#28- Bonyodalmak

Húú--hát sziasztok!:D
Őszintén, nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar összejön ez a 4 komment.:) NAGYON-NAGYON BOLDOG VAGYOK! Köszönöm a kedves szavaitokat, illetve az új rendszeres olvasómat is, nem tudjátok elhinni milyen hálás vagyok minden egyes szóért ! Köszönöm! ♥
Remélem ezentúl is megtartjátok ezt a kommentelési számot:)) Mivel ennyire aranyosak voltatok, ezért mostanra nem rakok komment minimumot! :))xxx
Itt is van az új rész, remélem tetszeni fog!^^ Ne haragudjatok, nem lett túl hosszú.:/

-

Vagy inkább valaki. Eleanor kikerekedett szemekkel meredt ránk. Gyorsan elváltam Nialltől, majd próbáltam takarni a paradicsom vörös arcomat. Niallre néztem, aki szintén a vörös árnyalatait próbálgatta, majd zavartan a tarkóját kezdte vakargatni. Eleanor arcán egy nagy vigyor jelent meg.

-ÓÖ..Én akkor most megyek.További jó szórakozást. –mosolygott, majd becsukta az ajtót. Niallre néztem, aki kissé zavarban volt, de állta a tekintetemet.  Hirtelen a tenyerembe temettem az arcom. Ezt nem hiszem el…Most csókolóztam a volt legjobb barátommal, miközben az ő egyik legjobb barátja egyfolytában flörtöl velem, nekem pedig barátom van, akit mindennél jobban szeretek. Hangosan felnyögtem… Hogy fogok ezek után Drew szemébe nézni? Vagy Niallébe?

-Én…Ö… -kezdte zavartan, de a szavába vágtam.

-Te mi? Nem hiszem el, hogy ezt tetted… Remélem örülsz, hogy tönkretetted a kapcsolatom Drewval! Boldog vagy? Hogy fogok ezek után a szemébe nézni ? Hm? Te komolyan ennyire hülye vagy, Niall? Mire volt ez jó neked? –kérdeztem már szinte üvöltve, a sírás határán állva.

-An…Csak azt ne mond, hogy neked ez nem jelentett semmit.

Szemei a reménytől csillogtak, vagy még az előbbi cselekedetünk hatása alatt állt, nem tudom eldönteni.

-Nem jelentett semmit! –tört elő belőlem egy könnycsepp. –Niall, nekem barátom van, ezt te is nagyon jól tudod! Ez volt a célod?

-An…nekem semmilyen célom nem volt…Én csak…

Nem bírtam tovább. Utáltam magam, amiért ezt tettem Drewval. Niallel. Magammal. Mindent tönkretettem ismét. Mért kell nekem mindig a nehéz utat választanom? Mért nem tudtam ellökni magamtól? Ismét kijátszott, mint múltkor. Elérte, hogy szólás képtelenné tegyen. Lassan a földre ereszkedtem, térdeimet a fejemhez húztam és átkulcsoltam körülöttük a kezem, úgy zokogtam tovább. Niall lassan elém lépkedett, és leguggolt mellém. Aggódóan és bűntudatosan nézett rám.

 

-An…ne sírj kérlek..Én…csak nem bírlak így látni.

-Csak. Menj. El .-nyökögtem ki, rá sem nézve. Pár másodperc múlva még mindig meg se mozdult.

-Menj már el!-kiáltottam fel hisztérikusan, mire hátrahőkölt, majd felállt és az ajtóhoz indult. Mielőtt kilépett volna még utoljára visszanézett.

-Sajnálom…

Ennyit tudott mondani, majd elment.

*

Hallottam, hogy nyílik az ajtó. A halk kuncogásból arra követeztettem, hogy El jött be…Letöröltem a könnyeimet az arcomról, majd vettem egy nagy levegőt, hogy ne vegye észre, hogy sírtam. Bár éreztem, hogy ez nehéz feladat lesz, ugyan is nem tudom mennyi ideje csak ültem a földön és hullattam a könnyeimet.

-Na, Niall már elment? Ilyen gyorsan? –nevetett, majd leült mellém. Amint rám nézett az arcra elkomorult. –Jézusom, te sírtál?! An, mi a baj? Hiszen az előbb…

Mondatát félbehagyva magához ölelt. A szememből újra potyogni kezdtek a könnyek.

-El…Én akkora egy idióta vagyok. –szipogtam.

-Mi történt?

-Éppen a pizsamámat kerestem már egy jó ideje amikor észrevettem, hogy Niall ott állt az ajtóban. Én pedig csak egy fehérneműben voltam…Ki küldtem, de nem ment ki. És veszekedni kezdtünk…Azt hiszem….lehet,hogy kicsit túl durva dolgokat vágtam a fejéhez.  Felhánytorgattam neki, hogy mit tett azokkal a lányokkal, és megmondtam neki, hogy ez az új Niall egy elcseszett változata a réginek… De ezt végig úgy, hogy magához húzott és nem engedett el…Mindez azért volt, mert sikítani akartam, de befogta a számat és utána sem engedett az utamra…Nagyon durva dolgokat vágtam a fejéhez, El! –temettem az arcomat a tenyerembe.  –Megbántottam! Nem is kicsit…Aztán pedig elkezdte puszilgatni az arcom…Aztán a nyakam…És teljesen lefagytam. Nem tudtam ellökni magamtól, hiába is akartam. Összezavart a közelségével. Aztán…megcsókolt. És visszacsókoltam. És miután benyitottál akkor jöttem rá, hogy mekkora ez idióta vagyok…megengedtem neki, hogy megcsókoljon! El, nekem barátom van! Hogy fogok ezek után a szemébe nézni? Vagy Niallébe? Még több hónapon keresztül kerülgetnem kell Niallt, érted? Nekem…ez nem fog menni…

El újra átölelt szorosan, majd pár percig csak szótlanul ültünk.

