#32 - "Miért törődsz velem ennyire?"

Sziasztok!:))
Köszönöm a kommenteket, az előző résznél 5-en kommenteltetek*--*♥
Illetve, ugye van ez a Bloglovin-os dolog, ott is már 9 követője van a blognak:'))
Aki esetleg még nem követte be a blogot, IDE KATTINTVA megteheti! :)
Illetve, a július 1-én kezdődő új blogomat, pedig IDE KATTINTVA követhetitek be! :)
 Sok-sok puszi , remélem élvezitek a nyarat! :))♥

--

A lányokkal éppen a medence parton ültünk, és napoztunk.. Perrie ötlete volt, hogy felejtsük el ezt a napot ezzel a kikapcsolódással, gondoltam tényleg jó lesz. A neonrózsaszín bikinimben feküdtem a napágyon, fejemen a napszemüveggel, fülemben pedig a fülhallgatóval. A lányok is hasonlóan cselekedtek. Egy óra után már kezdett égni a hátam, ezért átfordultam a másik oldalamra, így a hasamat érte a forró napsugár.  Egy idő után ezt is kezdtem megunni, így felkeltettem a már álomban lévő Perriet mellettem, aki egy morgással fogadta az ébresztést.

-Gyere fürödni. –kuncogtam, mire felült és nyújtózott egyet. Elnek is szóltam, ő szerencsére nem aludt. Lassan belementünk a hideg vízbe, majd azonnal felfrissülő érzés járta át a testem. A hajamat felkötöttem, így nem lett vizes. Ültünk a vízben és beszélgettünk egy jó ideig, majd El telefonja csörögni kezdett. gyorsan kipattant a vízből, majd vizes kézzel felvette a telefonját.

-Igen? A medencénél. Rendben. Nyugi, Lou. Oké. Értem. Nem kellett volna. Nyugi már, szia.

Megforgatta a szemét, majd elmosolyodott és maga köré tekerte a törölközőjét.

-Gyertek csajok, Louis már halálra aggódja magát. –kuncogott. Mosolyogva kimásztunk a medencéből, majd pár percig még szárítottuk magunkat a napon. Kezünkbe kaptuk a törölközőket és a telefonokat, majd mezítláb indultunk fel a hotelszobáinkba. Mindenki a mi szobánkban volt. Louis azonnal El nyakába ugrott, mire szegény lány majdnem hátraesett.

-Jézusom! Azt hittem, hogy már elvitt titeket az a Drew gyerek. –szorította Louis Elt. Mosolyogva néztem őket. Az ő kapcsolatuk szerintem mindenki számára a példa. Tökéletesen szeretik egymást, összeillenek, és nincs titkuk egymás előtt. Remélem egyszer én is megtalálom azt, aki ennyire fog aggódni értem mint Louis Eleanorért.

Kezdett késő lenni. Vacsorázni mentünk, majd utána amint felértünk megtámadtam a fürdőt. Nem tudom mennyi ideje zuhanyozhattam, de nagyon jól esett a hideg víz. Magam köré csavartam a törölközőmet, majd az enyhén nedves fürtjeimet a bal vállamra söpörtem. Kimentem a fürdőből, majd amint megfordultam majdnem leejtettem magamon a törölközőmet .

-Niall! Mit keresel itt? –szóltam rá mérgesen.

-Esetleg…Ö… Fürödni jöttem? –kérdezte kuncogva. Aj, a fenébe. Egy fürdőnk van. Sóhajtottam egyet, majd kitártam az ajtót neki. Belépett a fürdőbe, majd miután az ajtó becsukódott, gyorsan magamra kaptam egy francia bugyit és egy barackszínű feszülős toppot (persze  melltartót magamon hagytam), majd kiültem az erkélyre. A csillagok bevilágították az eget, messzire elláttam. A városi fények is látszottak, illetve az emberek apró hangyáknak tűntek csak. Gyorsan visszamentem a fényképezőmért, ezt a pillanatot meg kellett örökítenem. Lőttem pár fényképet, majd ültem tovább, és bámultam a kilátást. Az utóbbi időben teljesen felfordult az életem… Sosem voltam még ennyire keresett a fiúk körében. Nem voltak ilyen jó barátaim, nem ismertem a sírást sem. Általában mindig erősnek mutatkoztam. Amikor eltört a kezem 6 évesen, nem sírtam, mert erős akartam lenni. Amikor meghalt a teknősöm nem sírtam, mert erősnek akartam tűnni. Erre tessék… A szimpla gondolat, hogy a barátom egy idióta volt végig, és én még csak nem is tudtam, nem éreztem ezt át, könnyeket csal a szemembe. Megváltoztam…nem vagyok az az életvidám lány, aki eddig. Aki minden nevetett, bárkivel könnyen ismerkedett. És ez zavar. Meg kell változnom, újra a régi énem akarok lenni.

