/Emma szemszöge/
*1 héttel később*
Reggel ahogy felkeltem, lementem a konyhába reggelit csinálni. 1 hete, hogy nem beszéltem Niallel. Vagyis, ő kerestt töbször is, de nem vettem fel a telefont, az ajtón nem engedtem be. Még a számát is letiltottam a telefonomon. Nagyon nehezen telt ez az egy hét. Niall nélkül. Minden reggel hiányzott a reggeli ölelése, a csókjai, a bókjai. Mindene. Nem tudtam kiverni a fejemből. Hiába akartam, egyre inkább azt éreztem, hogy hiányzik, éls hogy a szívemben már megbocsájtottam neki, csak a természetem túl makacs hozzá, hogy elmenjek és megmondjam neki. Nora ma nem ért rá, ezért maradt a szokásos program. Szomorú filmek, sírás, alvás és felbecsülhetetlen mennyiségű kalória. Már a 3. filmet néztem, amikor úgy döntöttem kimegyek a levegőre. 1 hete nem voltam kint. Felvettem egy ruhát, majd kiléptem. A fény vakította szemem, mivel a sötéthez volt már szokva. Feltettem egy napszemüveget, majd elindultam a parkba. Leültem egy padhoz. Csak bámultam ki a fejemből. Néztem a galabokat, és eszembejutottak a Niallel itt töltött idők. Pér könnycsepp gurult le az arcomon. Ekkor egy kéz fogta meg a vállam.
/Niall szemszöge/
Ma egy hete, hogy Emma nem beszél velem. Hiába kerestem, hiába hívtam,, nem vette fel. Ajtót se nyitott nekem. Kezdem teljesen elveszteni a reményemet. Még enni sincs kedvem!!!!
-Na, most már ideje lenne kimozdulnod haver. Egész héten itt ültél, és magadbaroskadva sírtál. Jó lenne rájönnöd, hogy vége.
-Nincs vége Harry! Nem adom fel! Hiányzik! Rettenetesül! Nem bírom nélküle... Addig nem adom fel, amíg a szemebe nem mondja, hogy utál.
-Hát, te tudod.
A fiúk a konyhába voltak, Harry elment valahova. Lehet, hogy tényleg fel kéne adnom. De addig úgy sem fog menni, amíg tőle nem hallom, hogy utál. Ha a szemebe mondja, akkor békénhagyom. Megígérem!
/Emma szemszöge/
-Harry? Mit keresel itt? -öleltem meg.
-Én? Kijöttem sétálni. Baj? -nevetett,
-Nem.
-Mi újság van?
-Semmi.Ma jöttem ki először a lakásból... -néztem magam elé.
-Emm. Csak annyit akarok mondani, hogy Niall teljesen maga alatt van, és nem adja fel. Azt mondta addig nem fogja feladni, amig a szemébe nem mondod, hogy utálod. Szóval kérlek. Rossz minden nap azt nézni, hogy minden reggel sírva kel fel, ki se mozdul sehova, csak hozzád megy el néha, vagy csak téged hívogat. Gyere el velem kérlek, és mond meg neki, hogy nincs reménye. Kérlek. -tessék? Hogy Niall még mindig ki van borulva? Azt hittem a fiúknak az ilyen meg se kottyan. Bólintottam Harrynek. Hiszen nekem is jobb lesz, ha megmondom neki, hogy nem akarom többet látni. AKkor talán nem fog ennyire hiányozni. Elindultam Harryvel a házhoz. Amikor a ház ajtajához értünk, vettem egy nagy levegőt, majd benyitottam.
-Sziasztok. -köszöntem halkan. Minden szempár rám szegeződött, majd a fiúk odajöttek hozzám, és nagyölelést csináltak.
-Azért még szeretnék levegőt kapni. -nevettem.
-Juuj, visszajöttél? -ugrándozott Louis.
-Nem magamtól jöttem. -ahogy ránéztem Niallre, a szemei karikásak voltak, teljesen pirosra bedagadva. A szemeiben egy kis remény csillogását vettem észre. Elkezdtem közelíteni Niall felé, aki elindult az emeletre. Jelezte, hogy kövessem. Mögöttem hallottam, ahogy Louis kérdezi Harryt, hogy azért jöttem-e, hogy kibéküljünk, de Harry elmondta, hogy azért jöttem, hogy megmondjam Niallnek, hogy nem akarom többet látni. Erre az összes fiú felmordult. Beértünk Niall szobájába. Niall leült az ágyra, én is ezt tettem. Pár perc kjínos csend következett. Én is néztem magam elé, és Niall is. Pár könnycepp gördült le az arcomon. Hiszen újra itt vagyok. Láthatom. De, eszembe jutott, hogy azért jöttem, hogy megmondjam neki, hagyjon békén.
