#34- Barátok !

Sziasztok!:) Nagyon köszönöm ezt a sok támogatást, pipát és kommentet!! Rendkívül hálás vagyok érte! ♥ 

Ne haragudjatok,ez a rész elég lapos lett.:( De a következőbe már több minden fog történni, ígérem.:)

u.i.:  Amint tudjátok hamarosan elkezdem az új blogom.:) Ha még nem iratkoztatok volna fel, vagy még nem néztétek volna meg , íme a blog.: http://thelifeiscruelniallhoranfanfiction.blogspot.hu/

Itt a trailer kedvcsinálónak: https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=x7GGE0wBnsg

És IDE KATTINTVA  tudjátok bekövetni a blogot Bloglovin-on :)))

 

Az arcomat a párnámba temettem, úgy feküdtem hason az ágyamon. Mellettem Eleanor feküdt, és próbált vigasztalni, hogy nincs ezzel semmi baj, de nem nagyon tudott meghatni a monológja.

-Azt fogják hinni az emberek, hogy k*rva vagyok. –morogtam a párnába. –Én is azt hinném magamról mások helyében.

-Ne mert még egyszer ilyet mondani, mert nem vagy az ! An hányszor mondjam már el, hogy nem volt semmi extra, csak részegek voltatok mindketten. Ennyi. Ne fokozd már ezt ennyire túl.

Igaza lenne? Hiszen…kenhetem arra, hogy részeg voltam, nem? De akkor is, bennem van a tudat, hogy…rámásztam Niallre. És a legrosszabb ezek után következik majd, amikor beszélnem kell majd vele, hogy mi is volt ez…ha szerencsém van ő is annyira részeg volt, mint én, és nem emlékszik nagyon semmire. HA szerencsém van…

Felültem az ágyon, majd idegesen a hajamba túrtam.

-Szerinted a fiúk sokat fognak még ezen a témán lovagolni?

-Néhányszor felfogják hozni viccképpen, de csak nevess rajta, és akkor abbahagyják. –mosolygott.

*

A fiúk éppen koncertet adtak, én inkább úgy döntöttem egy kicsit egyedül maradok. El és Perrie rengeteget győzködtek, hogy menjek velük, de végül belefáradtak a győzködésbe, és beletörődtek, hogy mennyire makacs vagyok. Kellett ez a kis egyedüllét. Belemosolyogtam a laptopom kamerájába, ugyan is a másik oldalon anyu volt. Fülig érő szájjal mutatott a már kerekded pocakjára. Én is elmosolyodtam. Ott van a kistestvérem. Aki ha minden igaz 6 hónap múlva világra jön. Anyu elmondása alapján már mindenre felkészült, jár terhestornára, illetve már a babaszobát is kialakította. Lehetne ennél jobb, hogy egy tündéri kishúggal ajándékozott meg a sors? Alig hiszem! Anyu rengeteg kérdezett rólam, a srácokról, a turnébuszról, és az ittlétről. Nagyjából semmit nem mondtam el neki Niallel kapcsolatosan, ugyan is csak elsírtam volna , vagy ismét elszégyelltem volna magam.  Drewval kapcsolatos dolgon nagyon felhúzta magát. Azt hajtogatta, hogy megkeresi és addig püföli majd pelenkával, amíg kegyelemért nem könyörög. Erre hangosan felnevettem. Imádni való anyukám van!

-És a neven már gondolkodtatok apával?

-Igen… -mosolyodott el. –Apádnak az Ashley tetszett, nekem pedig az Emily. És végül közös megegyezés alapján arra jutottunk, hogy Shalley lesz a kicsi.

Shalley. Aranyos név! Már látom a szemem előtt a képet, ahogy hajnalok hajnalán Shalley az ordibálásával fog felkelteni, de nem fog zavarni, ugyan is lesz egy kishúgom! Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lesz. Mivel anyu szőke, apu barna, garantálom hogy a pici is szőke lesz.

