#27 - A mindent tönkretevő csók

Sziasztok!:)

Meghoztam a következő részt. Remélem mindenkinek jól telik a szünete, bár én személy szerint eléggé unatkozom már most :D Ezért szabadidőm írással töltöm.
Elsősorban azt szeretném mondani, hogy már kiraktam az új blogom trailerét és linkjét, de még egyszer ide is kirakom a linket. Nagyon sokat jelentene nekem, ha azt is olvasnátok, illetve feliratkoznátok. Az egy sokkal másabb fajta történet lesz, remélem elnyeri majd a tetszéseteket! :)
Íme a link --> http://thelifeiscruelniallhoranfanfiction.blogspot.hu/ :)))

Az utóbbi részekhez nem kommenteltetek annyit, nem tudom, hogy mi lehet az oka. :( Most gonosz leszek, de azt fogom mondani, hogy a következő részt 4 (!) komment után hozom. Ne haragudjatok, de megígérem, ha egy hét után sem jön össze a 4 komment, akkor viszont hozni fogom az új részt bármi áron is. :) Ezt csak felmérésképp csinálom, hogy vajon kommenteltek-e akkor, ha van minimum elvárás.:) 
 ---

 

Éppen a csirkémbe haraptam volna, amikor megszólalt a telefonom. Ránéztem,és egy sms-em jött Nialltől. „Miért akarsz beszélni? :o „ Felnéztem és rá pillantottam, de éppen a vacsoráját ette mohón. Hogyan  tudott írni?! „Szerintem sejted…;)’’ „Lövésem sincs :o” „Találgass. Okos fiú vagy. ;)” Elraktam a telefonom, evvel jelezve neki, hogy eszem ágában sincs vele most többet üzengetni. Hozzáláttam a vacsorámhoz. Meglehetősen csend volt az evés közben. Louis sem viccelődött, Perrie sem vihogott, és Harry sem jött a perverz kijelentéseivel. A kaja után Ellel a szobánk felé tartottunk.

-Na, mi volt ez Niallel? –kérdezte miközben bevetődött a fotelbe.

-Nem tudom, de azt sem értem hogy mit gondol magáról, hogy csak úgy a melleim közt turkálhat a csirkéjét keresve…-forgattam a szemem, majd lehámoztam magamról a cipőmet. El felnevetett.

-Bocsi, de az tényleg vicces volt. Látnod kellett volna a fejed.

-El.. Kezdem azt hinni, hogy átálltál a sötét oldalra.- biccentettem meg a fejem, és szűk szemöldökkel néztem rá, de ő csak hevesen rázta a fejét. –Jó válasz. –mosolyodtam el.

-Átmegyek Louishoz, okés? Hamarosan jövök. 

Ezzel el is tűnt az ajtóban. Levettem a ruhámat, majd fehérneműben állva keresgéltem a bőröndben valami pizsamának szolgáló póló és gatya után. Ezt nem hiszem el…- mérgelődtem magamban, ahogyan a toppomat akartam előhalászni, de nem sikerült. A fülemet egy halk kuncogás ütötte meg. Azonnal az illető felé fordultam. Niall…Az arcom vörösbe kúszott, megpróbáltam eltakarni magam a lehető legtöbb helyen.

-Te még is mi a fenét képzelsz magadról, hogy betörsz a szobámba és szó nélkül figyeled, ahogyan pizsamát vadászok fehérneműben?! –kérdeztem tőle idegesen, majd magamra kaptam egy bő, fehér pólót.

-Héj, héj. –emelte fel védekezően a kezét. –Nem csináltam semmit. Csak 5 perce vagyok itt, és nem értem miért szégyenlősködsz. Láttalak már így.

Az arcom még jobban vörösbe borult. Komolyan van képe ahhoz hogy előhozza azt az éjszakát?! Ez most komoly?

-Niall azonnal húzz ki a szobából. Most! –utasítottam mérgesen, a mutatóujjammal pedig az ajtó felé mutattam

-Te akartál beszélni, nem?  -nézett rám ártatlan tekintettel.

-Nem akarok veled beszélni! Van fél másodperced, hogy kihúzz a szobámból, vagy sikítok! –próbáltam fenyegető hangon mondani, holott a hangom inkább félénk volt és halk.