-Mielőtt még megkérdeznéd, nem magamtól jöttem. Harry mondta, hogy ki vagy bukva,és annyi kell, hogy elmondjam neked, hogy nem akarlak többet látni. -erre Niall szemei elárulták, hogy teljesen összetört belülről.
-Emma. Figyelj, én annyira sajnálom. Te vagy az egyetlen lány, akit valaha is teljes szívemből szerettem. Nélküled üres az életem. Nincs értelme felkelnem reggelenként. Amit tettem, nem akartam. Az a csaj rámnyomult. Én meg részeg voltam. Tudom, hogy nem mentség, de nagyon megbántam. Hidd el. Nekem csak te kellessz! Senki más! -a szemeiből egy-kétkönnycsepp bukkant elő. Tényleg komolyan gondolta.
-Niall...
-Em. Kérlek, ha komolyan nem akarsz többet látni, akkor mond meg. A szemembe. És békénhagylak. Elfogadom a döntésed.-belenéztem a szemeibe. Reményt tükröztek. Kár volt ezt tennem. AZ összes együtt töltött idő leforgott előttem. Nem tudtam azt mondani a szemébe, hogy utálom, mert nem így volt. Az a helyzet, hogy még mindig iszonyatosan szeretem. Elmondhatatlanul.
-Mond ki. -nézett még nélyebben a szemembe. A pillantásomat gyorsan a padlóra szegeztem.
-Nem akarlak többet látni. Hagyj békén!
-A szemebe mond. -ismét belenéztem a szemébe.
-Nem..Nem..Akarlak... -nem tudtam megtenni. Hiszen hazdutam volna ha azt mondom. Niall arcán egy kis mosoly jelent meg. Felálltam, az ajtóhoz siettem, de megfogta a vállam. Maga felé fordított, nekinyomott a falnak.
-Tudtam, hogy nem fog menni. -mosolygott. -Emma. Nagyon szeretlek. Kérlek, bocsáss meg! -és megcsókolt. Azt hiszem az a csók volt az eddigi legérzékibb az eddigi összes közül. Tele volt szenvedéllyel, vággyal, bocsánatkéréssel. Azt kívántam, bárcsak meg se történt volna ez a "megcsalás" dolog. Ez az egy hét volt életem legrosszabb időszaka azt hiszem.
-Akkor megbocsájtassz?
-Igen.
-Nagyon hiányoztál. -mosolygott.
-Te is nekem. -majd újra megcsókoltuk egymást. Végre! Újra együtt vagyunk. Ez hihetetlen érzés. Újra a karjaiban lenni, érezni a csókjait, az ölelését, az illatát. Niall megfogta a kezem, majd lementünk a többiekhez. Ahogy meglátták, hogy kéz a kézben jövünk le, óriási tapsolásba és kiabálásba kezdtek.
-Tutam! Tudtam!Tudtam! Végre! Ennek így kellett lennie! -ugrált Louis.
-Ezaaazz! -örvendezett Zayn.
-Nem akarok ünneprontó lenni, de ez kinek is köszönhető? -emelte ki a fejét Harry.
-Neked. -nevettem és egy puszit adtam neki.
-Akkor szent a béke?-kérdezte mosolyogva Liam.
-A legszentebb. -nevetett Niall.
Igen, újra együtt vagyunk. És ezúttal örökké. Veszekedések és megcsalások nélkül. Azt hiszem ezentúl még erősebb lesz a kapcsolatunk. Mert már tudjuk milyen egymás nélkül lenni. Bementünk a konyhába, ahol Louis egy üveg pezsgőt vett elő. Mindenki megfogott egy poharat és koccintottunk.
-AKkor, visszaköltözöl? -kérdezte Niall reményteli szemekkel.
-Igen. -az arcára hatalmas vigyor terült ki, majd a kezébe vett és pörgetni kezdett.