Mellettem megmozdult a szék. A holdfényben felismertem a szőke hajkorona tulajdonosát. Pillantásom elvettem róla, majd magam elé néztem.

-Jól vagy? –kérdezte aggódóan.  Bólintottam, majd egy mosolyt erőltettem az arcomra.

-Szép a kilátás, nem-de? –szólaltam meg.

-Ö…An, biztos minden rendben?

-Igen. –mondtam kicsit idegesebben. Nem akartam most senkivel nagyon társalogni. Csak egyedül akartam lenni egy kicsit.

-Látom rajtad, hogy nem. –mondta halkan. Amikor rossz hangulatban vagyok, amúgy is könnyen fel lehet húzni, de most valahogy még gyorsabban sikerült neki.

-Niall hagyj békén! Nm rád tartozik, oké? Mégis mit érdekel téged, hogy mi van velem? Az utóbbi időben sem fordítottál rám túl sok időt, nem-de? Akkor most mi ez a nagy kérdezősködés? Csak menj el, és hagyj egyedül, ennyit akarok, oké? Menj be. –szórtam rá a szavakat idegesen. Szemei csillogtak a holdfényben, az ajkai egy kissé szétnyíltak a meglepődöttségtől. Nem szólt semmit, csak ült egy helyben, és rám meredt. Ezt nem hiszem el…Megint rajta töltöttem ki az idegességemet, pedig ő ismét nem csinált semmit. Sóhajtottam egyet, majd felhúztam a térdeimet, átfogtam őket a kezemmel, és rájuk hajtottam a fejem. Hirtelen Niall felállított a helyemről, majd magához ölelt. Viszonoztam az ölelését. Fejemet a mellkasába temettem, ő pedig biztatóan simogatta a hátam. Apró puszikat adott a fejem búbjára, ami teljesen lenyugtatott. Ismét lelkiismeret furdalást éreztem, amiért gonosz voltam vele, pedig csak kedves akart lenni.

-Sajnálom.. - suttogtam a mellkasába. Éreztem, hogy vesz egy nagy lélegzetet,majd a mellkasa süllyedni kezd. Újra emelkedett, újra süllyedt.

-Semmi baj. –simította meg a karom.

-Miért törődsz velem ennyire? –kérdeztem tőle azt a kérdést, amire már egy ideje keresem a választ.

-Mert erre valók a barátok.

*

Reggel arra keltem, hogy valaki rázza a karom.

-Kelj fel, An. –kuncogott El. Ásítottam egyet, majd átfordultam a másik oldalamra. Hirtelen egy apró sikoly szaladt ki a torkomon, és ugrottam egyet. Niall amint kinyitotta a szemeit, ő is megijedt az én halálra rémült arcomtól. El nevetésben tört ki, az ajtóban álló Louisval együtt.

-Te mit keresel itt? –kértem számon a kócos hajú, kómás fejű Niallt.

-Én..Ö… -pirult bele a mondanivalójába. –Tegnap elaludtál kint az erkélyen…És behoztalak…

-És mért maradtál itt? –húztam fel a szemöldököm.

-Mert…mert kapaszkodtál belém. –mosolyodott el. Elfordítottam a fejem, majd kiugrottam az ágyból és a fürdőbe vettem az irányt. Gyorsan megmosakodtam, illetve megmostam a fogam, majd visszamentem. Meglepetésemre Niall nem ám, hogy elment volna, ugyan ott feküdt. De ez még semmi, El az én helyemen, Louis pedig az ágy végében.

-Ti mit csináltok itt? –nevettem el magam.

-Kikérdezzük a szőkét a tegnap estétekről, de nem árul el semmit.

Arcomba pír szökött, majd szúrós tekintettel Niallre néztem, aki ugyan úgy festett mint én, csak ő Louisra meredt csúnyán.

-Na gyertek, hamarosan koncert, és még reggelizni is kellene.

Miután mindenki kiment, magamra kaptam egy rövid gatyát és egy toppot, majd a másik három idiótával egyszerre indultunk le reggelizni. Furcsa nekem Niall… Néha olyan ’nagy arc’-nak tűnik, valamikor meg egy csöndes, elpirulós kisfiú. És ezt nem tudom, hogyan kezelni.