-Hát..Ez nem volt túl meggyőző. –vont vállat. Már éppen nyitottam a számat, hogy sikítsak, de hirtelen előttem termett, és befogta a szám. A szemeim négyméteresre kerekedtek. Megpróbáltam felsikítani, de szinte semmi sem hallatszott, amiért a keze a szám előtt volt. Megpróbáltam beleharapni, de az is sikertelen lett.

-Ha megígéred, hogy nem sikítasz, elengedlek. –suttogta a fülembe. Borzalmas érzés volt, hogy ezt tette velem…Vagy borzalmasan jó? Ismét összezavarodtam. Az orromba kúszott a jellegzetes illata,  és megzavart a közelsége. Túl közel volt… Éreztem a szívdobogását, ami magam sem tudom hogyan, de iszonyatos gyors volt.  Beletörődtem, hogy nincs más esélyem, bólintottam egy halványat. Kezét elvette a szám elől, de még mindig nem engedett el.

-Te teljesen meghibbantál? Mi a f*szt képzelsz magadról, te idióta? Mi? Most azonnal eressz el…Nem akarlak látni nem érted?!

Reakciója meglepett. Egy nagy vigyor ült ki az arcára, ami teljesen összezavart.

- Ezen mi olyan vicces?! –húztam össze a szemöldököm.

-Cuki vagy amikor mérges vagy –kuncogott, majd egy hajtincsemet a fülem mögé tűrte. A szemébe néztem és elvesztem egy pillanatra benne.. Megráztam a fejem, hogy kiábránduljak, majd ismét megpróbáltam megszökni tőle, de erősebbnek bizonyult.

-Jaj. El is pirultál. Mindjárt megzabállak. –mondta idióta hangon, majd felnevetett. Megforgattam a szemem. –Még nem mondtad miért akartál velem beszélni.

-Ja. Csupán annyi, hogy mit képzelsz, hogy a dekoltázsomban nyúlkálhatsz a hülye csirkédért? Én nem vagyok holmi kis ribanc mint azokban a bulikban, ahol felszedtél vagy 10-et egyszerre. –arca komorrá vált, izmai összerándultak. -Bizony. Tudok a kis „incidensedről”. Gratulálok Niall Horan. Mondhatom, igazán sztárként viselkedtél.  Megkaptad, és ott hagytad őket, ugye? Ennyi volt a nagy „akció”. –kínosan felnevettem. -Hiszen még is csak te vagy a nagy Niall Horan, ugyebár? De most tisztázom, hogy velem nem fogsz így szórakozni. Nem ezt a Niallt ismertem meg újra, és nem ez a Niall a legjobb barátom. Ez a Niall egy elcseszett példánya az eredetinek. –néztem rá fintorogva. A szemei szomorúságot, meglepettséget és dühöt tükröztek. Egy pillanatra megrándultam, ahogy a fogása szorosabb lett körülöttem, és még közelebb húzott magához . A teljes felsőtestünk összeért.

-Ezt. Vond. Vissza. –nézett a szememben, és idegesen artikulálta a szavakat.

-És ha nem, mi lesz? Megerőszakolsz itt helyben? –nevettem fel kínosan. Próbáltam erősnek látszani, pedig felettébb nem voltam az. A gyomrom görcsben állt, a torkomban egyre nagyobb gombóc képződött. –Fáj az igazság, Niall?

-Egy: -a fejünk között csak 10 centiméter volt, úgy folytatta. – nem tudod miért tettem. Kettő:  nem az volt a célom, hogy szomorúságot okozzak nekik, mert ahhoz nem lenne szívem. Három: ez NEM a te dolgod. Egyáltalán honnan tudod?!

Ez az oldala megrémisztett. Mindig csak a félénk, idióta Niallt ismertem és láttam. Sosem volt igazán komoly. Most pedig teljesen más. Komor, ideges, erőszakos. Ijesztő… Elfordítottam a fejem tőle, de ez nem tetszett neki. Kezeit az állam alá tette, hogy újra ránézzek.

-Aha, persze… Nem akartál fájdalmat okozni nekik, mi? Csak éppenséggel ki tudja melyik ül otthon azon bánkódva hogy a világsztár Niall Horan otthagyta őket, miután kielégítették az igényeit. Hm?  És az téged ne érdekeljen, hogy mit honnan tudok. Nem tudom? Ó, igen? Meséld csak el…Ráérünk. –kacsintottam rá. Egy nagyot sóhajtott, majd egy pillanatra lehajtotta a fejét, de újra visszanézett rám.