-Figyelj, An..Én nem ellened akarok beszélni…De szerintem nem véletlenül engedted neki hogy megcsókoljon…Nem lehet…hogy esetleg… te szerereted őt?

Amit el mondott, pofonként csattant. Nem, határozottan nem szerethetem őt!

-Nem! –vágtam rá azonnal. –Nem szerethetem!

-Ki art vissza, An? Nem értelek… mindenki tudja, hogy Niall odáig van érted, te meg őérte. Miért ilyen bonyolult ez az egész nektek? An…Ismerlek már eléggé ahhoz, hogy tudjam, most hazudsz. Ugyan is lehet hogy szereted Drewt, de nem úgy, ahogy Niallt. Ne nekem kelljen elmagyaráznom neked, hogy mit érzel, kérlek.

Zavartan lehunytam a szemem. Igaza van? Tényleg ennyire vak vagyok és magamat akarom csak becsapni? De viszont nem tudnám megbántani Drewt…És azt hiszem, mindenek ellenére Niallt sem… Hiszen, tényleg hiányzott…Bármennyire is felbosszantott, hiányzott. Szó nélkül felálltam El mellől, majd a konyhába mentem, készítettem magamnak egy kakaót, majd kiültem a teraszra és csak néztem ki a fejemből elgondolkodva El szavain.

/Niall szemszöge/

Lassan baktattam vissza a szobámba. Még mindig éreztem a puha ajkait a számon. Óvatosan hozzáértem ajkaimhoz, majd újra felidéztem a csókot. Lehet, hogy ezzel mindent elrontottam? Meglehet…De így is úgy is haragudott volna rám. Legalább most még utoljára megérezhettem a csókját, ami elvarázsolt. De amiket a szemembe mondott, azt hiszem nyugodtan mondhatom, hogy nagyon rosszul estek hogy tényleg ezt gondolja rólam….Holott , igaza van.

Lassan lenyomtam a kilincset, remélve, hogy egy kicsit egyedül leszek és Liam még nincs itt. De tévedtem… Mindenki a mi szobánkban ült. El és An kivételével. Amint beléptem nagy tapsban törtek ki, majd üvöltöztek és ujjongtak.

-Gratulálok tesó! –jött oda hozzám  Liam, majd megveregette  hátam.

-Na akkor azt hiszem tudni fogjuk hol leszel esténként. –kacsintott Harry.

Szótlanul az erkélyre mentem. Felkönyököltem a korlátra, majd élveztem ahogy a lány szellő belekap a szőke fürtjeimbe. Nem tudtam mit csináljak. Kérjek bocsánatot? Hiszen…megengedte,hogy megcsókoljam. És különben is, úgy is elküldene, ha csak meg is látna. Nem így terveztem ezt az egészet. Visszakapom a legjobb barátom, erre mindent elszúrok. Hát szép, mondhatom.  Pár perc múlva a többiek susmorgását hallottam bentről. Lassú léptekkel visszafelé indultam a szobába. Az összes tekintet rám szegeződött.

-Niall…Valami baj van? –szólalt meg elsőnek Perrie.

-Á, nincs semmi baj, csak éppen An megutált örök életemre, a fejemhez vágta, hogy undorító vagyok és elcseszett mása a régi énemnek, illetve, hogy tudja, miket csináltam az utóbbi időben. Ja, aztán ez még nem elég, miután megcsókoltam, amit megjegyzem hagyott és viszonzott, leüvöltötte a fejem, hogy reméli, hogy boldog vagyok amiért tönkretettem a kapcsolatát. Nagyjából ennyi. Minden a legnagyobb rendben…-csaptam idegesen a combomra. A többiek szája „o” alakot formázott, majd nagyokat pislogtak.

-Ö…Azt hiszem… -kezdte Liam. –Na jó. Ez gáz.

-Nem mondod?! –nevettem fel kínosan.

-Én már nem igazodok ki Anen. Tuti hogy szeret téged, elég ránézni és lesüt róla. Nem értem mit kever azzal a Drew gyerekkel… -hitetlenkedett Zayn.

-Neki magyarázzátok, ne nekem. .. –sütöttem le a fejem.

-Jaj már, Niall. Ne legyél ilyen! Egy lány nem a világ vége… Ismered Ant, milyen makacs. Szerintem inkább hagyjad. Addig, amíg ő be nem ismeri saját magának te is tudod, hogy esélyed sincs. –ölelt át Perrie.

-Kösz, ez biztató volt. –nevettem fel kínosan.