Az én reggelim 3 Nutellás palacsintából, egy pohár tejből és levezetésként egy vaníliás croissantból állt. Louis meg is jegyezte, hogy egyre jobban „Niallösödöm’’. Erre csak megvontam a vállam, majd inkább felálltam az asztaltól, és felmentem a szobámba. Ma a fiúknak koncertjük lesz, kettő is, ezért a fényképeket feltöltöttem a laptopomra, így sok helyem maradt az újaknak.

 

*

A közönség eszméletlen volt. Az arénát megtöltötték a sikítozó lányok, a fiúk szokásosan végig hülyéskedték az előadást, illetve a kedvencem az volt, amikor lehúzták Harry alsóját. Na ezen a lányokkal akkorát röhögtünk, hogy pár percig abba sem hagytuk. Nagyon vicces volt, meg kell hagyni. A lányok vagy háromszor annyira sikítottak, mint az egész koncert alatt összesen. Jól lecsíptem a pillanatot, azt hiszem lesz mivel szívatni majd Harryt. 

Az esti koncerten a kedvenc pillanatom az volt, amikor Niall elesett a színpadon, és elnevette magát, ezáltal nem tudta elénekelni a részét. A fiúk is nevetésbe törtek ki, egyedül Zayn tudott annyira komoly lenni, hogy elénekelte a fiúk helyett azt a pár részt. Ismét azt kell mondanom, hogy imádom a hangjukat és a számaikat. Az egész koncertet végig énekeljük általában a lányokkal, és ez most sem volt másképp. A koncert végén mindegyik fiú öltözőjébe bementem képet készíteni. Harry direkt ledobta a pólóját, hogy félmeztelenül pózolhasson a kamerának, Liam a Batmanes pólójában volt, Louis a csíkosban, Zayn egy izomtrikóban (meg is említettem neki viccből, hogy még is mire ) , majd amikor Niallhöz mentem, ő szintén félmeztelenül állt. Egy pillanatra megijedt, amikor meglátott, majd elmosolyodott.

-Képeket csinálsz? –kérdezte szórakozottan, miközben egy póló után halászott.

-Igen, igen. –mosolyogtam, majd lőttem párat az öltözőjében. Megpróbálta befeszíteni az izmait, amire hangosan kinevettem és felhúzta a szemöldökét.

-Most mi olyan vicces?

-Nincs mit feszíteni, Horan. –kacsintottam rá.

-Ó, igen? –indult el felém sunyi mosollyal az arcán, mire kérlelően pillantottam rá, és nevetve hátrálni kezdtem. Végül elértem az ajtóhoz. Nekipréselt, majd a kezeimet magam mellé szorította.

-Na most ki az erős? –kuncogott.

-Legyőzöl egy lányt, tényleg nagyon erős gyerek vagy te, Niall. –nevettem képen, ami látszólag nem nagyon tetszett neki. Hirtelen nyitódott az ajtó. Niallel pedig egyszerre estünk ki rajta. Nyögtem egyet, ahogy Niall rám esett, de meglepetésemre én is puhára estem. Zavaromban nem tudtam mit tenni, hirtelen lelöktem magamról Niallt, aki (azt hiszem) elég fájdalmasan eshetett le rólam, mert feljajdult. Leszálltam az illetőről aki alattam feküdt, majd megbizonyosodtam róla, hogy ez Louis. Fájdalmas arckifejezése mosolyt csalt az arcomra, majd nevetésbe torkollottam.

-Mond meg Elnek, hogy ne számítson ezek után arra, hogy gyerekünk lesz. –sziszegte a fogai között, mire a még mindig földön fekvő Niallel röhögni kezdtünk. –Ez nem vicces… -szólalt meg újra Lou. A fényképezőmet kezdtem nézegetni, nem-e esett baja az előbbi „szőke-fiú-csapása” miatt,de szerencsére semmi baja nem volt.

-Louis, El hol van?

-Valahol az öltözőm felé.

Vigyorogva hagytam ott a két földön fekvő fiút, majd rohantam Elhez. Meg is találtam Louis öltözőjében, ahol éppen Lou ruháit hajtogatta.

-El. A pasid azt üzeni, hogy nem lesz gyereketek. –nevettem.

-Mi történt vele? –forgatta meg a szemét, majd elmosolyodott.

-Éppen az ajtóhoz szorított Niall, majd Louis be akart volna jönni, de egyszerre kiestünk az ajtón. Én Louisra, Niall rám.

-Várjunk csak. –emelte fel a mutató ujját. –Mi az hogy Niall az ajtónak szorított? –nézett rám kérdően, arcán egy sunyi mosollyal.

-Semmi extra. Csak egy játék volt. –vontam vállat, majd inkább kimentem az ajtón, otthagyva Elt.