#14 - "Teljesen anyaszült meztelenül állt előttem.."

Sziasztok!:) Nem akarok sokat beszélni a rész előtt, de szeretném megköszönni, hogy a múltkori résznél is már 3-an kommenteltetek.:))♥ Nagyon sokat jelent nekem az, hogy szántok időt a véleményetekre, és tényleg sokat jelent nekem! Ha valami negatív kritikád van, azt is nyugodtan írd le, mert abból tudok tanulni, és legközelebb akkor jobban figyelek. Csak ennyit akartam, még egyszer köszönöm, hogy olvassátok a történetet és kommenteltek, illetve, hogy pipáltok is. ♥
*

Reggel magam sem tudom miért, de korán keltem. Ránéztem a szuszogó Niallre, majd nem bírtam ki, hogy ne csináljak róla egy képet. Legalább lesz mivel szívatnom. Kuncogva elkészítettem a fényképet, majd lementem a konyhába. Senki sem volt lent. Felvettem a tegnapi ruhámat, amit Perrietől kölcsönöztem, majd írtam egy cetlit a többieknek, hogy elmentem. "Jó reggelt mindenkinek! Korán keltem, hazamentem, majd találkozunk! Ezer csók: An xxx"

Elég messze voltam otthonról, de nem zavart. Jót tett a kis séta. 1 óra alatt sikeresen hazagyalogoltam, majd felérve átvettem a saját ruháimat, Perrieét pedig a mosógépbe tettem. Nyakamba akasztottam a fényképezőgépemet, és elindultam újra az utamba. Először a parkban kezdtem, ahol lefényképeztem pár játszó kisgyereket, a szép, füves területet, majd a belvárosban kattintgattam párat.

 Aztán eszembe jutott, hogy saját lakást kéne néznem, ugyan is anyuékkal már megbeszéltem, hogy kapok egy albérletet, amiben egyedül lehetek. De most, hogy anyu terhes, lehet, hogy nem kellene itthon hagynom őket. Főleg, ha majd megszületik a kicsi. Apu folyton dolgozik így is, anyu meg egyedül nem bírna a picivel. Azt hiszem maradnom kell otthon. Nem baj, imádom a kisbabákat, olyan aranyosak, persze amikor sírnak akkor elég idegesítőek tudnak lenni, de az aranyosságuk mindent felülmúl. Nagy ámuldozásomat egy fiú zavarta meg, aki a kezét ingatta előttem.

-Szia. -köszönt kedvesen. Kb. annyi idősnek néztem, mint amennyi én vagyok. Magas, barna haj ami fel van zselézve, izmos karjai kilátszottak, kezében egy márkás fényképezőgéppel.

-Ó, heló. Te is fényképész vagy?

-Hát, azt nem mondanám, inkább csak hobbi szinten. Amúgy Blake vagyok. -nyújtotta a kezét, amit elfogadtam.

-Én pedig An.

-Csak azt szeretném kérdezni, hogy csinálhatnék rólad egy képet? Az arcod tökéletes, illetve az öltözködésed is, pont ilyen lányt kerestem a képemhez. Szabad lesz egy párat kattintanom rólad?

-Hát, szerintem találsz nálam sokkal szebbeket is. De, persze. Mond meg mit csináljak.

Levettem a kezemből a fényképezőm, beraktam a táskámba, majd azt a padra helyeztem.

-Állj légy szíves a pad mögé, és csak halványan mosolyogj.

Beállt a fényképész pózba, majd lőtt pár képet, és másik helyzetbe állított.

Blake képe Anről:

 

-Köszönöm, kedves tőled, hogy segítettél.

-Igazán nincs mit.

-És...Nincs kedved meginni velem valamit? Meghívlak, amiért segítettél.

-Benne vagyok. -mosolyogtam, majd magamra kaptam a táskám, és elindultunk egy kávézóba. Rendeltünk két cappuchinot, majd beszélgetni kezdtünk az életünkről, a fényképezésről. Mint kiderült ő fényképész volt, csak elege volt a főnöke utasításaiból, ezért kilépett, így ma már csak hobbi szinten csinálja.

-Akkor remélem, hogy sikerülni fog az álmod. Biztos vagyok benne, szép képeid vannak.

-Hát, köszönöm, nagyon remélem én is, hogy nem szúrok el semmit, majd.

A délután hátralévő részét együtt töltöttük. Kimentünk közösen fényképezni, beszélgettünk, hülyéskedtünk. Nagyon jó fej fiú, és nem mellesleg helyes is.

-Figyelj. Én nagyon jól éreztem magam veled. Nem lenne kedved holnap velem vacsorázni? -kérdezte kicsit félénken, mire mosolyogva bólogattam.