Niallel pattantunk is be a kocsiba, összeszedtük a cuccaim, és siettünk is vissza a többiekhez. Olyan jó volt újra itt lenni. Niall megfogott, felvitt a szobájába, lerakott az ágyára, majd rámugrott. Én csak nevetni tudtam. Úgy hiányoztak ezek a hülyülések. TÉnyleg. Nagyon. Összebújtunk Niallel, majd csak merengtünk egymás tekintetében.
-EL sem hiszed hogy milyen rossz volt nélküled. -törte meg a csendet.
-El tudom hinni. Mert én is ezt éltem át...
-Em. Figyelj, soha többet nem csinálok ilyet. Oké? Megígérem. -tette a kezét a szívére.
-Elhiszem. -mosolyodtam el, és egy puszit adtam neki.
-De ugye emlékszel még az utazásra?
-Milyen utazásra?? -kerekedtek ki a szemeim.
-Hát, hogy megyünk anyuékhoz. -mosolyodott rám.
-Ja, igen. Persze.-teljesen kiment a fejemből. Ó, a francba...
-Pár nap múlva indulunk. -fülig ért a szája. Azt hiszem nagyon örült, hogy hazamehet, hacsak 3 napra is.
Lementük a nappaliba a többiekhez.
-Karaokezzunk!!!! -ugrott fel Louis.
-Jeeeeeee! -kiabáltak a többiek.
-Most, hogy megjött a gerlepár, már kezdhetjük is.
-Héj! És minket meg se kérdeztek? -nevettem.
-Jaj, neharagudj. NEM! -röhögött Louis. Erre durcis képet vágtam, majd amikor elfordult nekidobtam egy párnát. Szegénykét pont a fején találtam el. Nagyon lassan megfordult, és gonosz szemekkel nézett rám. O-óó. Tudtam, hogy felébresztettem az alvó oroszlánt.
-Ha elkaplak nem lesz jó vége! -kiabálta Louis nevetve, majd elindult felém. Én sikítva kezdtem el rohanni amerre láttam.
-Niall! Segíts! -kiabáltam. Az asztalhoz mentem, mivel kerek, ezért ha Louis elindul felém, akkor én elindulok a másik irányba. Így is lett, de Louis gyorsabb volt mint én. Felugrott az asztalra és amikot futottam leugrott. Elkapott! Csapda! Ledobott a kanapéra, rámugrott és csikizni kezdett.
*1 héttel később*
Reggel ahogy felkeltem, lementem a konyhába reggelit csinálni. 1 hete, hogy nem beszéltem Niallel. Vagyis, ő kerestt töbször is, de nem vettem fel a telefont, az ajtón nem engedtem be. Még a számát is letiltottam a telefonomon. Nagyon nehezen telt ez az egy hét. Niall nélkül. Minden reggel hiányzott a reggeli ölelése, a csókjai, a bókjai. Mindene. Nem tudtam kiverni a fejemből. Hiába akartam, egyre inkább azt éreztem, hogy hiányzik, éls hogy a szívemben már megbocsájtottam neki, csak a természetem túl makacs hozzá, hogy elmenjek és megmondjam neki. Nora ma nem ért rá, ezért maradt a szokásos program. Szomorú filmek, sírás, alvás és felbecsülhetetlen mennyiségű kalória. Már a 3. filmet néztem, amikor úgy döntöttem kimegyek a levegőre. 1 hete nem voltam kint. Felvettem egy ruhát, majd kiléptem. A fény vakította szemem, mivel a sötéthez volt már szokva. Feltettem egy napszemüveget, majd elindultam a parkba. Leültem egy padhoz. Csak bámultam ki a fejemből. Néztem a galabokat, és eszembejutottak a Niallel itt töltött idők. Pér könnycsepp gurult le az arcomon. Ekkor egy kéz fogta meg a vállam.
/Niall szemszöge/
Ma egy hete, hogy Emma nem beszél velem. Hiába kerestem, hiába hívtam,, nem vette fel. Ajtót se nyitott nekem. Kezdem teljesen elveszteni a reményemet. Még enni sincs kedvem!!!!
-Na, most már ideje lenne kimozdulnod haver. Egész héten itt ültél, és magadbaroskadva sírtál. Jó lenne rájönnöd, hogy vége.
-Nincs vége Harry! Nem adom fel! Hiányzik! Rettenetesül! Nem bírom nélküle... Addig nem adom fel, amíg a szemebe nem mondja, hogy utál.
-Hát, te tudod.
