#7 - Kistestvér

 

-Igen?

-Csak tudod... 36 éves vagyok. Elég fiatalos, és te is fiatalon születtél. Én is csak 18 voltam. -kezdett bele a mondandójába.

-Ha arra akarsz kilyukadni, hogy terhes-e vagyok, akkor a válaszom nem, mert nincs fiúm.

-Nem, nem, nem erről beszélek. Hanem, hogy...Na jó, kimondom. Terhes vagyok! -vigyorodott el. Először csak néztem magam elé, majd az arcomra levakarhatatlan vigyor ült ki, és anyu nyakába borultam.

-Jézusom! Lesz egy kis tesóm! Ez nagyon csodás, anyu! Alig várom!

-Jaj, annyira örülök, hogy te is örülsz!

-Apu? Tudja már?

-Igen. Nagyon örül neki. Tudod, igazából ez direkt lett így. Már régebb óta szeretnénk melléd egy kistestvért.

A nap további részében anyuval a kicsi nevéről, illetve az én kisgyerekkoromról beszéltünk. Megnéztünk rengeteg fényképet is. Olyan jó volt vosszanézni, hogy milyen is voltam kicsinek. A képek 60%-án Niallel voltam. Már 2 óra volt, anyuval előtte főztünk ebédet magunknak, vagyis éppenséggel azon van, hogy főzni tanítson engem, kisebb sikerrel. Írtam egy sms-t Niallnek, hogy 3-ra jöjjön, majd válaszolt is, ezért elmentem felöltözni. Egy egyszerű ruhát vettem fel, illetve egy kis sminket tettem magamra. A napszemövegemet a fejemre toltam, majd amint megérkezett Niall egymásba karolva indultunk el London utcáin.

Amint odaértünk, megfogtam Niall kezét, majd befelé kezdtem húzni. Ilyenkor mindig nagyon vidám vagyok, illetve minél gyorsabban be akarok érni. Köszöntem Alice-nek, aki mosolyogva intett, hogy a gyerekek már várnak.

-Szerbusz, An. Örülök hogy jöttél. A gyerekek már nagyon várják a dalokat. Ó, nézzük csak, ki a barátod?

-Niall Horan vagyok. -köszönt illedelmesen Niall az otthon vezetőjének. Sietve szedtem lépteimet, ahogy megpillantottam az én 'öltöző' szerűségemet, be is léptem, majd beinvitáltam Niallt. Ott állt már a gitárom, illetve rengeteg kotta és mikrofon.

-Wow. Te énekelni fogsz nekik? -csillogó szemekkel vizslatta a gitárom.

-Igen. Legközelebb te is énekelhetsz, de először be kell nekik mutatkoznod. Szeretik az új embereket, nagyon szeretnek mindenkit, és minden kedves szóért hálásak.

-Rendben.

Nyakamba vettem a gitárom, majd bementünk a terembe, ahol a gyerekek voltak. 24 fogyatékkal élő gyerek van, 3 és 18 év között. Rengeteget járok hozzájuk, mindegyiket szeretem egytől egyik. Ők az úgy mond második családom, a 3. pedig az árvaházi gyerekek csoportja. Hihetetlen, mennyi szertete van ezekben a gyerekekben. Azt hinné az ember, hogy azért mert nem 100%-ig olyanok, mint egy átlag ember, nem lehet velük beszélgetni illetve viccelődni, pedig ez hülyeség! Náluk jobb fej embereket nem nagyon találni. Annyi szeretet árad belőlük, és köszönet, hogy öröm rájuk nézni. A teremben középen van egy kis hely, ahol az én székem és a kottatartóm van, körülöttem pedig a gyerekek ülnek. Niallt leültettem magam mellé. Kedves tekintettel nézte a gyerekeket, és kíváncsian várta az előadásomat.

-Sziasztok! -köszöntem a gyerekeknek.

-Szia An! -mondták mindannyian egyszerre.

-Elhoztam magammal a legjobb barátomat, remélem nem haragudtok meg rám. Nagyon rendes fiú, aki egy világsztár. Legközelebb majd remélhetőleg ő is énekelni fog velem együtt. Fogadjátok őt is sok szeretettel, nyugodtan kérdezősködjetek róla, illetve beszéljetek vele. Na, akkor kezdődhet a buli?