-De, persze. -megkönnyebbülten sóhajtott, majd elkérte a telefonszámomat és a címemet, és elköszöntünk egymástól. Hazafelé vettem az irányt. Leültem a gépem elé, majd gondolkodtam. Lehet, hogy ő nem barátként tekint rám, mi van, ha többet akar? Én nem vagyok felkészülve most egy pasira, nagyon nem. Nekem most a barátok és a jó kedv a fontos. Azonnal kell valaki, akivel ezt megbeszélem. Tárcsáztam Perrie számát, majd Eleanorét is. Mivel El nem vette fel, ezért csak Perrievel tudtam beszélni, aki azonnal át is jött.

-Szia bébi. -öleltük át egymást. -Na mesélj, mi a helyzet?

-Szia Pezz. Az a gáz, hogy randira hívott egy srác. -mondtam elpirulva, mire Perrie azonnal ujjongani kezdett, és faggatni.

-Hogy hívják? Hogy néz ki? Mikor mentek? Mindent tudni akarok! -ültetett le az ágyam szélére, majd törökülésben leültünk egymással szemben.

-Blakenek hívják, magas és izmos, barna hajú, csokoládébarna szemű, fotós, és a városban szólított le, mert megkért hogy had csináljon rólam pár képet, mert állításai szerint tökéletes az arcom és a ruhám hozzá.

-Jaj, ez de aranyos!-ámuldozott a barátnőm.

-Aztán együtt töltöttük a délutánt, és elhívott.

-Ez tök király! Miért nem örülsz?

-Nem tudom. Nekem ez furcsa. Én most nem akarok pasit. Nagyon nem! És különben is, lehet, hogy csak ki akarna használni, vagy mit tudom én.-vontam vállat.

-Ne legyél már ennyire negatív. Fiatal vagy, szerelmesnek kell lenned, nem a munkával törődni, és negatívkodni. Megmondom mi lesz. Holnap átjövök Ellel, kiválasztjuk a ruhád, és elkészítünk a randidra. Oké?

-Oké. -lepacsiztunk majd még maradt pár órát Perrie, aztán hazament, mert másnap próbájuk lesz. Felnéztem Twitterre, ahol Nillatől kaptam egy privát üzenetet. "Ma nem is beszéltünk :( Reggel egyedül keltem fel... :D Mi újság van hercegnő? " Ezen akaratlanul is elmosolyodtam, majd gyorsan visszaírtam neki. " Bizony, hát aki kialussza a krumpli a zsákból.. :Dx Minden oké, találkoztam egy sráccal a városban, és holnap randira megyek vele. " Nem is kellett sokat várnom, azonnal visszaírt. " ó, értem. Akkor jó szórakozást. " "Köszi. :) De azért még holnap találkozunk?! " "Persze, ha szeretnéd. " "Reggel hívlak.:)xx Jó éjt, szőkeségem:D x " "Jó éjszakát"

Magamra húztam a takarómat, majd álomra hajtottam a fejem.

Reggel ahogy kikeltem az ágyból, magamra kaptam egy szerelést, és futottam is le a konyhába enni, mert már hangosan korgott a gyomrom. Anyu már sütötte a pirítósokat, amiből megettem 4-et eperdzsemmel.

-Anyu, elmentem Niallhöz. Szia. -pusziltam meg az anyukám arcát, majd utamra indultam. Ismét gyaloglós kedvemben voltam, így nem zavart az egy óra sétálás a friss levegőn. Beérve a fiúk közül néhányan már fent voltak, köszöntöttem őket egy-egy öleléssel és puszival, majd felszöktem az emeletre az én ír barátomhoz. Beérve berontottam a szobába nevetve, de nem volt az ágyában. Felhúzott szemöldökkel vizslattam a szobát, majd rájöttem, hogy a fürdőben lehet, ugyan is nyitva volt az ajtó. Mosolyogva odafutottam és bementem, de amint megláttam, hogy Niall csurom vizesen, teljesen anyaszült meztelenül áll előttem, és kérdő tekintettel néz rám, lesokkolódtam. Akaratlanul végigfuttattam szemem Niall tökéletes testén, ahol látszottak a kidolgozott izmok, illetve a vízcseppek csöpögtek róla. Haja össze-vissza állt, nedvesen omlott a homlokára. Szája szélére kiült egy féloldalas mosoly, őt egyáltalán nem zavarta, hogy így látom, mintha ott se lettem volna tekintetét elvette rólam, majd derekára tekert egy törölközőt. Az arcom teljesen elvörösödött, a lábaim a földbe gyökereztek.

-Ennyire jó látvány vagyok? -kuncogott, majd közelített felém, és egy puszit nyomott a homlokomra. - Akkor ezt igennek veszem.

Jól szórakozott tehetetlenségemen, és teljesen lazán kisétált mellettem, én pedig még mindig a fürdő küszöbén álltam, immáron háttal neki. Megráztam a fejem, majd odasétáltam a babzsákfotelhoz, lehuppantam és próbáltam kitörölni az elmémből az előbb látottakat. Mire Niall felé fordultam már boxerben és gatyában állt, majd mosolyogva elindult felém, és lehuppant a másik babzsákfotelre.

-Itt vagy még, vagy elvitte a cica nyelved? -nevetett, majd rácsapott a combomra.