A fiúk a konyhába voltak, Harry elment valahova. Lehet, hogy tényleg fel kéne adnom. De addig úgy sem fog menni, amíg tőle nem hallom, hogy utál. Ha a szemebe mondja, akkor békénhagyom. Megígérem!
/Emma szemszöge/
-Harry? Mit keresel itt? -öleltem meg.
-Én? Kijöttem sétálni. Baj? -nevetett,
-Nem.
-Mi újság van?
-Semmi.Ma jöttem ki először a lakásból... -néztem magam elé.
-Emm. Csak annyit akarok mondani, hogy Niall teljesen maga alatt van, és nem adja fel. Azt mondta addig nem fogja feladni, amig a szemébe nem mondod, hogy utálod. Szóval kérlek. Rossz minden nap azt nézni, hogy minden reggel sírva kel fel, ki se mozdul sehova, csak hozzád megy el néha, vagy csak téged hívogat. Gyere el velem kérlek, és mond meg neki, hogy nincs reménye. Kérlek. -tessék? Hogy Niall még mindig ki van borulva? Azt hittem a fiúknak az ilyen meg se kottyan. Bólintottam Harrynek. Hiszen nekem is jobb lesz, ha megmondom neki, hogy nem akarom többet látni. AKkor talán nem fog ennyire hiányozni. Elindultam Harryvel a házhoz. Amikor a ház ajtajához értünk, vettem egy nagy levegőt, majd benyitottam.
-Sziasztok. -köszöntem halkan. Minden szempár rám szegeződött, majd a fiúk odajöttek hozzám, és nagyölelést csináltak.
-Azért még szeretnék levegőt kapni. -nevettem.
-Juuj, visszajöttél? -ugrándozott Louis.
-Nem magamtól jöttem. -ahogy ránéztem Niallre, a szemei karikásak voltak, teljesen pirosra bedagadva. A szemeiben egy kis remény csillogását vettem észre. Elkezdtem közelíteni Niall felé, aki elindult az emeletre. Jelezte, hogy kövessem. Mögöttem hallottam, ahogy Louis kérdezi Harryt, hogy azért jöttem-e, hogy kibéküljünk, de Harry elmondta, hogy azért jöttem, hogy megmondjam Niallnek, hogy nem akarom többet látni. Erre az összes fiú felmordult. Beértünk Niall szobájába. Niall leült az ágyra, én is ezt tettem. Pár perc kjínos csend következett. Én is néztem magam elé, és Niall is. Pár könnycepp gördült le az arcomon. Hiszen újra itt vagyok. Láthatom. De, eszembe jutott, hogy azért jöttem, hogy megmondjam neki, hagyjon békén.
-Mielőtt még megkérdeznéd, nem magamtól jöttem. Harry mondta, hogy ki vagy bukva,és annyi kell, hogy elmondjam neked, hogy nem akarlak többet látni. -erre Niall szemei elárulták, hogy teljesen összetört belülről.
-Emma. Figyelj, én annyira sajnálom. Te vagy az egyetlen lány, akit valaha is teljes szívemből szerettem. Nélküled üres az életem. Nincs értelme felkelnem reggelenként. Amit tettem, nem akartam. Az a csaj rámnyomult. Én meg részeg voltam. Tudom, hogy nem mentség, de nagyon megbántam. Hidd el. Nekem csak te kellessz! Senki más! -a szemeiből egy-kétkönnycsepp bukkant elő. Tényleg komolyan gondolta.
-Niall...
-Em. Kérlek, ha komolyan nem akarsz többet látni, akkor mond meg. A szemembe. És békénhagylak. Elfogadom a döntésed.-belenéztem a szemeibe. Reményt tükröztek. Kár volt ezt tennem. AZ összes együtt töltött idő leforgott előttem. Nem tudtam azt mondani a szemébe, hogy utálom, mert nem így volt. Az a helyzet, hogy még mindig iszonyatosan szeretem. Elmondhatatlanul.
-Mond ki. -nézett még nélyebben a szemembe. A pillantásomat gyorsan a padlóra szegeztem.
-Nem akarlak többet látni. Hagyj békén!
-A szemebe mond. -ismét belenéztem a szemébe.
-Nem..Nem..Akarlak... -nem tudtam megtenni. Hiszen hazdutam volna ha azt mondom. Niall arcán egy kis mosoly jelent meg. Felálltam, az ajtóhoz siettem, de megfogta a vállam. Maga felé fordított, nekinyomott a falnak.