Még beszélgettünk anyuval jó pár percet, majd lerakta ugyan is csörgött a telefonja. Integettem neki, majd kinyomtam a piros gombot. Céltalanul görgettem le a Twitteren. Már ezer éve nem voltam fent. A rengeteg követő meg sem lepett, hiszen a fiúkkal vagyok, és jelenleg most én vagyok a „közellenség”. A rosszindulatú üzenetek nem kicsit estek rosszul… Rengetegen megvádoltak azzal, hogy kihasználom a fiúkat, kérdezgették, hogy Niallel járok-e, de páran pedig ezt már rögtön kis is jelentették, illetve megjegyezték, hogy szép pár vagyunk.

Kiírtam pár dolgot, illetve válaszoltam néhány embernek.

„ Utálom az érzéseimet…Nem igazodok ki rajtuk ! #elegemvan „

„ @directionerladyxoxo Nem, nem járunk. és jelenleg barátoknak sem mondhatjuk magunkat „

„@mylifeis1Dandtherlittlething Igen, a fiúkkal vagyok a turnéjukon, de semmi kihasználási szándékom sincsen. ;) ’’

„@lottie_lovesonedirecion: nekem a k*rva szóról más a fogalmam, de ha te mondod… xx „

A végére már kezdtem felidegesíteni magamat. Ezek a lányok nem is ismernek engem! Azt sem tudják ki vagyok, még is jelentéktelen dolgokkal vádolnak és ronda jelzőkkel. A sarkon állok, és pénzért fekszek le pasikkal? NEM! Tehát nem vagyok k*rva. Jártam iskolába rendesen, és normális jegyeim voltak? Igen! tehát nem vagyok ostoba… és még sorolhatnám. Hirtelen villogott a Facebook-om, hogy üzenetem jött. Megnyitottam, majd mosolyogva vettem észre, hogy Emma írt. Elregéltem neki mindent, egytől egyig -enyhén elzsibbadtak az ujjaim a sok írásban- majd elmondta, hogy ő mit tenne, illetve, hogy vele mi a helyzet. Örültem, hiszen ő most jelenleg boldog a barátjával. És itt vagyok én… Aki csak sír és megtörik minden egyes rossz szónál, nincs normális kapcsolata, és jelenleg a fél populáció gyűlöli, mert állítólag elvettem a „férjüket”.

Hirtelen nyitódott az ajtó. Lecsuktam a laptopom tetejét, majd egy mosolyt erőltetve az arcomra bámultam a bejövő Elre, Louisra, és…Niallre.

-Mi jót csinált ’itthon’ a bánat hercegnője?- vágódott le mellém Louis, mire megforgattam a szemem, majd elmosolyodtam.

-Kérlek szépen hadsereget állítottam a boldogságom ellen. Vagyis, nem nagyon kellett, mert már van ’pár’ személy akik a pokol legmélyebb sarkába kívánnak, amiért állításaik szerint elvettem a "szőke hercegüket".-biccentettem a fejemmel Niall felé.

-Anyám. Ugye nem a directionerek írtak neked?

-Talált, süllyedt. –vontam vállat, majd a konyhába lépkedtem, hogy igyak valamit. Kivettem a hűtőből egy vaníliás Coca Colát (nagyon finom volt), majd visszaültem a kanapéra. Louis és El eltűntek a saját szobájukban, ketten maradtunk Niallel. Kezdett kínos lenni a csönd. Hirtelen lesüllyedt mellettem a kanapé, majd a zavart tekintetű szőkeség felé néztem.

-Figyelj…Azt a tegnapi dolog…

-Hagyjuk! –vágtam a szavába. –Mi lenne, ha meg sem történtnek nyilvánítanánk? Mindketten részegek voltunk, nem gondolkodtunk, ennyi. –mosolyodtam rá. Látszólag meglepte a válaszom majd egy vigyor ült ki az arcára.

-Akkor barátok?

-Barátok.-biccentettem. Közelebb csúszott hozzám, majd fél karral átölelt. Vállára hajtottam a fejem, majd úgy néztük tovább a TV-t.