-Ez csípett .-mosolyodtam el.

-Sokat változtam pár év alatt, ugye? Utoljára mikor is láttál meztelenül? 10 éve? -kuncogott.

-Idióta. -ütöttem vállon. -Sokat változtál. -kacsintottam.

-Ugye tudod, hogy most úgy fair, hogy te is láttál engem meztelenül, akkor úgy illik, hogy én is lássalak téged. -vigyorgott pimaszul, mire egy újabb ütéssel ajándékoztam meg ezúttal a hasába.

-Milyen harciasak vagyunk ma.

-Álmodozz, Horan. -kacsintottam rá.

-Ha gondolod, mutatok neked pár dolgot, amit hasznosíthatsz majd.

-Nem fogok lefeküdni veled, te idióta! -nevettem fel, mire az ölébe kapott, és felemelt a magasba. -Tegyél le! -sikongattam. Ledobott az ágyára, majd a szekrényéhez lépett, és előhalászott egy pólót.

-Készülj, mert ma megyünk az árvaházba. -mosolyodtam el, majd felpattantam a helyemről, és lementem a földszintre. Leültem a kanapéra törökülésben, majd Liam ült le mellém.

-Mi újság van? -kérdezte kedvesen.

-Semmi.

-Elég vörös a fejed. Minden oké? -méregetett összehúzott szemöldökkel. Most erre mit mondjak? Hogy láttam meztelenül a legjobb barátomat én meg lefagytam mint egy szobor, aztán gúnyt űzött belőlem, és végül az ágyába akart csalni?!

-Persze. -vettem fel egy ál mosolyt.

Pár perc múlva Niall baktatott le féloldalas mosollyal az arcán.

-Na mehetünk? -kérdezte vidáman.

-Persze. -ugrottam fel én is, majd elköszöntünk, és elindultunk. Egymásba karolva ugráltunk, mint az óvodások, amíg el nem értünk az árvaházhoz. Bementünk, köszöntöttem James-t (egy 25 éves fiú, aki az árvaházban dolgozik egész nyáron), majd boldogan szaladtam be a gyerekekhez. A kicsik rögtön a nyakamba ugrottak, a idősebbeket pedig öleléssel köszöntöttük.

-Srácok, ő itt a legjobb barátom, Niall Horan.

A lányok szeme felcsillant, az álluk a földet verte, majdnem sírásban törtek ki. Hirtelen azonnal megrohamozták Niallt, majd mindegyikük megölelte. Szegény ír barátomat majdnem összenyomták. Olyan jó volt látni őket, hogy boldogok. El is felejtettem, hogy egy világsztárt hoztam el egy átlagos árvaházba, ahol valószínűleg sosem járt még egy nem annyira ismert sztár sem. Képeket csináltak vele, illetve tele íratták minden dolgukat Niall autogrammjával. Úgy döntöttem ott hagyom őket, had élvezzék ki a lányok, addig elmentem a kicsikkel játszani az udvarra. Niall egy kétségbeesett pillantást vetett rám, én pedig bátorítóan kacsintottam egyet. Az egyik kedvencem, az 5 éves Lottie a szoknyámat húzogatta, hogy fonjam be a haját. Tünemény az a kislány. Gyönyörű szőke, göndör haja van, barna szemekkel. A szülei nem akartak vele foglalkozni, így beadták az árvaházba. Hogy volt valakinek szíve egy ilyen tüneményt kizárni az életéből? Ez a lány egy valóságos hercegnő! Gyönyörű, kedves, aranyos, okos is. Minden érdeklődve hallgat. Egy szép fonatot csináltam csillogó hajába, mire a többiek is körém gyűltek, hogy fonatot szeretnének. Mosolyogva teljesítettem mindegyik kérését, majd egymás kezét fogva vonultunk vissza. Megpillantottam Niallt, aki éppen egy gitárral a kezébe ( ha jól sejtem a 17 éves George gitárját vette kölcsön) énekelgetett az ámuldozó lányoknak, akik majdnem ott helyben meghaltak.

"Never felt like this before, are we friends or are we more, as I'm walking towards the door, I'm not sure.." -énekelte a szemembe nézve, elmosolyodott, majd folytatta a refrénnel. Egy pillanatra teljesen ledöbbentem. Ezt nekem énekelte volna? Mégis mire céloz ezzel? Csak álltam, és néztem ki a fejemből. Nem tudtam ezt mire vélni... Gondolkodásomból Emma zavart ki. Emma egy 17 éves lány, hosszú, barna hajjal, gyönyörű arccal. Rengeteg fiú megfordul utána, ha jól sejtem most is van barátja. Ahogy ránéztem szemei csillogtak a könnyektől. Ez a boldogságtól volt. Megfogta a kezem, majd a szobájuk felé vezetett. Hátrapillantottam Niallre, aki kacsintott egyet, majd folytatta egy másik dallal. Ahogy beértünk Emma szobájába, leültünk az ágyra, majd izgatottan kezdett beszélni.

An fényképei a városban: