Sziasztok! :) Itt az új rész, köszönöm az előzőhöz a kommenteket ♥

/An szemszöge/
Most van a 3. hét, hogy turnén
vagyunk. Vagyis a fiúk vannak turnén.
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy nem bántam meg, hogy eljöttem a
skacokkal. Minden nap hülyüléssel telik, illetve én fényképezek. A
fellépésekről is már rengeteg képem van, de a személyesek a kedvenceim.
Éppen a Manchesteri szállodához
érkeztünk. A mostani szobafelosztás egy
csöppet sem tetszett… Két négyes szobát kaptunk. Az egyikbe ment Perrie, Zayn,
Harry és Liam, a másikban pedig maradt Eleanor, Louis, Niall és én… El
sajnálkozó pillantást vetett, de most Paul osztotta be a szobákat, nem tehettünk
ellene semmit. Eleanor mellett baktattam, hátul mögöttünk pedig Niall, aki az
utóbbi időben rengetegszer próbált meg velem beszélni, de nem voltam rá
hajlandó… Sokkal jobb lesz így mindkettőnknek.
A szobába érve meglepődve vettem észre, hogy két hálószoba van,
mindegyikben franciaágy. Kérlelően Eleanorra néztem, aki így tett Louisval. Már
gy is elég lelkiismeret furdalásom volt, amiért a lányokat folton elszakítottam
a pasijaiktól… Gondoltam, végül is ott van a kanapé. Jó lesz nekem ott. Louisék
pedig csak had legyenek együtt.
-Menjetek csak. –mosolyogtam rájuk,
mire értetlen fejet vágtak. Niall arcán is meglepődöttséget fedeztem fel,
illetve egy csepp kis reményt. El kicsit félve, de lassan bement az egyik
szobába Louisval. Pár pillanatig csendben álltunk Niallel, majd megindultam a
kanapé felé. Leraktam mellé a bőröndöm,
majd elfeküdtem rajta.
-Ö…Nem jössz a szobába? –kérdezte
halkan Niall.
-Ugye nem gondoltad komolyan,
hogy majd EGY ágyban alszom veled?! Vagy hogy egy szobában leszünk? –nevettem
fel kínosan. Niall arca zavarttá vált, nem tudta hova nézzen. Lassan elindult a
„szobánk” felé. Az ajtót nem csukta be.
-Figyelj. –dugta ki a fejét. –Ha
gondolod, én alszom a kanapén… -motyogta. Elgondolkodtam… Hiszen ez az ő
turnéjuk, nem lehet olyan bunkó, hogy egy fárasztó koncert után hagyom, hogy a
kanapén aludjon… Viszont, ha én nem alszom ki magam akkor hisztis vagyok, és
senki nem jár jól. És elméletileg Niall ajánlotta fel.
-Rendben. –pattantam fel, majd
kezemben a bőrönddel megindultam a szoba felé. Arcomon egy nyertes mosoly
ékeskedett, Niall pedig nagyot sóhajtva indult el a kanapé felé. A szoba amúgy
csodálatos volt. Óriási erkély tartozott hozzá, egy nagy fürdővel,
szekrényekkel, polcokkal,tükörrel, TV-vel, mindennel. Mivel most 1 hétig maradunk, a szekrénybe
pakoltam a ruháimat kivételesen nem hagytam a bőröndömben. Pár pillanat múlva
Niall lépett be.
-Nem azt mondtad, hogy alszol a
kanapén ? –kérdeztem flegmán.
-Csak a bőröndömet hoztam be…Ki
kell pakolnom a cuccaimat és a fürdő is közös. –vont vállat, majd lazán a
mellettem lévő szekrényhez lépett, és kezdte a ruháit elrendezgetni a polcokon.
Megforgattam a szemem majd folytattam a saját munkám. Niall a zeneszámaikat dúdolgatta. Kezdett az
idegeimre menni.
-Befognád? –csattantam fel, mire
azonnal abbahagyta. Levegőt sem vett egy másodpercre, majd elvette rólam a
tekintetét és csendesen pakolgatott tovább. A telefonom csörgése zavarta meg a
csöndet. odarohantam az éjjeliszekrényemhez, majd mosolyogva nyomtam meg a zöld
gombot.
-Szia. –köszöntem bele.
-Szia drágám. Nem tudod elhinni,
mennyire hiányzol. Alig várom, hogy ma lássalak! –éreztem a telefonon keresztül
is, hogy mosolyog.
-Én is. Már nem bírok várni.
–kuncogtam.
-Milyen a szállás? Kivel vagy egy
szobába? Itt nyeltem egy nagyot. Drew mindig megkérdezte, hogy kivel vagyok egy
szobában (azt hiszem egy kicsit féltékeny). El akartam ezt a témát
kerülni…Tudtam, hogy ha megtudja, hogy Niallel vagyok kiakad…
-Hát..Ö…Igazából nem mi
választottunk most…
-Niallel vagy?! –emelte fel a
hangját.
-I-igen..vagyis, nem! Mert vele
kellene lennem, de ő a kanapén alszik. –mondtam csendesen.
-Csak tudjam meg, hogy hozzád ér
egy ujjal is…Nem fog többet énekelni, azt garantálom.
A gyomrom görcsbe rándult. Nem
tudhatja meg a csókot! Bántani fogja Niallt! Nem mondhatom el neki…
-Figyelj, éppen pakolu…pakolok,
szóval lerakom. Akkor 1 óra múlva várlak. Szeretlek.
-Én is. Alig várom, hogy
lássalak, puszi.
Ezzel kinyomtam a telefont. Nagyot sóhajtva lefeküdtem az ágyra.
-Csak nem féltékeny? –kuncogott
Niall. Szúrós tekintettel néztem rá.
-Lenne mire? –kérdeztem flegmán.
Megrázta a fejét, majd miután szerencsére végzett a pakolással elhagyta a
szobát. Kiültem az erkélyre, kezemben a telefonommal, majd élveztem a kilátást.
Pár madár repült el felettem, majd egy adag ’madár kaki’ nem messze előttem
landolt.
-A rohadt életbe… -morgolódtam,
majd inkább visszafelé vettem az irányt a szobába. Ahogy leültem az ágyamra
hallottam, ahogy kintről beszélgetés szűrődik.
-Te mit keresel itt? –ez ezer
százalék, hogy El hangja volt.
-Nem hajlandó velem egy szobában
lenni… -válaszolt Niall enyhe szomorúsággal a hangjában.
-Ez komoly hogy a kanapén fogsz
aludni? –röhögött föl Zayn. –Áhá, szóval akkor ő is itt van…
-Van más választásom?! –tette fel
a költői kérdést Niall.
-Hát öcsém, kikészít téged ez a
csaj. –nevetett Harry. Egek, mindeni a mi szobánkban van?!
Felálltam az ágyról, majd úgy
döntöttem kimegyek hozzájuk. Perrie vigyorogva ölelt magához, és ahogy
végignéztem a társaságon mindenki itt volt.
-Törzshely lett a szobánk.-kuncogtam.
-Gondoltuk benézünk hozzátok.
-Felőlem. –vontam vállat, majd
leültem a kanapéra és bekapcsoltam a TV-t. Mellőlem torokköszörülés
hallatszódott. Oldalra fordítottam a fejem.
-Az ágyamon ülsz. –kacsintott
Niall, mire megforgattam a szemem, majd lendületből levágtam magam a szőnyegre.
Csönd telepedett közénk, miközben a csatornákat váltogattam.
-Mi ez a csönd, emberek?
–szólaltam fel.
-Semmi. - vont vállat Louis. Nem
foglalkoztam velük,pedig tudtam, hogy valami baj van… Inkább a képernyőt
vizslattam, ahol a Spongebob ment éppen. Louis felüvöltött, hogy
„SPONGYABOOOOB” és az ölebe ült. Szó szerint..
-Louis, szállj le rólam nem vagy
könnyű .-nyögtem ki, majd megpróbáltam letuszkolni magamról kevesebb
sikerrel. Az oldalába böktem, mire
megugrott, így kitudtam alóla csúszni. Louis a fenekére esett, majd a fájó pontot
simogatta, mi pedig szakadtunk a nevetéstől.
-Ez nem vicces helyzet. Ez be fog
lilulni. –Louis lebiggyesztette ajkait, majd sírást tetetett. Eszembe jutott,
hogy hamarosan jön Drew, ezért el kéne készülődnöm.
-Srácok, ne haragudjatok, de én
elmegyek készülődni. Hamarosan jön Drew.- ahogy erre gondoltam akaratlanul is
elmosolyodtam. Bár egy picit azért féltem, hogy hazudnom kell neki, de muszáj lesz.
-Aztán nem hangoskodni nekünk
itt, mert figyelmeztetlek, itt vagyunk a szomszéd szobában. –kacsintott Harry,
mire megforgattam a szemem, és eltűntem a szobámban. Megengedtem a jéghideg
zuhanyt. A zuhanykabin vagy ötször akkora volt,mint otthon. Miután kiszálltam,
akkor vettem észre, hogy 20 percen keresztül zuhanyoztam. A szemem
kikerekedett, hiszen 15 percem maradt. Gyorsan megszárítottam a hajam, magamra
kaptam a fehérneműimet, majd a szekrényhez léptem. Idegesen trappoltam a
lábammal,nem tudtam mit vegyek fel. Végül egy szoknyába betűrtem egy topot, egy
kis szempillaspirált tettem fel és szájfényt, majd megfordultam a tükör előtt.
A
telefonom ebben a pillanatban csörrent meg.

-Háló? –szóltam bele kihívó
hangon.
-Heló, bébi. Lent vagyok a
szállodánál, és alig várom, hogy lássam a csodás barátnőmet. Nem tudod, melyik
szobában találom? –kuncogott.
-Hmm. Azt hiszem második szint,
104-es.
-Fél perc múlva ott vagyok.
Ezzel letette a telefon.
Kimentem, de a többiek még mindig ott voltak. Most küldjem ki őket?
-Grrr. Szexi. –kacsintott Harry,
amit egy szemforgatással nyugtáztam.
-Mikor jön Drew? –kérdezte El
kedvesen. Ebben a pillanatban kopogtak. Vigyorogva az ajtóhoz futottam, majd
amikor kinyitottam felfedeztem Drewt. Egy óriási mosoly terült szét az arán,
tekintetét végigfuttatta rajtam, majd olyan szorosan ölelt magához, mint akit
utoljára lát. Hosszasan megcsókoltam. Olyan jó volt újra belélegezni a
jellegzetes illatát. Barnás haja fel volt zselézve, egy farmer háromnegyedes gatyát viselt egy fehér pólóval és fehér Conversezel.
-Úgy hiányoztál. –suttogta a
fülembe. Fejemet a mellkasába fúrtam,majd ismét megcsókoltam. Újra, és újra. Egy
torokköszörülést hallottunk magunk mögül. Ez tuti Louis…jegyeztem meg magamban,
majd elváltam Drewtól.
-Sziaaaaa barátoooom. –ugrott oda
Lou Drewhoz, majd megölelte, amire felnevettem. Drew meglepődve nézett.
-Jó lesz,ha már valamit csinálsz
ezzel a lánnyal, mert az utóbbi időben egy bokrot viccesebbnek és boldogabbnak
nevezhettünk volna, mint őt. –kuncogott Perrie, mire Drew rám nézett és
kacsintott egyet.
-Akkor ki kellene mennetek a
szobából. –nevetett Drew, amire elpirultam. A többiek felnevettek, én pedig a
csupasz lábfejemet vizslattam, amin a neonrózsaszín körömlakk kezdett lekopni.
Drew egy puszit nyomott fejemre, majd
kezét a derekamra csúsztatta. Odaléptünk a többiekhez. Drew a fiúkkal
kezet fogott, illetve bemutatkoztak egymásnak. Azt hiszem jól fogadták egymást.
De amikor Drew Niallhöz ért, egy flegma arckifejezést vágott, majd csak egy
„heló”-t biggyesztett oda neki. Niall meglepődötten pillantott rá, majd
gúnyosan elmosolyodott és egy „cső”-t nyögött ki.
-Na gyertek skacok, hagyjuk a
fiatalokat. –kuncogott El, majd mindenki megindult kifelé. Persze Harry nem
hagyhatta ki a beszólást.
-De aztán csak okosan! -dugta be a fejét még a göndörke, majd
kicsuktam szabály szerűen. Drew mosolyogva nézett rám, mire a karjaiba
ugrottam. Egy hosszú, lágy csókot váltottunk, majd az ölébe vett és pörgetni
kezdett, amit egy nevetéssel nyugtáztam.
-Tegyél le! -sikítottam. Egy
puszit nyomott a nyakamra, amitől jóleső bizsergés futott át testemen.
Ú, Drew és Niall közt rendesen érezni a feszültséget, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből!
VálaszTörlésSiess a kövivel, és kellemes nyarat.!(:
xx
:D
Törlésa következő részben mindenre fény derül.:)
sietek xoxo
köszönöm szépen, viszont kívánom! :)♥
Nem szereten ezt a Drw nevezetű gyereket. Irritál..
VálaszTörlésNagyon jó lett btw.:D Nagyon remélem, hogy An-nek Niallel lesz meg az 'első alkalom' már ha érted mire gondolok.;))
SIESS.<3
:D:D
Törlésörülök, hogy tetszett:))x
of course, I know what you mean. ;)
sietek ♥
Szioooo
VálaszTörlésnagyon jó lettt a rész remélem Niall-el nem sokára egymásra találnak, kibékülnek
Puszii: Fanni :)) <33
szia, örülök, hogy tetszett :))xx
Törlésidővel minden kiderül... :D
puszi ♥
Ezer bocsánat, hogy az utóbbi időben nem írtam komit, de be kell, hogy valljam nem is tudtam olvasni. Egyszerűen nem gépeztem. Mindenesetre nagyon tetszett az összes rész amihez nem írtam komit. Remélem nem kínzol mostmár sokáig minket, mert nagyon várom hogy összejöjjenek. Siess a kövivel és még egyszer bocsi, hogy nem írtam :( xx
VálaszTörléssemmi gond.:))xx
Törlésörülök, hogy tetszettek:)x
hát, majd kiderül... :D
sietek xoxo