-Tudtam, hogy nem fog menni. -mosolygott. -Emma. Nagyon szeretlek. Kérlek, bocsáss meg! -és megcsókolt. Azt hiszem az a csók volt az eddigi legérzékibb az eddigi összes közül. Tele volt szenvedéllyel, vággyal, bocsánatkéréssel. Azt kívántam, bárcsak meg se történt volna ez a "megcsalás" dolog. Ez az egy hét volt életem legrosszabb időszaka azt hiszem.
-Akkor megbocsájtassz?
-Igen.
-Nagyon hiányoztál. -mosolygott.
-Te is nekem. -majd újra megcsókoltuk egymást. Végre! Újra együtt vagyunk. Ez hihetetlen érzés. Újra a karjaiban lenni, érezni a csókjait, az ölelését, az illatát. Niall megfogta a kezem, majd lementünk a többiekhez. Ahogy meglátták, hogy kéz a kézben jövünk le, óriási tapsolásba és kiabálásba kezdtek.
-Tutam! Tudtam!Tudtam! Végre! Ennek így kellett lennie! -ugrált Louis.
-Ezaaazz! -örvendezett Zayn.
-Nem akarok ünneprontó lenni, de ez kinek is köszönhető? -emelte ki a fejét Harry.
-Neked. -nevettem és egy puszit adtam neki.
-Akkor szent a béke?-kérdezte mosolyogva Liam.
-A legszentebb. -nevetett Niall.
Igen, újra együtt vagyunk. És ezúttal örökké. Veszekedések és megcsalások nélkül. Azt hiszem ezentúl még erősebb lesz a kapcsolatunk. Mert már tudjuk milyen egymás nélkül lenni. Bementünk a konyhába, ahol Louis egy üveg pezsgőt vett elő. Mindenki megfogott egy poharat és koccintottunk.
-AKkor, visszaköltözöl? -kérdezte Niall reményteli szemekkel.
-Igen. -az arcára hatalmas vigyor terült ki, majd a kezébe vett és pörgetni kezdett.
Niallel pattantunk is be a kocsiba, összeszedtük a cuccaim, és siettünk is vissza a többiekhez. Olyan jó volt újra itt lenni. Niall megfogott, felvitt a szobájába, lerakott az ágyára, majd rámugrott. Én csak nevetni tudtam. Úgy hiányoztak ezek a hülyülések. TÉnyleg. Nagyon. Összebújtunk Niallel, majd csak merengtünk egymás tekintetében.
-EL sem hiszed hogy milyen rossz volt nélküled. -törte meg a csendet.
-El tudom hinni. Mert én is ezt éltem át...
-Em. Figyelj, soha többet nem csinálok ilyet. Oké? Megígérem. -tette a kezét a szívére.
-Elhiszem. -mosolyodtam el, és egy puszit adtam neki.
-De ugye emlékszel még az utazásra?
-Milyen utazásra?? -kerekedtek ki a szemeim.
-Hát, hogy megyünk anyuékhoz. -mosolyodott rám.
-Ja, igen. Persze.-teljesen kiment a fejemből. Ó, a francba...
-Pár nap múlva indulunk. -fülig ért a szája. Azt hiszem nagyon örült, hogy hazamehet, hacsak 3 napra is.
Lementük a nappaliba a többiekhez.
-Karaokezzunk!!!! -ugrott fel Louis.
-Jeeeeeee! -kiabáltak a többiek.
-Most, hogy megjött a gerlepár, már kezdhetjük is.
-Héj! És minket meg se kérdeztek? -nevettem.
-Jaj, neharagudj. NEM! -röhögött Louis. Erre durcis képet vágtam, majd amikor elfordult nekidobtam egy párnát. Szegénykét pont a fején találtam el. Nagyon lassan megfordult, és gonosz szemekkel nézett rám. O-óó. Tudtam, hogy felébresztettem az alvó oroszlánt.
-Ha elkaplak nem lesz jó vége! -kiabálta Louis nevetve, majd elindult felém. Én sikítva kezdtem el rohanni amerre láttam.
-Niall! Segíts! -kiabáltam. Az asztalhoz mentem, mivel kerek, ezért ha Louis elindul felém, akkor én elindulok a másik irányba. Így is lett, de Louis gyorsabb volt mint én. Felugrott az asztalra és amikot futottam leugrott. Elkapott! Csapda! Ledobott a kanapéra, rámugrott és csikizni kezdett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése