I. Fejezet ~ Bevezeté

Sziasztok! A nevem Emma Juley. 17 éves vagyok. A szüleimmel élek Magyarországon. Van egy bátyám, Adam. Nagyon jól kijövünk egymással, de sokszor veszekedünk is azért. A szüleimmel mindent megosztok. Nagyon összeratró család vagyunk. Van egy legjobb barátnőm, Lola. Mindetn megosztunk egymással. Ki se bírnám nélküle. Komolyan. Az életem egész jó. Szerencsére jó gyerek vagyok, bár kicsit szerencsétlen. Akkor vátozott meg az életem , amikor a szüleim bejelentették, hogy Angliába költözünk. Mivel olyan iskolába jártam, ahol perfektül megtanultam angolul, az angollal nem lesz bajom. Nagyon várom már az utazást, csak Lola fog hiányozni... De majd tartom vele a kapcsolatot.
-Em! Kelj fel! 3 óra múlva indul a gép! Hahó!
Kómásan néztem fel, akkor jutott eszembe , hogy ma repülünk Londonba. Az új életem keztetet vesz. Kipattantam az ágyból, felvettem egy gatyát meg egy toppot, kivasaltam a hajam, majd egy kis szempillaspirált tettem fel. Nagyon vártam az utat. Az összes cuccom be volt dobozolva, nagy bőröndökkel volt tele a ház alja. Hiányozni fog Magyarország! Nagyon. De, London sokkal izgalmasabb. És legalább nem fogom elfelejteni az angolt sem nyáron. AZ idő nagyon gyorsan eltelt. Elindultunk a reptérre.
-Nagyon fogsz hiányozni te hülye! -ölelt meg nagyon erősen Lola. Mindketten sírtunk. Nagyon fog hiányozni ő is nekem.
-Te is nekem! De megígérem, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, jó? Ezt tartsd meg. Hozzon szerencsét neked, és erről mindig eszedbe jutok majd. -levettem a szerencskarkötőmet, majd odaadtam Lolának. Mégegyszer megöleltük egymást, de indulnom kellet. Fájó szívvel váltam el tőle. Minden nap beszélni fogunk! Hiszen 15 éve Legjobb barátnők vagyunk. Felszálltunk a gépre. Elfoglaltam a helyem. Éreztem, hogy egy új élet veszi kezdetét. A régi Emma nincs, helyette egy új, angol kiszerelésű Emma lesz. Elindultunk. Az ablakból kinézve végiggondoltam a Magyarországi életemet. Hogy most itthagyom a szülőhazám. 17 év után. A repülőn mellettem egy kislány ült a szüleivel. Mögöttem pedig 5 srác, aki napszemüvegbe és csukjában ült. Furák voltak. Idegesített, hogy az egyik folyton rugdallja a székem. Elején még tűrtem, de utána besokkaltam.
-Nem tudnád abbahagyni? Zavar... -morogtam rá idegesen.
-Tessék? -kérdezte angolul. Ekkor jöttem rá, hogy ők valószínüleg nem tudnak magyarul.
-Hagyd abba a székem rugdalását, mert nagyon idegesít... -váltottam angolra.
-Jah, neharagudj. Abbahagyom.
-Kösz...
Mögöttem sutymorgás volt. Nem tudom mit beszéltek rólam, de nem is érdekelt. Elszundikáltam a repülőn. Arra keltem fel, hogy bemondták, hogy a repülő hamarosan földet ér. Nagyon izgultam már. Kíváncsi voltam az új házra, Londonra, A London Eye-ra, mindenre. Amikor leszálltunk a gépről, egy taxi várt ránk. Beültünk, beraktuk a bőröndöket, a többit majd utánunk küldik postán otthonról. AMikor megérkeztünk, egy gyönyörű házat fedeztem fel. Ahogy beléptünk, körbefutottam az egész házon, és nézegettem mindent. Nagyon tetszett. Amikor megláttam a szobám el voltam ájulva. Egy pink-fekete-fehér színű zoba volt. Jó nagy,  hozzá gardróbbal. ELámultam. Be volt minden rendezve. Lehuppantam az ágyra, és gondolkodtam. Majd lefutottam a lépcsőn anyuékhoz, és a nyakukba ugrottam.
-Ez nagyon király!!!!! Ez a legjobb dolog ami történhetett velünk!
-Bizony. Elkezdődik az új életünk.
Bepakoltam a cucaimat a szekrénybe, a dolgaimat a polcra, majd a zsebembe dobtam a telóm.
-Hahó. ELmegyek körbenézni, oké? Teló nálam. Puszi.
-Jó. De még sötétedés előtt gyere haza.
ELindultam. Jó sokat sétáltam. Mindent megbámultam. Egy kis parkhoz értem, ahol minden gyönyörű volt. Nagyon tetszett. Elidőztem ott. Leültem a padra és néztem a kis tavacskát, majd egy térre menetem, ahol milliónyi galamb repkedett, és a gyerekek etették őket. Jó sokáig elvoltam. Kezdett sötétedni. El akartam indulni, de nem tudtam merre menjek. Berezeltem. Eltévedtem volna? Nem tudom merre menjek haza. Jézuom! Már az első nap eltévedek... Idegesen próbáltam tájékozódni, hogy merre lehetek, de nem tudtam semmit tenni. AZ jutott eszembe, hogy megkérdezem valakitől, hogy merre van az utca, ahol lakom. Hátha segítenek. Egy padon egy kapucnis srác ült. Odamentem hozzá.