Lefogtam az első akkordot, majd ahogy meghallottam a zene hangját, boldogság öntött el. Imádok zenélni, teljesen kikapcsol körülöttem a világ. Elsőnek Adele-tól a Someone like you-t énekeltem, majd Justin Biebertől a Nothing Like Us-t, aztán következett a Forever Young, Green Day-től a Boulevard of broken dreams, és még rengeteg számot. Főként a lassú zenéket szeretem. Amint végeztem mindenki megtapsolt, majd leraktam a gitárom, és visszamentem a gyerekek közé. Rosalie, 15 éves, neki a beszédével van baj, ő az egyik kedvencem. Gyönyörű lány, csak sajnos nem tud kommunikálni rendesen, de velem mindig sikerül elbeszélgetnie.

-Szia Rosalie. Hogy vagy? -fogtam meg a kezét.

-Sz..szi..a... AN...J-jóól.

-Ennek örülök. Mi jót csináltál ma?

-J..Ját.szot..tam..Jam..es..szel.

-Ennek nagyon örülök. Tetszett a műsör?

-I..I..Ig..En.

Általában mindig a napjáról beszélek vele, vagy kilakkozom a körmét, vagy befonom a haját. Nagyon sajnálom szegénykét. A szüleivel is már rengeteget beszélgettem róla, ők is nehezen viselik.

Elnéztem jobbra, ahol James, aki szellemileg sérült éppen Niall hátára csimpaszkodott, Niall pedig boldogan száguldozott vele, majd a  többi picúr is szeretet volna "repülőzni" így Niall mindenkit elvitt egy körre. Mosolyogva néztem őket. Egyszer csak a kis Emily jött oda hozzám, és a szoknyámat kezdte el húzogatni.

-Igen, picúr? -vettem fel a kezembe a 3 éves kislányt. Emily nagyon rosszul lát, illetve többször kell elmondnod neki valamit, különben nem bírja értelmezni a mondanivalód.

-Ez a fiú a barátod?

-Igen, a legjobb barátom.

-Ki?

-A legjobb barátom.

Már este 6 óra volt, és a gyerekekért jöttek a szüleik. Segítettünk nekik színeket tanulni, illetve színezni Niallel, majd miután mindenki elment, Alice bezárt és mi Niallel hazafelé indultunk.

-Húh. Ez, nagyon jó volt. -mosolygott. -Ezek a gyerekek, komolyan mondom csodásak! Nem bírom felfoni, hogy ilyen sorsuk van...Ez, hihetetlen. Annyira kedvesek és szeretethiányosak.

-Köszönöm, hogy eljöttél, nekik ez nagyon sokat jelent, tényleg. Én is nem tudom elmondani neked mennyire sajnálom őket. Olyan rossz látni, hogy ott van egy gyönyörű lány, és sohasem lehet boldog, mert egy fiú sem fogja elviselni, hogy nem tud rendesen beszélni. Borzalmas. -fordult ki egy könnycsepp a szememből. Amint Niall észrevette, magához húzott, majd letörölte a kósza könnycseppet az arcomról.

-Héj, ne sírj, rendben? Igen, ez nagyon nehéz dolog látni ezeket a gyerekeket, de becsülendő amit csinálsz, és mosolyt csalsz az arcukra, ez a lényeg, nem? -suttogta a fülembe, miközben a hátamat simogatta.

-Ők sem örülnének neki, ha sírnék. Nem szabad. -mosolyodtam el, majd még jobban Niallöz bújtam. Ekkor felgyulladt bennem minden érzés. Most jutott először eszembe, hogy én mennyire szerettem őt. De most valahogy még is minden olyan más. Nem érzek iránta szerelmet, csak azt érzem, hogy szükségem van rá, és nagyon szeretem, mint egy barátot. És nem is szeretnék tőle többet, ugyan is nem akarnám kockára tenni a barátságunkat. De még is van valami, ami nyom. Nekem nem sok fiúval volt dolgom eddig. És Niall valahogy elüt a többitől.  Ő kedves, megértő, vicces és persze a kinézetébe sem lehet belekötni. És ez így olyan furcsa. Úgy tekintek rá, mint a legjobb barátomra, de így ennyi idő után nem tagadhatom lány létemre, hogy szeretek vele lenni. Mind egy. Ilyenre nem is gondolhatok!

-Héj,mi lenne ha valamikor visszamennénk, és csinálnánk nekik sütit? Azt említette az egyik, hogy nagyon szeretik a sütit. Na, mit szólsz?-vetette fel Niall az ötletet, amire felcsillantak a szemeim.

-Ez agyon jó ötlet! Okos vagy, te idióta. -boxoltam vállba, mire lányosan feljajdult.

-Illik bántani az ötletgazdát? -csüggesztette le ajkait, mire felnevettem.