/Emma szemszöge/

Nem tudtam mást tenni. Még mindig nagyon szeretem Niallt, annak ellenére amit tett, de nem tudnék a szemébe nézni minden nap így. Sokkal jobb lesz így nekem is. Legalább ha nem látom , el fogom felejteni. Igen, most ezt kell tennem. Nora annyira kedves volt. Felajánlotta, hogy minden nap odajön hozzám, és majd itt is alszik sokszor. Amint beléptem a lakásba, olyan furcsa volt, hogy nem voltam itt már egy ideje. Felmentem a szobába, betettem a cuccaimat a szekrényebe. De a többi cucc az még Niallnél van. És ott is marad egy ideig, mert nem szeretném látni. Vagy majd megkérem  fiúkat, hogy hozzák el nekem. Egész nap szomorú filmeket néztünk Norával, illetve én csak sírtam, Nora pedig vigasztalt. Este ott aludt nálam. Reggel amikor felkeltem borzalmas érzés volt, hogy Niall nincs mellettem. Norának el kellett mennie, mert Paulékkal valami ismerősükhöz hivatalosak. Én felhívtam skype-on Lolát. Elmondtam neki mindent. Mostanába úgy is csak kétnaponta beszéltünk. Teljesen ki volt akadva. Nem akarta elhinni, hogy Niall ezt tette. Elkezdte szídni Niallt mindenféle ronda jelzővel. Én csak röhögni tudtam rajta. Olyan viccesen adta elő. 3 óra beszélgetés utána anyuékkal is beszéltem, akik közökték, hogy a nagyi egyenlőre jól van, de még egy jó ideig nem jönnek haza. Adammel is beszéltem, aki nagyon jól érzi magát a táborban. Inkább nem mondtam el neki Niallt, emrt képes lenne rá hogy hazajön, és megveri szegényt. Szomorúságomban nem tudtam, hogy mit kénte tennem. Ki kéne mennem és kiszellőztetnem a fejem, vagy maradjak itt egész nap heteken keresztül. Enni nagyjából egész nap nem ettem semmit, nem volt étvágyam. Szívem mélyén reméltem, hogy Niall is legalább ennyire rosszul van mint én. A telefonom rezgett. A gyomrom automtikusan görcsbe rándult, mert nem akartam, hogy Niall küldjön sms-t. Pedig ő volt az. "Ne haragudj. Kérlek, beszéljünk!" . Ezzel a lendülettel ki is töröltem az sms-t. A nap folyamán többet is kaptam, de a 10. után már el sem olvastam őket, csak a lomtárba dobtam mindegyiket. Úgy döntöttem TV-zek egy kicsit, de minden második csatornán a One DIrectionről volt szó, a maradék csatornák pedig vagy főzőcsatornák voltak, vagy mesék, amikhez nem volt hangulatom. Végig csak egy gondolat járt a fejemben. "Képes leszek újra a szemeibe nézni?" Rengeteget gondolkodtam rajta, mert szerettem még mindig, de egyszerűen úgy éreztem nem tudnék hozzá úgy állni, mint eddig. A nap nagyon lassan telt.A percek óráknak tűntek, az órák napoknak. A közös emlékeink jutottak eszembe. Pedig, eddig nem is volt olyan sok. Nem vagyunk olyan rég óta együtt, még is képes voltam teljes szívemből beleszeretni 2 nap után.Este vettem egy forró fürdőt, majd lefeküdtem aludni, de a gondolatok nem hagytak nyugodni.
/Niall szemszöge/
Amióta elment olyan üresnek érzem magam, hogy nincs mellettem. Borzalmas érzés nélküle felkelni, nem simogatni a hátát reggel, és nem kapni reggeli csókot. És a legrosszabb az egészben, hogy minden az én hibám. SOha többet nem fogok senkit úgy szeretni, mint őt. Pont úgy, mint eddig sem szerettem senkit ennyire.                         A napom nagy részét a semmittevés töltötte ki. Még enni sem volt kedvem, ami nálam nagy szó. Sms-eket küldözgettem neki, de nem reagált. Mit is vártam volna?  De nem akartam feladni. Egy dolog maradt nekem, a remény. -Niall... -jött be Liam. -Igen? -Vissza fog jönni, ha gazán szeret. -Miért jönne vissza, amikor a szeme előtt csaltam meg? Bármennyre is szeretett, nem fog visszajönni. Ő maga mondta, hogy soha többé nem  akar velem beszélni. -Ez nem biztos. Lehet hogy csak a düh beszélt belőle. És tudom, hogy most nem ezt kéne mondanom, de ez az igazság. Te cseszted el, és nem neked kéned szmorkodnod, hanem valamit kitalálni, hogy hogyan tudnál találkozni vele és bocsánatot kérni. -Tudom Liam. Tudom hogy az én hibám. De meberből vagyok. Nem véthetek el hibákat? -Nem ezt mondtam.Szerintem menj el hozzá. -Nem fog beenegedni... -Egy próbát megér, nem? -Igazad van..
Eltökéltem magamban, hogy odamegyek hozzá, és meglátogatom, és elmondok neki mindent. Felkaptam magamra egy normálisnak tűnő ruhát és mentem is a kocsihoz. AMint odaértem Emmáék házához a gyomrom görcsbe állt és a szívem nagyon hevesen vert. Lehet, hogy van esélyem mindent helyre hozni? Nagyon lassú léptekkel odamentem az ajtóhoz és becsengettem. Nagyon nagyon izgultam, hogy láthatom. Pár pillanat múlva nyitódott az ajtó. Ott állt Emma karikás szemekkel, vörösre kisírt szemekkel, kócos hajjal. A szívem tört össze, hogy így kellett látnom, hogy szenved. Hogy látszik rajta, hogy mennyire össztört. És ez mint miattam!
-Em. -szúlítottam meg halkan. De azonnal rámcsapta az ajtót. Lehunytam a szemem, sóhajottam egyet, majd újra becsengettem. Ezúttal nem jött. Mág vártam legalább 15 percet. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Nem is az a legrosszabb, hogy én vagyok rosszul, vagy hogy lehet, hogy sohasem leszünk együtt újra, hanem az, hogy szomorúnak láttam. Hogy miattam van minden. Az én hülyeségem miatt. Nem akartam hogy ez legyen. Leírhatatlanul utáltam magam. Hazaérve befutottam a szobámba, bezárkóztam, és nem engedtem be senkit.
/Emma szemszöge/
Amikor megláttam Niallt összerándult a gyomrom. Ahogy a szemébe néztem létszott benne, hogy ő is mennyire kivan, és hogy mennyire rosszul érrzi magát.Láttam a fádalmat, a reményt és a csalódttságot. De hát ez a minimum a történtek után. AMikor megszólított, rácsaptam az ajtót. Nem voltam képes beszélni vele. Mindent akartam, csak vele lenni nem. AMint becsaptam az ajtót, lekuproodtam az ajtóhoz döntve a hátamat, és úja elöntött a sírás. Még egy jóideig csöngetett, de nem nyitottam ajtót. Egy idő után végre elment. Csodás. Mire sikerült volna egy kicsit is megnyugodnom, legalább egy kis ideog abbahagynom a sírást, megjelent.
/Niall szemszöge/
Legalább megpróbáltam. Nem fogom feladni, addig nem amíg nem mondhatom el neki, amit akarok. Ez biztos. Pár óra után már bekopogott Liam. -Beengedsz? -Gyere... mondtam végül. -Na, mi történt? Úgy látom nem sikerült jól. -Emma.. Feket karikásak voltak a szemei...Vörösre volt sírva a szeme...ÉS úgy nézett ki mint egy élőhalott...Ahogy meglátta, hogy én vagyok rámcsapta az ajtót...Annyira utálom magam Liam! -jött elő belőlem a könnyezés. - Én tehetek mindenről. Az a legrosszabb az egészben, hogy szenvedni látom. Őt. Érted? Borzalmas érzés volt látni, hogy ez mind miattam van... -Hát, akkor e nem sikerült a terv szerint. De legalább megpróbáltad. -ütögette meg a hátam, majd kiment. Imsét egyedül lehettem és elmerülhettem a gondolataimban.