*

Aj, pakolás. Utálok pakolni! Mondanom sem kell, elég nehézkesen sikerült behúzni a bőröndöm. Ma továbbutazunk, és most egy ideig nem fogunk megszállni sehol, végig csak a turnébuszban, mert naponta, kétnaponta továbbutazunk majd. A utóbbi pár napban sikerült erőt vennem magamon, és nem gondolni arra az estére. Azt hiszem elég jól ment, ugyan is Niallel egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz (persze mint barátok) és kezdünk olyanok lenni mint régen. Megbeszéltük, hogy barátok vagyunk, és ez így van rendjén. Azt hiszem…

Miután nagy nehezen beerőltettem az utolsó farmert is a már teljesen megpakolt bőröndbe, sóhajtottam egy nagyot, majd kiabáltam Niallnek, hogy végeztem. Még egyszer mindent átnéztem utoljára, nehogy itt hagyjak valamit. Valami hiányérzetem volt még is, pedig már háromszor körbejártam az egész lakosztályt.

-Leviszem a bőröndjeidet. –kapta fel őket Niall, majd bólintottam egyet. Nem hagyott nyugodni a dolog, hogy mit hagyhattam itt. Benéztem az ágy alá, a szekrény alá, még az ágynemű közé is, de semmi. Gondoltam csak egy rossz megérzés. A többiek már lent vártak a recepciónál. Leadtam a kulcsot Paulnak, majd beszálltunk a turnébuszba. Milyen régen utaztunk vele. Igaz, csak pár nap, de még is furcsának tűnt. Zayn lehuppant a kanapéra, Louis az ölébe, Liam pedig az egyik fotelbe. Harry a fürdőt célozta meg, míg én inkább a lányokkal a részlegünkre vonultam. Belevetődtem az ágyba, majd sóhajtottam egy nagyot. Elindultunk. El és Perrie hirtelen rám ugrottak, amire felsikítottam, majd csikizni kezdtek. A végén már a könnyeim folytak, amikor belépett Louis az ajtón, és elordította magát, hogy „Superman is HERE!!!” Mindannyian felnevettünk, amikor Louis a vállára kapta Eleanort, és futni kezdett vele körbe a szobában. Végül ledobta az egyik ágyra, majd ráugrott ás csókolni kezdte ahol érte. Perrie az én szememet takarta el,én pedig az övét, majd jobbnak láttuk, ha békén hagyjuk a szerelmes párt. Kuncogva becsuktuk az ajtót, majd kimentünk a többiekhez.

-Luiéka ho hagtáo ? –kérdezte Harry teli szájjal, mert éppen valami csipsz félét evett.

-Á, csak élik a szerelmes mindennapjaikat. –nevetett fel Pezz mellettem.

-Hmmm. –jelent meg egy sunyi mosoly Harry arcán. –An..Ha gondolod, ma estére szabad vagyok.   –kacsintott rám. Megforgattam a szemem, majd inkább leültem Liam mellé, aki valami zenét hallgatott. Kivettem az egyik fülesét a füléből, majd beraktam az enyémbe. Valami bulizós számot hallgatott, amire ugrálni kezdtem majd kihúztam a fülest Liam iPodjából, így hangosan szólt a zene. Mindenki felpattant, és eszetlenek módjára ugráltunk és sikongattunk.

-Na, ez az An hiányzott már nekem. –ölelt meg Liam. Ilyen vagyok, ez az igazi énem. Az idióta, dilis, szőke lány (színes csíkokkal a hajában), és ezen nem is akarok változtatni. Hirtelen felszólalt a Harlem Shake, amire Harry beállt középre, majd várta a refrént, és idiótán evickélni kezdett a kezeivel. Idő közben megjelent Louis és El is, ugyan is Lou meghallotta a zenét, és nem bírta ki, hogy ne csápoljon idiótán velünk. A szám végén kipirulva, lihegve vetődtünk le a kanapéra.