-Nem tartozik rád. –nyögte ki a „tartalmas” válaszát.

-Akkor kire tartozik?

-Ennek a beszélgetésnek ITT van vége.

-Nem, nincs vége, Niall. Ki vele, mond csak. Nem tudtad rajtam levezetni a fáradtságod, aztán ezért keresni kellett valaki mást, ugye? Undortó vagy Niall.

Saját szavaimon magam is meglepődtem. Niall meglepetten nézett rám, majd elszomorodott.  Egy pillanatra elszégyelltem magam. Miket vágtam a fejéhez, te jó ég!

-Megmondtam, hogy téged nem arra akartalak használni.

-Akkor mire, hm?

-Istenem. –nevetett fel kínosan. –Úgy sem érted meg…Bármit is mondok, túl makacs vagy, hogy elhidd.      

Pár másodperces csönd telepedett közénk. Mindegyikünk akart valamit mondani, de egyikünk sem szólalt meg.

-Niall…És ha megkérhetlek…Kerüld a társaságom innentől kezdve. –motyogtam az orrom alatt. Niall arca kétségbeesetté vált.

-M-mi van? Ne mond ezt…An, hiányzol. Csak hogy átölelhesselek, beszélgessünk, röhögjük együtt…Kérlek, ne mond ezt. Nem lehetne, hogy ezt mindent elfelejtjük? Szükségem van rád…

Mély levegőt vettem. A szívem azt súgta, most azonnal ugorjak a nyakába, de az esze mindig mást mondott. „Nehogy bedőlj neki! Szerinted azoknak a lányoknak mit mondott? Ugyen ezt! És ők is bedőltek neki…An,mindenki bedől neki! Ő egy sztár, és kihasználja!” Szólalt meg bennem a kisördög. „An..A legjobb barátod volt, és még most is az. Mindent tud rólad, ez csak egy kis veszekedés volt. Én tudom, hogy te is szereted őt…Jobban mint barátot, ezért érzel egy kis űrt a szívedben amikor Drewval vagy…” Szólalt meg az angyalka. Összezavarodtam. Niall kérdő tekintettel nézett rám.

-Nem, Niall…Nekem nincs rád szükségem. –nyögtem ki olyan halkan ahogyan csak lehetett. Féltem? Meglehet…Féltem, hogy tényleg többet érzek Niall iránt, mint kellene. De nekem ott van Drew! Aki mindent megtenne értem, és én is szeretem őt. és Niall? Miket csinált az utóbbi időben? Nem az, aki volt egy hete, hónapja. És ez zavart…De mégis, be kell vallanom, egy kicsit nekem is hiányzott…Nem is kicsit. Hirtelen a fejét közel hajtotta hozzám. Egy puszit adott az arcomra, a száját pedig még ott tartotta pár másodpercre. Apró puszikkal hintette be az arcom minden szegletét.

-Niall…Mit csinálsz ? –kérdeztem elhaló hangon. A szívem a fülemben dobogott, a pillangók röpködni kezdtek a gyomromban.

-Csak ne szólalj meg. –suttogta a bőrömbe. Ahogy letért a nyakamhoz,a szemeim akaratlanul is lehunyódtak. Halkan zihálni kezdtem. Miért teszi ezt már megint? Most sajnos nem volt elég erőm, hogy eltoljam magamtól. Puha szája kényeztette a bőröm. Kissé megharapta az arcom, majd felkuncogott. Nem tudtam megszólalni. Olyan érzést keltett, amit Drewnál nem tapasztaltam eddig. És ez zavart… Niall nem teheti ezt velem! Miért szórakozik? Kezeivel lassan a pólóm alá nyúlt , és forró tenyereit a derekamra helyzet. Amennyire csak tudta összepréselte a testünket, majd csiga lassúsággal közelítettek felém ajkai. Szemét lehunyta, majd ajkaink összeértek. Nyelve bejutásért könyörgött, amit azonnal megadtam neki. Jól emlékeztem rá, hogy milyen mennyeien csókol. Egy pillanatra mindent elfelejtettem. Hogy veszekedtünk, a turné, azt, hogy hol vagyunk. Csak magunkat éreztem. Mintha a felhők felett ugráltunk volna felhőről felhőre..Olyan tökéletes volt ez a pillanat. Nem akartam, hogy vége legyen. De mint mindig ezt a pillanatot is elrontotta valami…