-Szia, neharagudj, de tudsz nekem segíteni?
Felnézett, levette a kapucniját.
-Szia. Per... Héj. Nem te ültél előttünk a repülőn?
-Ő. Azt hiszem, de. - a fiú nagyon helyes volt. Szőke haj, ábrándító kék szemek, édes mosoly. -te rugdostad a székem... -erre elmosolyodott-
-Ne haragudj.
-Mind egy. Szóval, meg tudnád nekem mondani, hogy merre van a St. Mary's utca?
-Persze. Elmész egyenesen a parkon kresztül jobbra a postánál, balra a színháznál, ott egyenesen és onnal olyan 100 m.
-Ő. Ezt nem tudtam követni.
-Elkísérjelek? -mosolygott rám-
-Hát...Megköszönném.
-Amúgy Niall vagyok. Niall Horan. -nyújtotta a kezét.
-Emma vagyok.
-Hogy-hogy nem sikítozol? -vágott furcsa képet.
-Miért sikítoznék?
-Te nem ismersz?
-Honnan ismerjelek amikor a repülőn láttalak először.?!
-Oh. Ez érdekes...
-Érdeke nem érdekes, akkor segítesz hazajutnom?
-Öm. Persze. Induljunk.
Követtem a srácot. Elég érdekes volt, amit mondott, hogy miért nem ismerem. Honnan kéne ismernem? Szegényke lehet hogy meghülyült...
-És, amúgy eltévedtél?
-Valószínűleg, ha nem tudom merre kell menni... -mondtam lenéző hangon-
-Jó. De ha Londonban laksz, akkor hogy tévedhettél el?
-Ma költöztünk ide... Azért jöttem a repülővel. Magyarországon laktunk, csak ideköltöztünk, mert aput áthelyezték Londonba egy jobb állásba.
-Oh. EZ király. Ha gondolod, valamikor szívesen megmutatom a várost. -mondta egy féloldalas mosoly kíséretével.
-Te most flörtölni akarsz velem? -vontam fel a szemöldököm.
-Nem, nem... Dehogy is... Csak, vendégszerető vagyok, szóval gondoltam kedve leszek. -Aha, persze...
10 perc múlva megérkeztünk.
-Hát, akkor köszi, hogy segítettél hazajönni. Innentől betalálok egyedül is.
-Nincs mit. De, amúgy... -vakarta meg a fejét- Ráérsz holnap? Körbevezetnélek a városon... -látszólag zavarban volt-
-Hát, nem tudom. Lehet róla szó. -Niall arcán megkönnyebülést vettem észre-
-Király. Cserélünk számot?
-Persze. -beírtam a telójába az én számom, ő pedig az enyémbe az övét.
-Hmm. Ugyan olyan telónk van. -nevettem- EZ vicces. Csak az enyém fehér, a tiéd meg fekete. -Niall is nevetett- Na, de akkor megyek. Még egyszer köszi.
-Még egyszer nincs mit, és szia. Akkor holnap. -kacisntott egyet, majd elindult. Először egy kicsit még álltam az ajtóba, és néztem, ahogy elmegy. Nagyon kedves srác volt. Jókat beszélgettem vele, és röhögtünk is. És jól is néz ki. Amikor bementem a lakásba, a bátyám már ott állt, ölbetett kézzel, és gonosz vigyor volt az arcán.
-Jaj, persze. Cseréljünk számot. Ugyan olyan telónk van. Juuj. Majd holnap talizunk. -mondta lányos hangon. Erre nevetnem kellett.
-Hülye vagy. -röhögtem tovább.
-Ki volt ez a bájgúnár? -fordította komolyra a szót.
-Egy srác, akitől a parkban kérdeztem meg, merre lakom, mert eltévedtem.
-Aha, persze. Még csak ma jöttünk te meg már bepasiztál?
-Nem pasiztam be. Csak megmutatta hogy merre kell hazajönnöm.
-Jó,jó. Én elhiszem...
-Különben is foglalkozz a saját dolgoddal. Keress egy csajt magadnak. AMúgy, anyuék merre vannak?
-Elmentek bevásárolni, mert üres a hűtő.
-Oké. Felmegyek fürödni. -egy puszit nyomtam az arcára, majd engedtem vizet magamnak.Beültem a kádba, és Niallön gondolkodtam. Elég vicces, hogy ma jöttem, és már is találtam egy tök kedves fiúBARÁTOT. Ő csak egy barát. Meg különben is. Egy ilyen helyes srácnak biztos van barátnője. Miért pont én kellenék neki? Reménytelen eset. De, legalább lesz egy jóbarátom. AMikor kiszálltam, felvettem a pizsimet, bementem a szobámba, elővettem a laptopom és Twitterezni kezdtem. Majd elnyomott az álom. Reggel elég későn keltem. 10 óra kötül lehetett. Ez tőlem nem megszokott. De vidáman ébredtem fel, mert megkezdődik az első igazi napom Londonban. Levánszorogtam a lépcsőn, ahol anyuék már éppen reggeliztek.