lassan másfél éve, hogy nem beszéltünk. Már nem érzek iránta semmit, nem jövök lázba a neve hallatán. Sőt...Inkább amit érzek, az a düh és harag. Mert nem tartotta be az ígéretét, hogy "best friends FOREVER". Gondolhattam volna...Az idő folyamán új barátokat találtam és új fiúkat akikbe belezútam, mondjuk, viszonzatlanul. Ilyen az én szerencsém... Teljes volt a életem Niall nélkül is. Bevallom, nehéz volt, de sikerült. Végül is a barátok jönnek, mennek. Nem igaz?

Most, miközben lapozgatom a fotóimat, eszembe jut rengeteg emlék, amiken elmosolyodok, illetve amelyek könnyet csalnak a szemembe. Miért kell ennyi közös képemnek lenni Niallel? El kellene őket égetnem...Hogy ne emlékezzek rá. Hiszen valahol éppen a világ közepén van és énekel, amire már kiskora óra vágyott. Bizony, mindig arról álmodott, hogy énekes lesz, és lesz egy csomó jó száma. Hát tessék, bevált. Büszke vagyok rá, teljes szívemből gratulálok neki. Csak már ott tartok, hogy arra sem emlékszem hogy néz ki. Nem tudom elképzelni a jelenben. Az interneten több képet látok róla, de csak azt tudom lekövetkeztetni, hogy eszméletlenül megváltozott. Mintha nem is a régi Niall lenne...Bár nem tudom, mert a képek sokszor csalnak, és lehet hogy csak photoshop, de akkor is hajt a kíváncsiság. Jó lenne újra látni. De lehet, hogy meg sem ismerne...Nem, nem, nem. Nem szabad ezen gondolkodnom. Hiszen már ezer éve nem is beszéltünk. Miért is érdekel annyira? El kell felejtenem, végleg...

--

Ne haragudjatok, amiért ilyen rövid lett.:) Az első pár rész nem lesz túl hosszú, de idővel egyre hosszabbak lesznek.:)